A mellékelt fotón szereplő halász és zsákmánya nagy port kevert a közösségi oldalakon. Egyelőre úgy tűnik, pillanatnyilag feleslegesen, hiszen ami megtörtént, az helyrehozhatatlan.
Mint ahogy az sem biztos, hogy helyre kellene hozni bármit is, ha lehetne. Távlatilag szemlélve pedig majd kiderül, érdemes volt-e vitát indítani. Adott esetben azonban a vita kipattanása azért lehet hasznos, mert felszínre kerültek olyan nézetek, álláspontok, tévhitek, amelyek a tárgykör ismeretének teljes hiányáról tesznek tanúbizonyságot.
De egyelőre maradjunk a harcsánál! Április 24-én fogta a halász 3,6×3,6 méteres emelőhálóval a Szamoson. Mielőtt a hazai horgász rácsodálkozik a zsákmányolási módszerre, leegyszerűsítve tisztázzuk, miről is van szó. Magyarországon a kisszerszámos halászatnak fennmaradt formáját – nevezhetnénk akár sporthalászatnak is – rekreációs halászatként egyesek továbbra is űzik. Nem horoggal, hanem különböző halászati szerszámokkal történik, de általa is csak annyi hal zsákmányolható, mint horgászengedéllyel. Adott esetben nagyméretű emelőhálóval – felénk egyes helyeken teszi-veszinek nevezik – fogta a halász a 115 kilós 255 centis harcsát.
Ismételjük: 115 kiló, 255 centi. Pont!
A kép láttán egyesek a rekreációs halászat azonnali beszüntetését szorgalmazták. Nem irigységből.
A csúnya fényképezés felett még napirendre tértek volna, de záporoztak azok a megállapítások, hogy ekkora halnak a vízben a helye. Számos megjegyzés érte a hal színét is, mert úgy festett, mintha meg lenne nyúzva. A sok harcsát látott horgászok szerint viszont oxigénhiány következtében szenvedett ki a nagybajuszú, ez pedig állatkínzásnak minősül. Többen azzal kapcsolatos kétségüket fejezték ki, hogy ezt a halat emelőhálóval fogták, szerintük sokkal valószínűbb, hogy varsában veszett rajta. Csupán futólag, hangosan gondolkozva kérdezzük: hogyan fest egy ekkora hal kiemelése emelőhálóval? Biztosan lehet, de azért mégis...
Szépen halmozódtak az érvek és ellenérvek, és mi tagadás, élvezetes volt olvasni. Olyan személyek tettek megjegyzéseket, akik az elmúlt években meghatározó egyéniségei voltak a nemzetközi kuttyogatóversenyeknek, vagy parádés zsákmányokkal dicsekedhettek, esetenként pedig szakszövegek szerzőiként mutatkoztak be. De amikor ilyen sokan szólnak hozzá, akkor – gondolván, itt az alkalom – szólásra emelkednek a feltűnési viszketegségben szenvedők is. A múltban erre a jelenségre mint a párttitkár elvtárs vitaindítójának továbbragozására tekintettek. Az ige terjesztése ugyan a múlté, hagyománya azonban tovább él. Egy 115 kilós harcsa pedig a felszínre hozza őket, akár a napsütés a bodobács bogarakat. Mert ha a harcsa súlya – vélik ők – meghaladta a száz kilót, akkor mindent lehet mondani róla, és minden rákenhető.
„Sokat eszik az ekkora, naponta akár negyven kilót is, tehát hatalmas a kártétele.” Nem mi találtuk ki, csupán felfigyeltünk a megállapításra. Na már most...
Ha egy ekkora harcsa napi(!) negyven kiló halat fogyasztana, akkor mekkora volna a súlygyarapodása? – kérdezzük. A harcsa esetében a konverzió – szerzőtől függően – 1:6-hoz és 1:8-hoz között alakul. Még a legkedvezőtlenebb esetében is – ha 1:8-hoz az arány – negyven kiló hal elfogyasztása esetén öt kiló volna a súlygyarapodása. Napi szinten!!! (Felkiált, óbégat...) De ragozzuk tovább a számtant azon nehéz felfogásúak miatt, akik még nem jöttek rá. A kérdés: napi negyvenkilós fogyasztás és ötkilós súlygyarapodás mellett mekkorára nő a százkilós harcsa egy év alatt?
A válasz: Akkorára, amekkorára a természetben eddig még soha. De még azoknak a történeteiben sem, akik a negyvenkilós napi fogyasztást kirakatba rakták. Pedig nem oda való.
A nagy harcsák selejtezése állítólagos kártételük miatt nem új keletű téma. Már több mint húsz, de lehet, harminc éve is időnként előveszik, holott régen elboronált ügy, hogy alaptalan. Igaz, hogy az ekkora harcsa nagy halak levadászására is képes, de semmi sem bizonyítja, hogy rendszeresen él ezzel a lehetőséggel.
Ugyanakkor a kép nézegetése közben – mellőzve, hogy nyúzott-e a hal vagy sem – felmerül a kérdés, tettek-e kísérletet korbecslésre? Mert ha már kifogták, és nem engedték vissza, a szakmai ismeretek gazdagítása érdekében nem ártott volna. Szemet szúr a hal karcsúsága is, egy április végén fogott harcsának bőven kellene ivarterméket hordoznia. Akár ikrás, akár tejes. És ennek az ivarterméknek valamiféle nyomot kellene hagynia derékbőség formájában. Tehát ki lehetett volna küszöbölni az azzal való licitálást, hogy ez a harcsa adott-e vagy sem utódot.
A végére hagytuk, de azzal illett volna kezdeni a téma boncolgatását... Hány magyarországi horgász jár el a Pó és az Ebró partjára ennél kisebb harcsákért? Nem tudjuk, de úgy tűnik, hogy a Szamos közelebb van.
