Még sohasem jelent meg annyi szerbiai versenyző a szegedi kuttyogatóversenyen, mint a hétvégén. A K-Fish Horgászcentrum által szervezett versenynek igen jó hírneve van ezeken a tájakon, ráadásul a főszervező Kószó Imre rendszeres részvevője a szerbiai versenyeknek. A szegedi Tisza-partra ezúttal a Duna, a Száva, a Drina, a Palicsi-tó... partjáról is érkeztek versenyzők, de nem maradtak képviselő nélkül sem a Körösök, sem a helyi vízpart, de legtöbben Vajdaságból érkeztek. Kevésen múlott azonban, hogy ne így történjen. Határ!
Mivel nincs szándékunkban a határátkelés játékszabályait boncolgatni, maradjunk annyiban, hogy a csapatok túlnyomó többsége az utánfutókon vontatott csónakokkal vágott neki az útnak, és a célnak megfelelő gyála–tiszaszigeti határátkelőhelyet választották. Ott azonban közölték velük, hogy az utánfutókon utazó csónakok itt nem kelhetnek át. De megmondták azt is, ha már a szegedi Tisza-part a cél, bocsássák járgányaikat vízre Magyarkanizsánál, ott jelentkezzenek be a határátkelőhelyen, és a vízi közlekedés szabályaival összhangban... felesleges kihagyva.
Így lett, mert senki sem adta fel. Visszagurultak Magyarkanizsára, sólyáztak, elintézték az átkeléssel járó formaságokat, majd laza alakzatban megindultak a Maros-torkolattal szembeni csónakkikötő felé. Nem ment ez ilyen gyorsan, sem ennyire gördülékenyen, de sikerült. Meg aztán a harminc-egynéhány kilométeres hajókázás nem nagy táv egy harcedzett kuttyogató horgász számára. Különösen akkor nem, ha húsz-egynéhányan hajóznak együtt, és tudják, hogy még legalább ennyien várják őket. A horgászok hangulatát az a futózápor sem rontotta el, amely alaposan végigverte a köteléket, és lemosta róla a nem éppen hosszú, de annál bonyolultabb út porát.
Mivel a versenypályát az égi áldás elkerülte, és csupán az enyhe szél kellemetlenkedett kevés sikerrel, a hódmezővásárhelyi Zoltánok, Csernák és Fülöp – akiknek a földrajzi fekvésből adódóan nem támadtak hátárátlépéssel járó kellemetlenségei –, elhatározták, hogy míg a többiek kilúgozzák magukból az utazás viszontagságainak emlékét, addig ők harcsavallatót tartanak. A Maros-torkolat alatti bal part iszapjából néhány kagylót bűvöltek elő, ezek mászótalpával patkolták meg a horgokat, és lógatták be őket húszméternyire a jobb parttól. Persze, muzsikáltak is hozzá. Csendesen és fülbemászóan.
A szakmai részleteket mellőzve maradjunk annyiban, hogy a félórányi harcsabűvölés során három kapásuk volt. Egy lemaradás, egy elszúrt bevágás, harmadikra telitalálat... éppen a híd alatt. Még ha a nóta nem is pontosan így mondja. A harcsa szákba került, és tizenkét kilót nyomott.
A mezőnyből eddig sem hiányzott a zsákmányolási viszketegség, nem kellett nekik étvágygerjesztő, de örömmel vették tudomásul, hogy a harcsa gyomornedvei is jól üzemelnek. Ez a forduló ugyanis jó néhány dolgot eldönthetett a nemzetközi kuttyogatóligában, bár nem volt jelen mindenki, aki döntésre vihette. Az éllovas Obradović és Lazić ugyanis nem léptek fel, ezért Bata és Čekrdžin szegedi és a Mali Zvornik-i győzelem esetén ráhajthatott volna a bajnoki címre. Hasonló forgatókönyv szerint viszont Hangódi és Losonc, megelőzve Batáékat, ezüstérmes lehet. Mindkét legénység megérkezett Szegedre, Losoncék címvédőként. A vándorserleget – megfogalmazásuk szerint – azért hozták magukkal, hogy ismét átvehessék. Így lett! De még nem tartunk ott.
Fegyelmezett, vízen és parton egyaránt otthonosan mozgó, harcedzett különítmény érkezett Szegedre, melynek soraiban nem szimpla VIP-ként, hanem aktív versenyzőként jelen volt Vojislav Stamenković, a Szerbiai Kuttyogató Szövetség elnöke is. Szavai szerint „ez volt a leggördülékenyebb, legzökkenőmentesebb lebonyolítású verseny, amelyet valaha látott”. Már mi mondjuk: hozzáértőről van szó, hiszen nagyon sokat látott, sőt egész sor „gördülékenyet és zökkenőmenteset” szervezett is. Kószó Imre, a K-Fish vezetője – látva, hogy sínen a rendezvény – unokájával, Milánnal, úgyszintén csónakba szállt, és végigküzdötte a versenyt.
Zsákmány? Volt!
Az első fogások arról tanúskodtak, hogy heves hatvancentizésekre kerül majd sor, mert a méretküszöbös harcsák uralták a zsákmánystatisztikát. A végeredmények tükrében maradjunk annyiban, hogy a hatodik helyezett Rakić–Stanković kettős hajszálra méretes harcsája 1,56, míg a harmadik helyezett Bürgés–Bodó párosé 2,02 kiló volt. Közéjük férkőzött a zimonyi Kustudić és Lončarević 1,98, valamint a moholi Muzslai és Török 1,71 kilós fogással. A történethez tartozik, hogy a bácskertesi Guzsványék egy hasonló méretűt nem akartak mérlegeltetni, mivel egy óriásharcsa félremagyarázhatatlan jelenlétét tapasztalták, és kizárólag azt akarták megfogni. Sikerült? Akkor azzal kezdtük volna. A témamegközelítésük azonban figyelmet érdemel.
Időközben a vízen izgalmasra fordultak a dolgok. A vázolt forgatókönyv, amely arról szólt, ki hogyan avatkozhat be a végső sorrendbe, a vízen formát öltött. A szegedi pályán otthonosan mozgó Losonc és Hangódi tízen felüli harcsát zsákmányolt – nagyjából ott, ahol tavaly tizenheteset fogtak –, és kijelentette, hogy a hozott serleget vinni is akarja. Batának és Čekrdžinnek ez ellen volt egy öt kiló feletti kifogása, de a verseny végéig nem sikerült hozzárakniuk még ennyit, a második csak kettő feletti volt, az összsúly pedig 7,5 kiló. A végső ezüst sorsa eldöntetlen maradt.
A nemzetközi kuttyogatóliga a Mali Zvornik-i versennyel zárul 23-án, az elszámolási rendszer részleteivel azonban egyelőre adósak maradunk.
