2024. szeptember 11., szerda

Lesz elegendő pellet

A polgároknak nem kell sietniük a vásárlással

A Szerbia Erdői Közvállalat (Srbijašume) július 1-jéig leszállítja a megbeszélt mennyiségű fát a pellet előállításához, így a polgároknak nincs mitől tartaniuk, nem kell máris beszerezniük ilyen magas áron – közölte Igor Braunović, a vállalat megbízott vezérigazgatója. A Beta hírügynökségnek elmondta, az idén a hosszú tél és a hó miatt lehetetlen volt elkezdeni a fák kivágását április 1-je előtt, s emiatt csökkent a pellet előállításához szükséges nyersanyagtermelés.

– A Srbijašume 110 ezer pelletkályha számára képes nyersanyagot biztosítani. Arra kérem a polgárokat, hogy ne siessenek a vásárlással, mert ezzel növelik a keresletet és ösztönzik az árak emelkedését, amelyek jelenleg irreálisak – fogalmazott Braunović.

A pellet kínálata azért is csökkent, mert tavaly jelentős mennyiséget szállítottak ki, és mintegy 50 pelletgyártó – ide tartozik Zoran Drakulić üzletember vállalata, a Bio Energy Point is – nem hagyott elegendő nyersanyagot a téli időszakra.

Braunović elmondta, hogy a Szerbia Erdői Közvállalat azért sem képes korábban leszállítani a pellet előállításához szükséges fát, mert a szerb kormány csak január végén fogadja el a vállalat tervét, és azután következik a pályázat kiírása.

Zoran Drakulić néhány napja kijelentette, hogy a pelletgyártók december óta csökkentett kapacitással dolgoznak, mivel kevesebb fa érkezik hozzájuk, ugyanis az év eleje óta a megbeszélt mennyiségnek csupán 42 százalékát kapták meg. A vállalatának 40 ezer köbméter fával tartoznak, ami mintegy 20 ezer tonna pelletnek felel meg.

Braunović szerint az államnak sürgősen be kellene tiltania a pellet kiszállítását, és korlátozni az árakat, mivel az nincs rendjén, hogy egyesek hatalmas összeget keresnek az olcsó fával.

Kiemelte, hogy a Szerbia Erdői Közvállalat az elmúlt nyolc évben öt százalékkal megemelte a fa árát, és most 4000 dinárért szállítják le köbméterenként. A pellet tonnája akkoriban 105 euróba került, jelenleg pedig 380 és 420 euró között mozog az ára. Braunović rámutatott arra, hogy nincs rendjén, hogy a pelletgyártók a pellet árát a fa átlagára alapján számítják, amit a Szerbia Erdői Közvállalattól, valamint a magánvállalatoktól szereznek be, ezek pedig 9000 dinárra emelték a fa köbméterenkénti árát. Hozzátette, hogy egy tonna pellet előállításához körülbelül két méter fa szükséges, a magánvállalatoknál ez 15-16 ezer, a közvállalatnál 8000 dinárba kerül, a pellet tonnáját pedig 300-400 euróért forgalmazzák.

Kiemelte, az ilyen méretű drágulásra a kereskedők is kihatottak, mert kihasználva a piacon uralkodó állapotot indokolatlanul emelik a pellet árát.