2024. szeptember 11., szerda

Óvjuk meg a környezetünket!

Ötvenhat oktatói-nevelői intézményt díjaztak

Tizenhárom évvel ezelőtt indult A tisztább és zöldebb iskolákért Vajdaságban elnevezésű program, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a környezettudatosság és a személyes felelősségvállalás fontosságára a tartomány területén működő oktatási-nevelői intézményekben. Az idén összesen 56 oktatói-nevelői intézményt díjaztak, ezenkívül elismerésben részesült 7 olyan tanárnő és óvónő is, akik a kezdetek óta részt vesznek a programban, amely a Tartományi Területrendezési és Környezetvédelmi Titkárság, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság és a Vajdasági Erdőtelepítő Mozgalom támogatásával indult több mint egy évtizeddel ezelőtt.

A tisztább és zöldebb iskolákért Vajdaságban elnevezésű programnak a Vajdasági Erdői Közvállalat is  partnere.

Kókai Roland, a vállalat igazgatója elmondta, kiválasztottak 14 iskolát Vajdaság területéről, és 35 diáknak lehetősége lesz megtekinteni a speciális területeiket.

A díjazottak (Fotó: Ótos András)

A díjazottak (Fotó: Ótos András)

– Van mit megmutatnunk, mert amellett, hogy erdőgazdálkodással foglalkozunk, kötelesek vagyunk a természetvédelmi területekről is gondot viselni. Aktív intézkedéseink vannak, ilyen a vízifolyosók kialakítása, a nedves területek kaszálása, aminek köszönhetően óvjuk és vigyázzuk a ritka élőhelyeket. Az iskolák számára fontos ez a program. Nem kell távoli helyekre eljutnunk, hiszen a közelünkben is vannak olyan érdekességek, amelyek kielégíthetik az ilyen igényeinket – fogalmazott Kókai Roland.

Horváth Bábinszki Ildikó, a zentai Petőfi Sándor Általános Iskola biológiatanára elmondta, 2017 -ben kapcsolódtak be az említett programba, és a kezdetektől a tanárok és a diákok is aktívan részt vesznek benne.

– Különböző aktivitásokat végzünk el rendszeresen, az egész iskolai tanév folyamán. Kezdjük az ökológiailag jelentős dátumokra való emlékezéssel, amit kiselőadásokkal kötünk össze, hogy mindenki megismerje, mit jelentenek ezek a dátumok. Ugyanakkor egész évben zöldesítjük az iskolát, mind a tantermeket, mind az iskolaudvart. Madáretetőket helyezünk ki, akciókat szervezünk kóbor kutyák megmentésére, rendszeresen takarítjuk az iskolát és a környezetét, valamint együttműködünk a városházával is. Az idén a kis elsősök ültettek fákat az iskolaudvarban, de a tanító nénik és a felsősök is egyaránt aktívan kiveszik részüket az ökológiai aktivitásokból. Ezenkívül különböző műhelymunkákat szervezünk, amelyeken a kémiát és a biológiát összekötjük ezzel a programmal. A visszajelzések szerint a gyerekek szeretik a programokat, és önállóan is szeretnek akciókat kezdeményezni – fejtette ki Horváth Bábinszki Ildikó.

Szeles Viktória, a magyarkanizsai Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény óvónője és a program egyik koordinátora elmondta, a környezettudatosság és a személyes felelősségvállalás fejlesztését már óvodáskorban el kell kezdeni.

– Az intézményünkben a környezetvédelemre nagy hangsúlyt fektetünk. A gyerekek mellett bevonjuk a szülőket is, és a helyi közösség is segít a programok megvalósításában. Mi már 13 éve aktívan részt veszünk ennek a projektumnak a megszervezésében. Ezenkívül különböző kézműves-foglalkozásokat és sportaktivitásokat is tartunk – mondta Szeles Viktóra.