9. rész
Ám végtére is a fotográfiánál tartunk. Kurt Freytag fényképész-újságíró állapította meg még 1909-ben, hogy semmi más nem található a fényképeken, ami annyira felkeltené a szemlélő figyelmét és érdeklődését, mint a ruhátlan emberi test. Megállapítása ma is helytálló, bár a kijelentés óta eltelt 115 év alatt változott, módosult a meztelen test látványa iránti viszonyunk. Az 1850-es évektől a kiszínezett dagerrotípiák még az akadémiai festészet árnyékában születtek, majd kirándulást tettek az egzotikusnak számító világba. A mozgás fotográfiai leképzése már a XIX. század végén felkeltette az alkotók figyelmét, szabad téren, mozgás közben fényképezték a meztelen testeket. Ez a tendencia tovább élt a nemzetiszocialisták által preferált szabad testkultúra eszméjében. A XX. század elején az uralkodó avantgárd kiterjesztette igényét a pucér test fotográfiai megjelenítésére, a századvégig tartott a tömeges kísérletezés kora, majd beköszöntött a naturizmus, amely közös keretbe foglalta a fényképezés és a meztelenség demokratizálódását.
A korai középkortól eredeztethető prüdériát felváltotta a meztelen test látványának társadalmi elfogadottsága, a hagyományos aktfotózás szentháromsága – kamera, megvilágítás, a fotográfus és a modell bizalmon alapuló kommunikációja – helyébe a pucérság egyszerű, nem művészi szándékú ábrázolása, voltaképpen dokumentálása lépett. A naturizmus eltörölte a kíváncsiság és a felfedezés közti határvonalat, megszüntette a rejtőzködés gesztusát, eltörölte a szégyent és a ruhátlan testnek tulajdonított provokációt, lázadást, megszüntette a személyes tér intimitása utáni vágyat, helyébe a közösségi elfogadás esélyét kínálta, a szemérmet a saját test keltette büszkeségre, a másik testének megbecsülésére alakította át. Olyan kulturális-civilizációs fordulatot hozott, mint amikor a reneszánsz idején feltámadt az egyén önbecsülése, és levetkezte névtelenségét.
A naturisták fotózása még egy fontos láncszemet kiiktatott az aktfotózás nagykönyvéből: a fiatal és sportos testalkatú modellek felkutatását, felkérését vagy felbérlését. A naturisták fényképezése során az éppen időszerű, ideális testalkat se nem elvárás, se nem kihívás, se nem keresett látvány. Ezeken a fényképeken azonos joggal és értékkel szerepelnek szép és kevésbé szépnek mondható testek – az esztétikum mellett (amely alatt rendszerint szépet értünk) megjelenik a rútság esztétikája is. Természetesen nem szélsőséges esetek bemutatásával – az ocsmány, megcsonkított, eltorzult testek éppannyira idegenek ettől a fényképészeti területtől, mint például az obszcenitás vagy a pornográfia.
Naturista telepeken nem mindennapi feladat a fotózás. Az egymás közt testüket közszemlére tévő emberek nem látják szívesen az öltözéket viselő, őket szemlélő, megbámuló embereket – a fotós pedig igenis megbámulja őket, belőle válik a „szemérmetlen szemlélő”. Akad olyan naturista is, aki aggály nélkül levetkőzik a közösségben, de fényképezkedni már nem óhajt. Mit tehet a fotós: maga is megszabadul ruházatától. A pucér modell és az öltözéket viselő fotós közti konfliktust elkerülendő hozták létre a naturizmus mellett a meztelen alkotótáborokat, művésztelepeket, ahol a művészek – főként a vizuális művészetekkel foglalkozók – egyaránt meztelenül dolgoznak, és cseppet sem zavarja őket egymás munka vagy pihenés közbeni fotózása. A naturista telepeken se mutat be mindenki az őt fotózó, pucér fényképésznek, hanem szívesen modellt áll, leginkább családtagjaival együtt, valahogy úgy, mint a letűnt polgári világban eljártak a famíliák a helyi fotográfus stúdiójába, hogy fényképet készíttessenek a családi albumba. Valahogy hasonlóan, csak a körülmények változtak, de a cél azonos: önmagunk és családunk dokumentálása.
(Vége)
Nyitókép: A fotókat az alkotó, Lennert Géza bocsátotta a szerző és a szerkesztőség rendelkezésére
