2024. szeptember 11., szerda

Egyelőre nem drágul az ipari áram

A szerb kormány azt javasolta a Szerbiai Villanygazdaságnak, hogy augusztus végéig ne drágítsa a villanyáramot az ipari felhasználók számára. Ez azt jelenti, hogy az ipari fogyasztók továbbra is 75 eurót fizetnek megawattóránként a felhasznált áramért, 97,50 eurót pedig a tartalékolt mennyiségekért. 

Mint ismeretes, az említett árakat decemberben határozták meg, miután a nemzetközi piacon már sokadszor drágult a villanyáram. Az akkori emelés egyes szerbiai ipari felhasználók számára több mint 50 százalékos drágítást jelentett. Az eredeti megállapodás szerint az év elejétől érvényesített árakat június végéig kellett volna megtartania a villanygazdaságnak: erre javasolta az egy hónapos hosszabbítást a szerb kormány.

A villanygazdaság elfogadja az ajánlatot, és megtartja az érvényben levő ipari árakat – mondta Željko Marković, a dél-kelet-európai régió energiaellátásával foglalkozó szakember.

– A Szerbiai Villanygazdaság jelenleg az egyetlen szolgáltató az országban, mert az energiaválság miatt a többi kereskedő nem tudott versenyképes árakat felkínálni, így ideiglenesen szüneteltetik a munkát. A mesterségesen alacsonyan tartott árak azonban azt jelentik, hogy az országos áramszolgáltatónak nem lesz elég pénze új befektetésekre, így az államnak kell majd megteremteni a feltételeket a kapacitások bővítésére – vázolta a helyzetet  Marković.

A szakember kiemelte, hogy a Szerbiai Villanygazdaság jelenleg megawattonként 50 euróért értékesíti az elektromos áramot. A behozatali áram költségeivel együtt viszont átlagban 70 euró lenne a valódi piaci értéke a szerbiai felhasználókhoz juttatott villanyáramnak.