A rossz nyelvek szerint amikor a vásár ünnepélyes megnyitásán megjelent díszvendégek meg udvartartásuk elhagyta a vásárcsarnokot, csak az elárusítók maradtak bent. Nem vagyunk hívei a túlzás szándékával tett kijelentéseknek. Különösen annak ismeretében – harcedzett kiállítók meg vásárlátogatók állítják –, hogy az ünnepélyes megnyitót és a díszvendégek tiszteletkörét követően mindig is a csend és a nyugalom órája következik. Aki tisztán és senkitől sem zavarva akar tenni egy körsétát a csarnokban, ebben az órában megteheti.
Ez az egy óra bőven elég arra is, hogy összehasonlítsuk a legújabb vásári kínálatot a tavalyival meg azelőttivel. A gond csupán az, hogy az idei, a tavalyi, de még a három évvel ezelőtti is – mondjuk így – kétségbeejtően hasonlít. A horgászfelszerelést kiállítók száma nagyjából három és félen állandósult. Egyelőre még eldöntetlen, hogy a vásári fellépés elemzésének önképzett szaktekintélyei szerint az a bizonyos fél az egyik sarokban meghúzódó, kis területen, de meglehetősen csinos áruválasztékkal rendelkező kiállító, vagy az a másik, amely nagy területen vadászfelszerelésen kívül pecacuccot is kiállít. Egyelőre maradjunk annyiban, hogy három és fél botnak is nyolc vége van…
A horgászfelszerelést forgalmazók számának állandósulása valójában a mélypontot jelenti, további fogyatkozásuk eltűnésükkel volna azonos. Ha figyelembe vesszük, hogy ennek ez ágazatnak vásáron kívül is rosszul áll a szénája, akkor egyértelmű, hogy a jelenség kiváltó okát a folyamatos halfogyatkozásban meg a vízparti történések alakulásában kell keresni. Erről bővebben máskor és máshol.
Úgyszintén szemet szúr, hogy a vásáron olcsót már nem lehet venni. Elfogadható áron vesztegetett közepes minőségű pecacucc ugyan még kapható, de egy marék dollárért kéveszámra már nincs. A bóvli kiiktatása viszont úgyszintén a halhiányra vezethető vissza, mert aki ócska cuccot vásárolt, az ma már nem horgászik, tehát a pocsékot nincs kinek eladni. Különösen nem a vásáron, ahova a belépőjegy drágább, mint a minőség ne tolakodj termékcsalád egyik-másik darabja.
Vadászatfelszerelésben vásári szinten minőségbeli gondok sohasem voltak. Akármivel kivonulni, és márkás terméket forgalmazó mellé beállni vele, felér az üzleti öngyilkossággal. Éppen ezért a vadászatfelszerelés vásárlásában más volt a gyakorlat, mint a horgászati kellékekében, hiszen a múltban a horgászással meg a vadászással két különböző társadalmi réteg foglalkozott. A tegnap megnyílt vásár árukínálata alapján úgy fest, hogy mind a vadászfegyver, mind a csúcsminőségű horgászfelszerelés megvásárlásához jómódúnak kell lenni, és nincs olyan rétegeződés, mint egykor volt. Maradt a gazdag, meg a gazdagabb. Csak példának okáért mondjuk el, hogy egy Sauer 100 Fieldshot (.308 Win) nagyjából annyiba kerül, mint három Shimano Stella. Mind a vadászok, mind a horgászok fel tudják mérni, miről van szó. Aki nem horgász, meg nem is vadász, annak hiába magyaráznánk órákon át, hol van a kutya elásva, hiszen a hozzá nem értők legszívesebben a kétezer eurós felszerelést vásárlókat ásnák el. Ha szabad volna.
Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az ilyen drága és az árnak megfelelően magas minőségi szintet képviselő cuccal immár nem dolgozhatnak a tizenkettő egytucat fajtába tartozó, egyszeri bevetésre alkalmazott elárusítók. Akár vadászfegyverről, akár élvonalbeli horgászfelszerelésről van szó, nélkülözhetetlen a szakavatott elárusító. Kereskedői közhelyek pufogtatására mindenki betanítható két nap alatt. Csakhogy a minőség szintjének emelkedése követelményként maga után vonta a személyzet magas szintű képzettségét is. Ez az, ami dicséretes módon évről évre ismétlődik a vásáron. Fél évtizede ugyanazok az arcok láthatók a Capriolónál forgalmazott fegyverek, és ugyanazok az arcok jelennek meg a Shimano termékek mögött.
Ha már a kiállítók számának csökkenése a minőség emelkedését vonta maga után, dicséretes, hogy a forgalmazóknak sikerült ehhez jó képet vágniuk.
Nyitókép: Fotó: Ótos András
