A szerb állam újabb kérelmet továbbított az Egyesült Államok adminisztrációjához, amelynek értelmében támogatja a Szerbiai Kőolajipar Vállalat (NIS) kérelmét az ellene tervezett szankciók újbóli elhalasztására. Mint ismeretes, a szankciókat az orosz többségi tulajdonjog miatt érvényesítenék a NIS ellen. Az intézkedést még az amerikai választások előtt harangozta be az akkor hivatalban levő vezetés, és január végétől érvényesítették volna. Az új amerikai kabinet azonban elfogadta az első, 90 napos halasztásra vonatkozó kérelmet, és egy hónappal késleltette a NIS elleni szankciók bevezetését. Ennek határideje március 28-án éjfélkor jár le.
A SZERB KORMÁNY A RÉGIÓ TÁMOGATÁSÁT REMÉLI
Dušan Bajatović, a Srbijagas igazgatója megerősítette, hogy a NIS jogi képviselői ismételt halasztást kértek az amerikai Pénzügyminisztérium Külföldi Vagyon-ellenőrzési Hivatalától (OFAC). A NIS újabb kérelmének támogatásáról döntött a kormány azon munkacsoportja is, amely kíséri az amerikai OFAC munkáját. A ülésen jelen volt Dubravka Đedović Handanović energiaügyi miniszter is. Emlékeztetett, hogy a NIS az említett amerikai szervtől kérte a tanúsítvány meghosszabbítását is, de korábban kérelmezte azt is, hogy az amerikai adminisztráció törölje a vállalatot a szankciók érvényesítésére előrelátott országok listájáról.
A szankciók elhalasztására vonatkozó kérelmet a munkacsoport javaslata alapján a szerb kormány is támogatta – mondta a tárcavezető. Újra rámutatott arra is, hogy a vállalat jelentős szerepet tölt be nemcsak a kőolaj ellátása, de az egész gazdaság működése szempontjából is mind országos, mind regionális szinten. Đedović Handanović kiemelte, hogy a szerb állam a kérdést illetően kapcsolatban van a szomszédos országokkal is, amelyek várhatóan ezúttal is támogatják a NIS kérelmét, és ilyen módon hozzájárulnak ahhoz, hogy megvédjék a lakosok és a gazdaság érdekét, biztosítva ezáltal a stabilitást a régióban is. „Reméljük, hogy az új amerikai adminisztráció ismét megértéssel kezeli a kérelmet, és folytatni tudjuk azokat a párbeszédeket, amelyek tartós megoldáshoz vezetnek” – mondta a tárcavezető.
A JANAF ÉRDEKELT, A MOL SEGÍTENE...
Amennyiben az amerikai adminisztráció mégsem fogadja el a NIS kérelmét, akkor a szankciókat március 28-ától érvényesítik a vállalat ellen. A helyzetet éberen figyelik a régióban is, hisz az érvényesítés miatt több probléma is adódhat az ellátás terén. A Blic Biznis portál utánajárt annak, hogyan ítéli meg a helyzetet a MOL-csoport, de az illetékesek a JANAF képviselőit is felkeresték.
Korábban már kiszivárogtak olyan információk, hogy a horvát kőolajszállító cég megvásárolná a NIS orosz tulajdonában levő részét. Bár korábban a horvát gazdasági miniszter „természetes szimbiózisként” említette a JANAF érdekeit, a cég hivatalosan a mai napig nem erősítette meg a szándékát. Ugyanakkor közismert, hogy a horvát vezetéken keresztül érkezik a legtöbb kőolaj Szerbiában. Emlékeztetőül: a JANAF a MOL-csoporttal 2,1 millió tonna nafta szállítására szerződött le 2025 végéig.
A MOL-csoport viszont egy hónappal ezelőtt hivatalosan is megerősítette, hogy a szankciók érvényesítése esetén megduplázná a kőolaj leszállítását Szerbiába. Ezt a belgrádi hivatalos látogatásán alátámasztotta Szíjjártó Péter magyar külügyminiszter is.
… HA A SZERB ÁLLAM IS LÉPÉSEKET TENNE
A MOL ajánlata a jelen körülményekben is érvényes – erősítette meg a Blic Biznis érdeklődésére Zsótér Csaba, a csoport üzemanyag üzletágának ügyvezető igazgatója. Hozzátette azonban, hogy jelenleg komoly logisztikai problémákkal kell szembenézni a hatékony szállítás megszervezésekor, és a szerbiai döntéshozók támogatása nélkül lehetetlen megduplázni a szállított mennyiséget. Ugyanakkor kiemelte, hogy amennyiben valóban hiány merül fel Szerbia ellátásában, mindent megtesznek azért, hogy áthidalják mind a logisztikai, mind az adminisztratív problémákat.
A MOL képviselője hangsúlyozta, hogy már korábban is tettek lépéseket annak érdekében, hogy növeljék a cég karlócai tárolójának kapacitásait. A 2019-ben megnyitott tárolóban ugyanis 5 tartályban összesen 8 ezer köbméter dízelüzemanyagot, valamint 3 tartályban összesen 4 ezer köbméter benzint tudnak tárolni.
Tavaly azonban úgy döntöttek, hogy a meglevő kapacitásokat két új tartállyal bővítik, amelyekben további 2,5 ezer köbméternyi üzemanyagot lehet tárolni.
Ezzel a szerb piac ellátását is növelnék, ám csaknem egy éve várnak arra, hogy megkapják a használati engedélyt az új tárolókra – mutatott rá a szerb adminisztráció késleltetésére Zsótér Csaba. Majd kiemelte: „a MOL jelentős segítséget tudna nyújtani Szerbiának abban az esetben is, ha érvényesítik a szankciókat, ehhez azonban a szerb adminisztrációnak is hozzá kell járulnia”. A magyarországi csoportosulás a jelenleg leszállított mennyiség megduplázásával Szerbia szükségleteinek harmadát biztosítani tudná – emelte ki a magyar cég ügyvezető igazgatója, majd leszögezte: reméli, hogy Szerbiának sikerül megőriznie a folyamatos és stabil ellátást, mert ellenkező esetben a szankciók nemcsak a szerb piacot veszélyeztetnék, de meginoghat az egész régió stabilitása is.

Nyitókép: Dubravka Đedović Handanović a kormány ülésén, amelyen a NIS elleni szankció volt az egyik téma (Fotó: Beta)