A kaptárok repedéseinek, réseinek eltömítésére és fertőtlenítésre használják a méhek ezt a méhszuroknak is nevezett anyagot. Egészségmegőrző hatását már az ókori egyiptomiak is ismerték, viszont a létrejötte ismeretlen volt számukra
A propoliszt a méhek különféle fák, de főként a nyárfa csúcsrügyeinek ragadós válladékából gyűjtik össze, miközben saját mirigyeik termékével dúsítják. Egy méh egy repülés alkalmával mindössze 1–5 mg-ot tud magával vinni, tehát 100 g propolisz ősszegyűjtéséhez 100 000 ilyen repülés szükséges. A méhszurok színe és hatóanyag-tartalma is függ a növény fajtájától, amelyről származik. Megfigyelések bizonyítják, hogy a méhek a mogyoró, a vadgesztenye, a nyírfa és egyes fenyőfélék csúcsrügyeiről is gyűjtenek propoliszt.
Vidékünkön nyár végén, ősz elején kezdik gyűjteni a méhek, amikor készülődnek a telelésre. A kaptáron belül több feladatot is ellát: fertőtlenítő hatását a röpnyílásnál használják, mintegy lábtörlőt képezve, vékony propoliszréteggel vonják be a kijárót. Emellett az idegen anyagokat, rovarokat és egyéb élőlényeket is ezzel az anyaggal mumifikálják, hogy megakadályozzák az esetleges betegségek terjedését. A repedések betömésével és a kijáró leszűkítésével mintegy izolálják a méhlakást, megfelelő körülményeket biztosítva ezzel a teleléshez. Nem utolsó sorban pedig a kereteket rögzítik vele, így megakadályozzák, hogy a keretek közé szoruljanak a méhek.
A méhész a méhek viselkedéséből következtetni is tud az elkövetkező időszak időjárására. Ha a méhek vastag propoliszréteggel borítják a réseket és egy-két centisre szűkítik a röpnyílást, hoszú, hideg tél várható. Ha azonban csak felületesen végzik el ezt a munkát, nem kell nagy fagyokra számítani.
Különféle módszerekkel juthat a méhész a propoliszhoz. A leghigiénikusabb és legelfogadottabb módszer a műanyag háló, amelynek lyukacskáit a méhek megtöltik propolisszal, majd a kaptárból kivett hálóról néhány órás fagyasztás után könnyedén eltávolítható a méhszurok.
Jól zárható üvegedényben sötét és hűvös helyen tárolható a propolisz. Lényeges, hogy a raktározás alatt ne érintkezzen levegővel, mert egyes értékes hatóanyagai lebomlanak. 30 oC felett állaga tésztaszerű, képlékeny, 15 oC alatt viszont kemény és törékeny. Intenzív aromáját a benne található illóolajok adják. Íze enyhén csípős, keserű. Színe a sárgásbarnától, a feketéig változik a botanikai eredetétől függően.
A propolisz szénhidrátokat, viaszt, észtereket, étereket, zsírsavakat, szteroidokat tartalmaz, emellett fenolok, flavonoidok, aromás savak és azok észterei, aldehidek, aminosavak, cukrok, vitaminok és ásvnyi anyagok is megtalálhatóak benne.
Mivel ezek az anyagok nagy része nem oldódik vízben, valamint a gyomor emésztőnedvei sem tudják kihasználni, a gyakorlatban a propolisz alkoholos kivonatát alkalmazzák a különféle megbetegedéseknél.
Mint ahogyan az összetétele, úgy a biológiai hatása is igen sokrétű. A gyógyhatása a flavonoidokra vezethető vissza, amelyek a növények másodlagos összetevői, és erősítik az ember immunrendszerét. Antioxidánsként hatnak, megkötik a szabad gyököket, a propolisz többi összetevője pedig segíti ezt a folyamatot. Túlzás nélkül állítható, hogy a méhszurok a természetben fellelhető legerősebb antibiotikum, amellyel szemben még hosszan tartó alkalmazás esetén sem alakul ki rezisztencia. Biológiai kutatások bizonyították a propolisz baktériumölő hatását, emellett a szintetikus anibiotikumok hatását is segíti, gyulladásgátló hatású, elősegíti a szövetek regenerációját, fájdalomcsillapító, vérkeringés-javító és immunerősítő. A propolisz egyetlen mellékhatásaként a bőrön kialakuló, lokális allergiás reakciót említi a szakirodalom.
Nemcsak az egészségmegőrző szerepe ismert a méhszuroknak. A megfelelő arányú oldatával kezelt faanyag lényegesen hosszabb életű. Kulturális és történelmi adatok szerint az olyan híres olasz mesterek, mint Stradivari és Amati propoliszt oldottak fel a lakkban, amelyel a felbecsülhetetlen értékű hegedűiket festették be.
