„köszönet csendéleteidért,
hisz oly kevés a csend,
oly kevés az élet,
köszönet virágaidért,
hisz oly virágtalan a világ.”
(Pintér Lajos, Virágvasárnap, részlet)
Virágvasárnap. Milyen szép is ilyenkor a természet. Lágy szellő simogatja arcunkat. Virágba borultak a ringlófák és a sárgabarackfák. A készülődés pillanata ez így húsvét előtt, a természet ébredése. Lágy tavaszi szellő simogatja arcunkat, a meleg napfény pedig gyógyír megfáradt testünkre. Virágzó ágakat szedegettem a vadringlófáról, amikor megszólított régi ismerősöm.
– Ez a tavasz más, mint a többi. Valamilyen hiányérzetem van – panaszkodott.
– Mire gondol? A kertjéből hiányzik az a valami, vagy az életéből? – kérdeztem.
– Mindkettőből egy picit. Jól rátapintott, egyedül élek, a férjemet néhány éve eltemettem, azóta nagyon hiányzik, tudja, a társ. Nem egyszerű a hosszú házasévek után csak így egyedül maradni… – itt elcsuklott a hangja, majd így folytatta:
– Nem untatnám ezzel, maga még fiatal. A kertből jövök, a sárgabarackfám alatt dolgoztam, elfáradtam és egy picit leültem megpihenni a tövében. Ittam egy korty vizet, ismét úgy éreztem, mintha kisgyermek lennék, az ős fa teljesen elbűvölt, hihetetlen energiát kezdtem érezni, a korommal ellentétben fiatalos lendületet kaptam. Egyszer csak mit látok, a korona tele van virággal, majd elfogott valamilyen dermedtség, rájöttem, hogy mi hiányzik a fámról. Hiányoznak a méhek. Ültem még egy darabig – tizenhét fokot mutatott dél körül a kicsiny hőmérőm a teraszon. Gondoltam, hogy csak képzelődöm, de nem, egyetlen méhet sem láttam. Voltak ott hozzájuk hasonló darazsak, de abból sem sok. Kezdtem félteni a fámat, mi lesz velem, velünk, ha nem lesz termés?! Azt olvastam valahol, hogy a mobiltelefonok rossz hatással lehetnek ezekre a rendkívül intelligens és dolgos élőlényekre. Megzavarják életvitelüket, szétzilálják a méhcsaládokat. Hiába virágoznak, ha termést nem hoznak ezek a fák!
Néhány nap múlva felkerestem a falu méhészét a piacon.
Elmeséltem neki régi ismerősöm panaszát.
– Emlékszik, Katinka, gyermekkorunk mesehősére, rajzfilm is készült róla. Micimackó is kedvelte a mézet. Mindenféle furfangosságot képes volt kitalálni, hogy a méhkaptár közelébe kerüljön. S ha már csak a mancsát tudta megmártani, azzal is meg volt elégedve. Majd utána következett a méhek támadása...
Észre sem vettük, mi, két felnőtt ember, máris a mesevilágban találtuk magunkat.
– Hogyan is mondta Micimackó, miben látja a mézkészítés egyetlen célját? Abban, hogy ő a mézet megegye – folytattam boldogan a gondolatot.
Méhész ismerősöm szerint meghalunk, ha kipusztulnak a méhek. Ő már olvasott egy tanulmányt, mely szerint a mobiltelefonok igen is hozzájárulnak a faj tömeges kipusztulásához. Sugárzásuk miatt a méhek nem találnak vissza a kaptárba, méhkasba. Ezek a méhek elvesznek, és később elpusztulnak. Kiderült, hogy ismerőmnek igaza lehetett, mert szomszédságába telepítettek egy antennákkal ellátott tornyot, mely a mobiltelefonok térbeli fedettségét szolgálja. Egyesek szerint ezek az adók az emberi szervezetre is káros hatással vannak.
– Tudja, Katinka – folytatta a méhész, ha belegondolunk, hogy az emberi fogyasztásra szánt élelmiszerek előállítása 76%-ban függ a méhészettől, az Európában termesztett zöldségek, gyümölcsök pedig 84%-ban a beporzástól, bizony nagy bajban vagyunk. Valószínű ebből a megfontolásból lépett a tudomány abban az irányban, hogy az üvegházakba, a fóliasátrakba és a gyümölcsösökbe is szorgalmas poszméheket telepítenek. Belgiumból hozzák be őket. Anyaméh nincs a családban, öt-hat hét után elpusztulnak, kivesznek, de addig a beporzásban igen hasznos munkát végeznek.
– Jó, jó, de maradjunk mi a természetes beporzásnál, amelyből, mint ahogyan Micimackó is emlegeti, a szánkat is megédesíthetjük.
