2025. február 14., péntek

Elon Musk vagyona négyszázmilliárd dollár alatt

Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona az idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az általa alapított Tesla részvényárfolyamának jelentős csökkenésével függ össze – számolt be a Bloomberg kedden.

A Tesla részvényára mintegy 27 százalékkal esett azóta, amióta tavaly decemberben történelmi csúcsra emelkedett annak reményében, hogy Elon Musk közelsége Donald Trump elnökhöz növeli a cég vagyonát.

A Tesla árfolyamvesztesége kiemelkedően nagy volt a múlt héten, amikor a részvény 11 százalékot veszített az autógyártó csökkenő eladási adataira. Januárban különösen a németországi autóeladások zuhantak, 59 százalékkal, míg a kínai eladások 11,5 százalékkal estek vissza az egy évvel korábbihoz képest.

Elon Musk volt az első ember, akinek a vagyona meghaladta a 400 milliárd dollárt, 2024. december 17-én 486,4 milliárd dolláron tetőzött Donald Trump megválasztása nyomán. A Bloomberg vagyonuk alapján milliárdosokat rangsoroló Billionaires indexe szerint Elon Musk vagyona kedden 394,6 milliárd dollár volt.

Magyar ember Magyar Szót érdemel