2024. szeptember 12., csütörtök

Újabb tervek a szürkegazdaság felszámolására

 – Az árnyékgazdaság lassítja a gazdasági növekedést és tönkreteszi a versenyképességet, ezért fontos küzdeni ellene – fogalmazott Siniša Mali pénzügyminiszter A szürkegazdaság felszámolásának programja 2022–2025 elnevezésű dokumentum tegnapi, belgrádi bemutatóján. Emlékeztetett, hogy a szerb kormány 2015-ben készítette el az illegális gazdasági tevékenység elleni első konkrét tervet, és azt 71 százalékban meg is valósították, amivel 2020-ban ez lett a legsikeresebben végrehajtott köztársasági tervdokumentum.

A Pénzügyminisztérium székházában tartott összejövetelen részt vett Matteo Colangeli, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) nyugat-balkáni igazgatója, Ivan Miletić, a Helyi Gazdaságfejlesztési Nemzeti Tömörülés (NALED) Tisztességes Konkurenciáért Szövetségének elnöke, Marija Obradović államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter, Darija Kisić Tepavčević munkaügyi, foglalkoztatási és szociális kérdésekben illetékes miniszter, Tatjana Matić kereskedelmi, idegenforgalmi és távközlési miniszter, valamint Anđelka Atanasković gazdasági miniszter is.

A szürkegazdaság felszámolására alakult koordinációs testület ülésén, melyet az új stratégiai program és cselekvési terv meghozatala előtt tartottak, első ízben voltak jelen az EU képviselői, megjelent Nicola Bertolini, az EU szerbiai küldöttsége együttműködési szektorának vezetője, Christian Schilling, Németország belgrádi nagykövetsége fejlesztési együttműködési részlegének vezetője, Dominic Otway, Nagy-Britannia helyettes nagykövete, valamint Jelena Ćirković, az EBRD főtanácsosa. Az Európai Beruházási Bank és a NALED képviselői támogatták a 2025-ig tartó időszakra szóló új tervet, és elégedettségüknek adtak hangot az eddigi eredmények kapcsán.

„Az üzleti klíma javítása a legfontosabb feladatok közé tartozik, a szürkegazdaság elleni fellépés pedig fontos komponens. Ez a küzdelem különösen jelentős a szerbiai gazdaság nemzetközi kompetetivitása szempontjából, ugyanakkor Szerbia a térségben folyamatosan a tisztességes konkurenciáért áll ki. Az EBRD egymillió euróval támogatta a felügyelőségek munkájának hatékonyabbá tételét” – mondta egyebek között Matteo Colangeli, az EBRD nyugat-balkáni igazgatója, aki jelezte, továbbra is támogatják az eAgrar programot, és fontolóra vették annak elősegítését is, hogy a jövőben egyszerűsödjön a megújuló energiaforrásokhoz való hozzáéférés. Elmondta, tavaly decemberben írták alá azt a dokumentumot, melynek alapján az EBRD segíti a vidékfejlesztést, a jövőben pedig Szerbia számíthat arra is, hogy a bank támogatásával erősítheti a kis- és közepes vállalkozásokat.

A NALED képviseletében Ivan Miletić arról biztosította a kormányt, hogy a tömörülés továbbra is kiáll az árnyékgazdaság elleni intézkedések mellett. Kiemelte, eddig különösen eredményes volt az idényjellegű foglalkoztatás reformja, a készpénz nélküli hálózat kiterjesztése és a fiatal vállalkozók támogatása, de nagy sikerrel járt a Vedd el a számlát, és nyerj! állami nyereményjáték is.