2024. szeptember 12., csütörtök

Újból nyílászárócsere-program indul

Megjelent a bányászati és energetikai minisztérium pályázata

A bányászati és energetikai minisztérium újabb energiahatékonysági pályázatot írt ki a községek és városok számára. Az idén 250 millió euróval támogatjuk a nyílászárócserét, a házfalak szigetelését, a kazáncserét, valamint a napelemek felszerelését – jelentette be a K1 Televízió műsorában Zorana Mihajlović bányászati és energiaügyi miniszter.

Mint mondta, a pályázat, amelyre minden önkormányzat jelentkezhet, 15 napig áll nyitva. A nyílászárócsere-programot a községekkel és a városokkal együtt valósítják meg. Ezek után minden önkormányzat kiírja a pályázatokat azoknak a vállalatoknak, amelyek elvégezhetik a nyílászárók cseréjét, majd következnek a polgároknak szóló kiírások.

(Fotó: Ótos András)

(Fotó: Ótos András)

Mihajlović rámutatott, az első projektum megmutatta, hogy a polgárok körében nagy az érdeklődés az ilyen jellegű támogatások iránt, ezért az energetikai minisztérium az idén több pénzt biztosított a szegényebb községek és a szociálisan veszélyeztetett polgárok számára.

– Újdonságnak számít, hogy az energetikai minisztérium az idén a legfejletlenebb és elhanyagolt községekben a korábbi 50 százalék helyett 70 százalékban fedezi a költségeket. Jelenleg megbeszélést folytatunk a szociális központokkal, s közösen módot találunk majd arra, hogyan segítsük a szociálisan veszélyeztetett háztartásokat annak érdekében, hogy részt vehessenek a projektumban – fejtette ki Mihajlović.

Rámutatott arra is, hogy a Niš–Dimitrovgrad gázvezeték kiépítésével Szerbia más forrásokból is hozzájuthat a földgázhoz, ezáltal pedig növekszik a földgázszektor biztonsága és függetlensége, mivel a gáz beszerezhető lesz Görögországból és Azerbajdzsánból, a közeljövőben pedig Izraelből és Ciprusról is.

Mihajlović elmondta, hogy Szerbia területének 40 százalékán vezették be a gázt, és több vezeték kiépítésével, a konkurencia megteremtésével, vagyis több ellátó bevonásával ez az arány növelhető. Ez fontos a beruházók és a gazdaság biztonsága szempontjából is, mivel a gázellátás stabilitása kihat az ország gazdasági tevékenységeire és beruházási lehetőségeire.