Kellemetlen meglepetés érte azokat, akik építkezési alapanyagokat vásároltak az idén. Az árak szinte az égbe szöktek az év eleje óta. A szakértők szerint ekkora méretű áremelkedésre ilyen rövid idő alatt nem volt példa az 1990-es évek óta. A sztiroporért, vagyis hungarocellért csaknem 80 százalékkal fizetünk többet – értesít az eKapija üzleti és gazdasági portál.
A szerbiai raktárakban jelentősen emelkedett a betonvas ára, valamint minden anyag, ami ezt a fémet tartalmazza: az OSB lap, a hőszigetelésre szolgáló anyagok, különféle formájú zsaluzatok és a homlokzati hálók fajtái.
– Minden Kínából érkező építőanyag ára mintegy 20–40 százalékkal megdrágult. Mivel megemelkedtek a konténeres szállítás költségei, ennek következtében felment az ára az olyan anyagoknak is, amelyeket ilyen módon juttatnak el a célországba. A homlokzati háló, a sarokléc, a zsalu különféle fajtái is így jutnak el az országba – mondta Tanja Aprcović, az egyik belgrádi raktár dolgozója a hírportál riporterének.
A čačaki raktárakban a blokktégla és a cserép ára három dinárral emelkedett, az ötös vastagságú hungarocell négyzetméterenként 170 dinárról 230-ra drágult, a ragasztók ára pedig 20 dinárral ment feljebb.
– Legjobban a 15 milliméteres lemez ára ment fel, tavaly júniusba 420, jelenleg pedig 780 euróba kerül. Ekkora mértékű árváltozásra nem emlékszem 30 éve – mondta Rodoljub Popović čačaki üzletember.
A hirtelen beköszöntött drágulástól az építőipari termékeket forgalmazó cégek tulajdonosai is összezavarodtak, s elmondásuk szerint a vásárlókat is nagy sokk érte.
– A durva építőanyagok, például a blokkok, a téglák a csempék, körülbelül öt százalékkal drágultak, a festék-, homlokzati és hőszigetelési anyagok drágulása már jelentősebb – mondta Slavica Živković, a Korszerű Építőipari Termékek Szövetségének képviselője.
A szakértők szerint az építőanyagok árának emelkedése befolyásolja az újépítésű ingatlanok árát is. Goran Rodićnak, a Szerbiai Építési Kamara képviselőjének határozott álláspontja van a jelenlegi helyzetről. Véleménye szerint mindez a sakk-matt helyzet nem jön létre, ha a szerbiai építőipari anyagok termelését nem dönti romba az állam. Mivel a haza termelést az elmúlt évtizedben tönkretették, a külföldi beszállítók kényük-kedvük szerint manipulálják a szerbiai gazdaságot ebben a kiszolgáltatott helyzetben. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy az építőanyagok árának hirtelen emelkedése nem szükségszerűen befolyásolja az újépítésű ingatlanok árát, ez továbbra is sokkal inkább függ a kereslet-kínálat törvényétől.
– Az ingatlan eladási ára a beruházótól is függ, aki ha tudja, feljebb nyomja az árat, ha pedig úgy adódik, akkor szükség szerint leengedi. Őt nem érdekli az építőanyag ára, leginkább a földrajzi fekvésnek van szerepe az árban – közölte Rodić.
Tanja Aprcović azt is elmondta, télen nem dolgoznak a téglagyárak, ezért a piacon sem volt tégla két hónapig, így csak április 1-jén kezdődtek meg a szállítások. Az építőipari termékekből, mint a tégla, cement, sincs elegendő a piacon, mert a kereslet nagyobb a kínálatnál.