2024. szeptember 12., csütörtök

Összefogással a fejlődésért

Százhárom éves a Vajdasági Gazdasági Kamara

Díjakkal jutalmazták a tavalyi év kiemelkedő vállalkozóit és cégeit a 103. születésnapját ünneplő Vajdasági Gazdasági Kamara tegnapi újvidéki díszülésén. A tartomány legsikeresebb női vállalkozója címet Dragana Čalija, a Saint Di&Co IT-cég alapítója érdemelte ki, a 2021. év legsikeresebb férfi vállalkozójává pedig Miroljub Kršanint, a Tehnomarket vállalat tulajdonosát választották.

A Kosta Mirosavljević nevét viselő díjakat az ipar, a mezőgazdaság és a szolgáltatás terén kiemelkedően tevékenykedő cégek is megkapták, de átadták a Gazdaság Aranytolla elnevezésű elismerést is. A kamara fennállásának 103. évfordulóján tiszteletét tette Igor Mirović tartományi kormányfő is.

Vajdaság az élen jár minden gazdasági fejlesztésben, amely az utóbbi 6-7 évben jellemző Szerbiára – mondta az eseményen Igor Mirović.

– Az elmúlt öt évben a tartományi kormány 12 új ipari övezet létrehozását támogatta, de 10 meglevő övezet fejlesztésébe is befektetett. Az idén további eszközöket különítünk el az olyan nagy ipari övezetek további bővítésére, mint a nagykikindai vagy a kúlai. Emellett számos közlekedési útvonal megvalósítása is folyamatban van: a szerb kormány biztosította a Fruška gora-i közúti folyosó befejezéséhez szükséges összeget, így márciusban folytatódhat a munka. Az idén megkezdődik a Belgrád–Nagybecskerek–Újvidék autóút építése is, de megvalósul a Nagykikindát és Zombort összekötő gyorsút projektje is. Márciustól pedig gyorsvonaton utazhatunk Újvidék és Belgrád között.

A tartományi kormányfő kiemelte, hogy a múlt év végén 98 ezer munkanélkülit tartottak nyilván Vajdaságban, ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy 2016-ban 165 ezren kerestek állást a tartományban. A szerb és a vajdasági kormány intézkedéseinek, illetve a cégek és a vállalkozók fejlődésének köszönhetően elértük az 1988-as szintet – szögezte le Mirović. Hozzátette, az a cél, hogy további fejlesztésekkel és befektetésekkel elérjük azt az 1979-es évet, amikor a legkevesebb munkanélküli volt Vajdaságban. Ekkor ugyanis 45 ezer álláskeresőt tartottak nyilván a hivatalok.

A FEJLŐDÉS A VÁLLALKOZÓKNAK KÖSZÖNHETŐ

A munkanélküliség csökkenését elsősorban a fejlődő vállalkozóinknak köszönhetjük – tette hozzá a tartományi kormányfő. Kiemelte, hogy a gazdaság megerősödéséhez jelentősen hozzájárult a Vajdasági Gazdasági Kamara is, amely fennállásának 103. évfordulóját ünnepelte tegnap. Február 1-jét írtak ugyanis azon a napon, amelyen a Matica srpska épületében szegedi, román és újvidéki vállalkozók kezdeményezésére megalakult az az időtálló szerkezeti felépítés, amelyen a mai napig alapszik az intézmény működése  – mondta Boško Vučurević, a kamara elnöke köszöntőbeszédében.

A díjazottak Igor Mirović tartományi kormányfővel és Boško Vučurević kamaraelnökkel (Fotó: Dávid Csilla)

A díjazottak Igor Mirović tartományi kormányfővel és Boško Vučurević kamaraelnökkel (Fotó: Dávid Csilla)

– A kamara megalakulásától kezdve a Vajdaság gazdaságának fejlesztésén munkálkodik. Tette ezt az elmúlt évszázad viszontagságaiban, és teszi ezt ma is, tudatában annak a felelősségnek, amit egy ilyen nagy múltú intézmény megőrzése jelent. Az eredmények azt mutatják, hogy sikerült megfelelni az elmúlt évek kihívásainak is. Az ipari termelés 5,2 százalékosra emelkedett Vajdaságban, a ki- és behozatal értéke viszont tavaly elérte a 16,1 milliárd eurót. Ez 23 százalékkal több, mint a 2020-ban megvalósított export-import forgalom. Ha viszont a koronavírus előtti, rekordnak minősülő 2019-es évhez viszonyítjuk a tavalyi forgalmat, akkor is 1,5 milliárd euróval nőtt a Vajdaság területéről megvalósuló ki- és behozatal értéke. 2021-ben a tartományban működő 24 gazdasági ágazat közül 16-ban jelentős növekedést jegyeztek – hangsúlyozta Vučurević.

A kamara elnöke szerint a gazdasági fejlődés annak a jó együttműködésnek köszönhető, amely a tartományi kormány, a kamara, illetve a vajdasági vállalkozók és cégek között él és fejlődik.

A SIKER KULCSA A CSAPATMUNKA

Az eseményen átadták a Kosta Mirosavljević nevét viselő díjakat is. A gazdasági kamara szakembereinek felmérése szerint az ipari ágazatban tavaly a 2007-ben alapított Rapid Invest építővállalat teljesített kiemelkedően. A mezőgazdaságban a szerb és holland tőkéből alapított Grow Rasad cég működését találták példaértékűnek, a szolgáltatók közül viszont a DDOR Novi Sad biztosítótársaságot tüntették ki.

A 2021. év legsikeresebb férfi vállalkozójává Miroljub Kršanint hirdették ki, aki több mint két évtizede alapította meg az alumíniumprofilok gyártásával foglalkozó Tehnomarket vállalatot. A díjazottak nevében a legsikeresebb női vállalkozó, Dragana Čalija szólalt fel, aki az elismerést az általa alapított Saint Di&Co IT-vállalat csapatjának ajánlotta fel.

– Kilenc évvel ezelőtt olyan cég megvalósítását tűztem ki célul, amelyben az alkalmazottak jól érzik magukat, együtt dolgoznak, de emellett megvalósíthatják saját elképzeléseiket és terveiket is. Olyan csapatot szerettem volna kialakítani, amely saját maga teremti meg azt a közeget, amelyben a leghatékonyabban tud teljesíteni. A most átvett díj mellett számomra a múlt év legnagyobb elismerése az volt, amikor a munkatársaim a jól működő csapatmunkát emelték ki a cég ismérveként – mondta az egyetlen női vállalkozó, aki IT-céget alapított Szerbiában.

A Vajdasági Gazdasági Kamara két éve kitünteti azokat az újságírókat is, akik munkájukkal leginkább támogatták az intézmény működését, illetve a vajdasági vállalkozók és cégek fejlesztéseit. A Gazdaság Aranytolla elismerést az idén Goran Eror, a Vajdasági RTV munkatársa kapta meg.