2024. december 22., vasárnap

Új szójafajtákra lenne szükség

A szárazság jelentősen csökkenti a szójatermést

A szárazság egyetlen kultúrnövénynek sem tett jót, de a szója különösen megszenvedte a magas hőmérsékletet. Szerbiában az idén 215 ezer hektáron vetettek szóját, a szakértők reménykednek abban, hogy a hozamok nem lesznek alacsonyabbak 1,7 tonnánál hektáronként. A Szerbiai Gazdasági Kamara keretében működő növénytermesztési társulás munkatársai elmondták, hogy körülbelül ennyi hozamra számítanak az idén. Szerbiában tavaly 485 ezer tonna szója termett, az idén pedig várhatóan 400 ezer és 430 ezer tonna között alakul a hozam. Mint a többi szántóföldi növények esetében, a szójának a betakarítása is hamarabb elkezdődött, ugyanis általában szeptember második felében takarítják be.

A zsigmondfalvi (lukićevói) Veljko Lukić Kurjak szövetkezet parcelláin a szója magas és zöld, kétszer aratják évente.

– A szóját kizárólag az árpa és az olajrepce aratása után vetjük, júniustól júliusig a földbe került a mag, a termés különböző fázisban van. Öntözőrendszerek nélkül nem is próbálkoznánk termesztésével, sajnos az öntözés mellett sem reménykedhetünk jó termésben. A szója jól néz ki, megnőtt, de nem vagyok elégedett a hüvelyszámmal – fogalmazott Jugoslav Lazić, a szövetkezet munkatársa a Szerbiai Rádió és Televízió riporterének nyilatkozva.

Ilyen száraz időben a gazdák nem számíthatnak rekordtermésre. Több tényezőtől is függ, hogy a termelőknek lesz e bevétele szójából. Az egyik a termőföld termékenysége. 

Vuk Đorđević, az Újvidéki Növénytermesztési és Konyhakertészti Intézet munkatársa rámutatott arra, hogy Vajdaságban a humusz arányának csökkenése miatt a szántók egyre terméketlenebbé válnak. A talaj szervesanyag-tartalma már három százalék alá esett. A megfelelő humuszmennyiség felér egy  kiadós esővel. Tehát a humusz jelentősen befolyásolja a terméseredményeket. Az öntözés mindenképpen fontos, de nem oldja meg teljesen a problémát. A nagy hőség ellen nem tehetünk semmit – fejtette ki Đorđević.

Szerinte a megoldás az új szójafajtákban rejlik.

– A régi fajták az ilyen időjárási viszonyokat nem tudják túlélni. A szakértők már több mint 10 éve figyelmeztetnek erre. A szója nemesítésén régen dolgozunk, és már számos olyan szójafajta van, amely ellenállóbb a szárazsággal szemben. Ilyen módon a gazdáknak biztonságot nyújtunk, hogy a termelés  nyereséges legyen –  mutatott rá a szakember.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Ótos András felvétele