2024. szeptember 11., szerda

Épülőben a jövő

Holnap estig látogatható a belgrádi építőipari vásár

A világ egyik legnagyobb építőanyag-gyártó cége, az osztrák Wienerberger a fővédnöke a Belgrádban szerdán kezdődött és holnap záruló 46. Nemzetközi Építőipari Vásárnak. A szakkiállításon hat csarnokban és a szabadtéri kiállítóhelyeken Európa és Ázsia 23 országának több mint 500 cége mutatkozik be, és számos új technológiával ismerteti meg a látogatókat. Délkelet-Európa egyedüli ilyen jellegű rendezvényén az idén először szervezetten szerepel India is. Az Épülőben a jövő mottójú vásár védnöke az Építésügyi, Közlekedési és Infrastruktúra-fejlesztési Minisztérium, melynek vezetője, Tomislav Momirović a megnyitón azt mondta, a rendezvény hűen tükrözi Szerbia gazdasági fejlődését.

A vásáron Európa és Ázsia 23 országának több mint 500 cége mutatkozik be (Fotó: Beta)

A vásáron Európa és Ázsia 23 országának több mint 500 cége mutatkozik be (Fotó: Beta)

– Két nehéz év van mögöttünk, amely során bebizonyosodott, hogy a szerbiai építőipar a legnagyobb kihívásokkal is képes megbirkózni, tartani tudja a munka magas fokú hatékonyságát, és biztosítani az újabb és újabb beruházásokat. Most alapozzuk meg e történelmi beruházási hullám folytatását, nagy infrastrukturális projektumok megvalósítása zajlik a Budapest felé vezető gyorsvasúttól kezdve a Belgrád–Niš vasút korszerűsítésén át az országszerte épülő autópályákig és a kikötői kapacitások növeléséig – mondta a miniszter.

A Belgrádi Vásár 2-es csarnokának legnagyobb standján várja az érdeklődőket a bécsi székhelyű Wienerberger, amely az ókontinensen vezető szerepet tölt be az építőipari technológiák és trendek alakításában. Az európai piacon bevált, csúcsminőségű termékeit, a környezetbarát alapanyagokat és az innovatív megoldásokat népszerűsíti.

– Ügyvitelünk fontos szegmentuma a fenntarthatóság, és vállalatunk a hatékonyság és a környezeti hatások tekintetében a legmagasabb minőségi szabványoknak is eleget tesz. A vásáron számos ökológiai terméket mutatunk be, de az érdeklődők minden újdonságról értesülhetnek a Wienerberger digitális csatornáin keresztül is – emelte ki Nikola Isakov, a piacvezető Porotherm téglákról és a nagy múltú Tondach tetőcserepekről ismert társaság közép-balkáni marketingmenedzsere. A több mint 200 évvel ezelőtt alapított Wienerberger az 1980-as években kezdte meg külföldi terjeszkedését. 2014-ben vette át a Tondachot, azzal együtt a magyarkanizsai cserépgyárat is, s azóta tovább halmozza sikereit a hazai és a régióbeli piacokon.