A Duna vízgyújtő területén mélyponton van a hóvízkészlet, és közel áll a mindenkori legalacsonyabbhoz. A folyó Nagymaros feletti szakaszán – ahonnan a tájainkra befutó vizek túlnyomó többsége érkezni szokott – az év első napján mért érték majdhogynem soha nem volt alacsonyabb azóta, hogy ezzel az adattal foglalkozik a szakma. Mellőzve a történelmi, az emberemlékezet óta meg a hasonló nagy horderejű megfogalmazásokat, maradjunk a számoknál. Azok ugyanis konkrétak, még akkor is, ha olykor ijesztően hatnak.
Mellőzve a sokat, a keveset... maradjunk annyiban, hogy a kérdéses vízgyűjtő területen a hóvízkészlet az év első napján 1,77 köbkilométer volt, méghozzá csökkenő irányzattal, hiszen napokkal korábban ennél többet mértek. Az egy és háromnegyed köbkilométer ugyanis rendkívül kevésnek számít. A mindenkori legalacsonyabb 1,545 volt, az átlag 5,775, a legnagyobb mért időarányos érték pedig 11,14 köbkilométert tett ki. Nem árt tudni, hogy a Duna kérdéses vízgyűjtőjének bizonyos hányada az örök hó birodalmában helyezkedik el – sohasem olvad le róla maradéktalanul –, és a mostani hóvízkészletnek fele ott lapul.
A januári alacsony hóvízkészlet rendszerint átmeneti jelleggel szokott kialakulni enyhe teleken. A vegyes halmazállapotú csapadék részben azonnal a folyó felé indul, a felmozduló fagyhatár miatt pedig a szilárd is hamarosan cseppfolyóssá válik, és lefolyik. Amikor így alakulnak a dolgok az Alpokban, akkor a Duna vízszintje az évszakhoz képest magas szokott lenni. Tehát az alacsony téli hóvízkészlettel párhuzamosan magas vízszint szokott kialakulni. A közelmúltban történt, hogy az alacsony hóvízkészlet következtében a Duna vízszintje az újvidéki mércén télidőben tartósan és bőven +300 centiméter felett alakult. Most viszont, ellentétben a szabállyal, a szegényes hóvízkészletet szélsőséges kisvizek kísérik. Az újvidéki lécről az év első napján mindössze +72 centit olvashattunk, és ezt gyökeresen nem változtatja meg a hamarosan befutó enyhe áradás sem. A végsőkig leegyszerűsítve, a Duna medréből hiányzó 2–3 méter víz az Alpokról is hiányzik.
Hogy pillanatnyilag mekkora hiány ez, arról a Tisza Szeged feletti vízgyűjtő területén található hóvízkészlet tanúskodik. A jelenlegi érték 2,35 köbkilométer. Ez nem csupán abszolút értékben több, mint amennyi a Felső-Duna vidékén található, hanem figyelembe kell venni azt is, hogy a Tisza vízgyűjtő területe egészében a nyári hó birodalmában helyezkedik el, és előbb-utóbb minden leolvad róla. Ráadásul a Tisza kérdéses vízgyűjtő területén a hóvízkészlet – nagy általánosságban – csak fele akkora szokott lenni, mint a Duna Nagymaros feletti szakaszán. A miheztartás végett mondjuk, hogy január elején eddig a minimum 0,2, az átlag 1,65, a maximum pedig 6,76 köbkilométer volt. A Tisza vízgyűjtő területén tehát máris az átlag felett alakul a hóvízkészlet, még ha messze a maximum alatt van is.
Korai még elkiabálni, hogy baj volna a Duna vízgyűjtőjén. Az időjárásnak ugyanis bő két hónap áll rendelkezésére, hogy a Felső-Duna hóvízkészletének vérképét kiretusálja. Ugyanakkor figyelmeztető, hogy egy hónap elmúlt anélkül, hogy ezen a téren bármi kedvező történjen. A Duna vízszintje – bárhogyan szemléljük – rendkívül alacsony szinten alakul. Nem árt tudni, hogy Budapestnél mindössze fél méterrel van a mindenkori legalacsonyabb szint felett, és ez a helyzet feljebb Esztergomnál, de lejjebb Bajánál is. A Felső-Duna többnyire duzzasztott szakaszain viszont – már vagy álló hónapja – ingadozásmentesen feszül a víztükör akár a tamburahúr. És ez sem kedvező jel.
Ahhoz, hogy ebből ne legyen baj – mert az nemcsak az árvízzel jár, a vízfogyatkozás is annak számít – komoly havazás kell. Nem egy, nem kettő... Kívánságlistát ugyan össze lehetne állítani, licitálni is lehetne a havazás gyakorisága és intenzitása körül. Kerekítve és általánosítva azonban megállapítható, hogy még legalább nyolc köbkilométer víz kellene hó formájában ahhoz, hogy javuljon az összkép.
Ahhoz ugyanis, hogy a tavaszi nagyvizek elöntsék a hullámteret, és jó ívási feltételeket biztosítsanak az ott ívó fajoknak, legalább ennyi hó kellene. Nem azonnal, de február végéig mindenképpen. Azután pedig a tavaszi esőkből is kérünk valamennyit, mert a hóvízkészlet önmagában még nem ad elegendő vizet ahhoz, hogy a Duna túlcsorduljon a főmeder peremén.
Csupán egy gondolat erejéig pörgessük vissza a filmet november végére, amikor Észak-Olaszországban szokatlan időpontban és hevességgel árvizek tomboltak. A szakma egyszer majd kielemzi, hogy az a víztömeg miért került az Alpoktól délre, holott tőlük északra kellett volna hó formájában lehullania. Ugyanez a szakma már huzamosabb ideje ismételgeti, hogy kezdjünk hozzászokni a szélsőségekhez. Mert – alaposan lerövidítve – a nagyvizek egyre gyakoribbak, a kisvizek pedig egyre kifejezettebbek lesznek. Ha semmi sem változik a Felső-Duna vízgyűjtőjének vidékén, a mindenkori legkisebb kopogtat az ajtón.
