2024. október 6., vasárnap

Biztos lesz az áramellátás

Üzembe helyezték tegnap a Đerdap 1 vízerőmű felújított A1-es áramfejlesztőjét

Jelképesen Aleksandar Antić bányászati és energiaügyi miniszter indította el a hidroaggregátort. Ezzel a Đerdap 1 az eddiginél 10 százalékkal nagyobb erővel, a számítások szerint a következő 30 évben teljes kapacitással fog működni.

– A Đerdap 1 teljes felújítását végezzük, ez egy rendkívül jelentős folyamat. Több évtized elteltével minden áramfejlesztőt felújítunk, eddig négyet sikerült: az A1-et, A4-et, A5-öt és az A6-ot, ennek köszönhetően újabb 60 MW-hoz jutottunk. Ez újabb, körülbelül 90 millió kWh villamos energiát jelent – magyarázta Antić. Hozzátette: az idén sajnos nem volt kedvező a hidrológiai helyzet, ezért a vízenergiát hasznosító erőművek 20 százalékkal kevesebbet termeltek, mint tavaly. Ugyanakkor az év eleje óta az országban 700 000 tonnával több szenet termeltek ki, mint tavaly ebben az időszakban, ezzel pedig pótolták a vízenergiát.

– A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) rendkívüli erőfeszítéseinek hála, a kedvezőtlen hidrológiai helyzet ellenére sikerült biztosítanunk a szükséges mennyiségű elektromos energiát, így az előttünk álló téli hónapokat ilyen tekintetben minden nehézség nélkül vészelhetjük át, abszolút biztos lesz a lakosság és az ipar áramellátása – mondta Antić.

Milorad Grčić, az EPS megbízott igazgatója kiemelte, hogy az áramfejlesztő-felújítási projektum értéke 32 millió euró, és hogy az A1 hidroaggregátor most már 178 MW helyett 195 megawattos. Ez az aggregátor már évtizedek óta működik, a több mint 2 évvel ezelőtt megkezdett felújításnak köszönhetően pedig további 30 évig tud üzemelni. 1970-től 2014 szeptemberéig összesen 243 milliárd kilowattóra áramot termelt.