2024. szeptember 30., hétfő

Pontosztozkodás Münchenben

Komoly erőpróba várt a címvédő Leverkusenre szombaton, hiszen Xabi Alonso fiainak Münchenben kellett pályára lépniük. Az első fél órában a hazai csapat volt aktívabb, Jamal Musiala és Raphaël Guerreiro is távoli lövésekkel veszélyeztették a vendégek kapuját. A gyógyszergyáriak fél óra elteltével némileg váratlanul, egy szögletet követően Robert Andrich 22 méteres lövésével szereztek vezetést.

Örömük azonban nem tartott sokáig, mivel Aleksandar Pavlović egy káprázatos lövéssel még a szünet előtt egyenlített. A folytatásban a hazaiak játszottak veszélyesebben, ám minden igyekezetük ellenére az eredmény már nem változott, így a csapatok megosztoztak a pontokon.

A Gulácsi Péterrel és Wili Orbánnal felálló Leipzig nagyarányú győzelmet aratott hazai pályán az Augsburg felett. A vendégek legkomolyabb lehetősége a szépítésre az első félidő közepén volt, amikor büntetőhöz jutottak, de a magyar válogatott hálóőr bravúrt bemutatva kivédte Jeffrey Gouweleeuw lövését. Jól kezdte a Borussia Dortmund a Bochum elleni hazai találkozót, ennek ellenére a hazai védelem figyelmetlensége miatt a vendégek Matúš Bero és Dani de Wit találataival gyorsan kétgólos előnyre tettek szert. Mindez nem roppantotta össze a vendéglátót, Serhou Guirassy még a pihenő előtt szépített, majd a szünet után Emre Can egy büntető értékesítésével kiegyenlített. Bár a vendégeknek is megvoltak a maguk helyzetei, az utolsó negyedóra egyértelműen a dortmundiaké volt. Girassy második találatával már náluk volt az előny, nem sokkal később pedig Felix Nmecha biztosította be csapata győzelmét.

Az 5. forduló: Borussia (D)–Bochum 4:2, Freiburg–St. Pauli 0:3, Mainz–Heidenheim 0:2, Borussia (M)–Union Berlin 1:0, Leipzig–Augsburg 4:0, Wolfsburg–Stuttgart 2:2, Bayern–Leverkusen 1:1, Holstein Kiel–Frankfurt 2:4. A Hoffenheim–Werder találkozó lapzárta után ért véget.

A következő forduló (október 4-én, 5-én és 6-án): Augsburg–Borussia (M), Leverkusen–Holstein Kiel, Union Berlin–Borussia (D), Bochum–Wolfsburg, Werder–Freiburg, St. Pauli–Mainz, Heidenheim–Leipzig, Frankfurt–Bayern, Stuttgart–Hoffenheim.

A KÁPRÁZATOS PALMER
A Chelsea–Brighton találkozón Cole Palmer húsz perc alatt mesternégyest jegyzett, ami azért érdekes, mert korábban a Premier League történetében senki sem tudott egy félidő alatt négy gólt szerezni. Természetesen ez a teljesítmény elégnek bizonyult az összecsapás megnyeréséhez. Érdekesen alakult a Newcastle–Manchester City mérkőzés. A Szarkák fölénye ellenére az első félidő hajrájában Joško Gvardiolnak köszönhetően a City került előnybe. A szünetet követően Anthony Gordon, a hazaiak játékosa vágott le hatalmas sprintet, a vendégek kapusa csak szabálytalanul tudta megállítani a tizenhatoson belül, és megítélt büntetőt maga a sértett értékesítette.

A folytatásban is lendületben maradt a Newcastle, de újabb gól már nem született, így Pep Guardiola fiainak meg kellett elégedniük egy ponttal. Botlásukat gyorsan kihasználta a Liverpool, amely a sereghajtó Wolverhampton otthonából elhozott három ponttal a táblázat élére állt. Infarktus közelébe kerülhettek az Arsenal szurkolói szombat délután, kedvenceik ugyanis kis híján hazai pályán elszórakozták az első félidőben szerzett kétgólos előnyüket a Leicesterrel szemben. A vendégek a második játékrész közepére ledolgozták hátrányukat. A folytatásban egyre nagyobb fölénybe kerültek az Ágyúsok, de a Leicester kapusának, Mads Hermansennek az eszén sokáig nem tudtak túljárni. A dán hálóőr egy tucat kisebb-nagyobb bravúrral sokáig életben tartotta csapatát, ám a bírói ráadásban Leandro Trossard beadásánál és Kai Havertz lövésénél már ő is tehetetlen volt. Így ha nehezen is, de a londoniak megnyerték az összecsapást.

 

A 6. forduló: Newcastle–Manchester City 1:1, Arsenal–Leicester 4:2, Brentford–West Ham 1:1, Chelsea–Brighton 4:2, Everton–Crystal Palace 2:1, Nottingham–Fulham 0:1, Wolves–Liverpool 1:2, Ipswich–Aston Villa 2:2. A Manchester United–Tottenham találkozó lapzárta után ért véget. A Bournemouth–Southampton mérkőzést ma játsszák.

A következő forduló (október 5-én és 6-án): Crystal Palace–Liverpool, Arsenal–Southampton, Brentford–Wolves, Leicester–Bournemouth, Manchester City–Fulham, West Ham–Ipswich, Everton–Newcastle, Aston Villa–Manchester United, Chelsea–Nottingham, Brighton–Tottenham.

POFON A BARCÁNAK
Igencsak lagymatagon kezdte a Barcelona az Osasuna elleni vendégszereplést. Gyorsan ráérzett a listavezető sebezhetőségére a hazai csapat, amely Ante Budimir és Bryan Zaragoza találataival fél óra alatt kétgólos előnyre tett szert. A második félidő elején nagyobb fokozatra kapcsoltak a katalánok, Pau Victor a hazai kapus hathatós közreműködésével megszerezte első élvonalbeli találatát, ezzel egy csapásra élessé vált a találkozó. Lamine Yamal és Raphinha ezúttal csak csereként léptek pályára, ám érkezésük sem hozta meg a várt eredményt. Már csak azért sem, mert a vendégvédelem hibája miatt az Osasuna büntetőhöz jutott, amelyet Budimir magabiztosan értékesített, és visszaállította a kétgólos különbséget. A hajrában Yamal játszotta a főszerepet, előbb felelőtlen cselezgetése miatt góllal fizetett csapata, majd nem sokkal később jóvátette hibáját. Ám hiba válaszolt Abel Bretones találatára, a Barca vereséget szenvedett.

Zsinórban öt nyeretlenül megvívott bajnoki mérkőzést követően nyert a Real Sociedad hazai pályán a Valencia ellen. A baszkok Kubo Takefuszának köszönhetően gyorsan előnybe kerültek. A vendégek csak a második játékrészre rendezték a soraikat, ám a Denevéresek kinyíló védelmét Orri Óskarsson a találkozó utolsó perceiben kétszer is mattolta, ily módon bebiztosította csapata győzelmét.

A 8. forduló: Valladolid–Mallorca 1:2, Getafe–Alavés 2:0, Rayo Vallecano–Leganés 1:1, Real Sociedad–Valencia 3:0, Osasuna–Barcelona 4:2, Celta–Girona 1:1, Athletic–Sevilla 1:1. A Betis–Espanyol és az Atlético–Real Madrid találkozó lapzárta után ért véget. A Villarreal–Las Palmas mérkőzést ma játsszák.

A következő forduló (október 4-én, 5-én és 6-án): Leganés–Valencia, Espanyol–Mallorca, Getafe–Osasuna, Las Palmas–Celta Vigo, Valladolid–Rayo Vallecano, Real Madrid–Villarreal, Girona–Athletic Bilbao, Alavés–Barcelona.

CSAK A VAR-SZOBA LÁNGOLT
A hétközi kupameccsen történt nézőtéri rendbontás miatt zárt kapuk mögött rendezték meg a Genoa–Juventus rangadót. A találkozó így sem ment zökkenőmentesen, mert kevéssel a kezdő sípszó előtt egy akkumulátor meghibásodása miatt tűz keletkezett a VAR-szobában. Mivel a tűzoltók gyorsan a helyzet urai lettek, a találkozó időben elkezdődhetett. Az első félidő kísértetiesen hasonlított a Juventus közelmúltbeli találkozóihoz, veszélyes gólhelyzet csak elvétve alakult ki. A második játékrész azonban már gólgazdaggá vált, ez főként Dušan Vlahovićnak köszönhető, aki előbb büntetőből, majd egy közeli lövéssel vette be a Genoa kapuját. A hajrában, bár visszavett a tempóból, Francisco Conceiçãónak köszönhetően újabb vendégtalálat született. A Genoa ugyan többször is közel járt a szépítéshez, ám a torinóiak hálója ezúttal is érintetlen maradt.

Nem sok választotta el a Leccét attól, hogy kihúzza kapott gól nélkül az első félidőt a Milan otthonában. A félidő vége előtt azonban néhány perc alatt összeomlott a vendégvédelem, ezt kihasználva Álvaro Morata, Theo Hernández és Christian Pulisic is betalált az ellenfél kapujába. A folytatásra alaposan visszavett a tempóból a vörös-fekete alakulat, amely ráadásul Davide Bartesaghi felelőtlensége miatt kénytelen volt a találkozó utolsó tíz percét emberhátrányban lejátszani, ugyanakkor győzelmét semmi sem veszélyeztette. Jól alakult vendégek számára az Udinese–Inter találkozó első félideje, hiszen Davide Frattesinek csak 43 másodperc kellett a gólszerzéshez, ráadásul a pihenő előtt az előző idény gólkirálya, Lautaro Martínez is megszerezte idénybeli első találatát. A milánói örömre némi árnyékot az vetett, hogy a két gól között az Udinese részéről Christian Kabasele is feliratkozott az eredményjelző táblára. A vérszemet kapó Martínez azonban a második játékrész elején gyorsan eldöntötte a három pont sorsát. Lorenzo Lucca ugyan még kozmetikázott az eredményen, de ennél többre a hazaiak erejéből nem futotta.

 

Dušan Vlahović kettővel járult hozzá a Juventus sikeréhez (Fotó: Beta/AP)

Dušan Vlahović kettővel járult hozzá a Juventus sikeréhez (Fotó: Beta/AP)

A 6. forduló: Milan–Lecce 3:0, Udinese–Inter 2:3, Genoa–Juventus 0:3, Bologna–Atalanta 1:1, Torino–Lazio 2:3, Roma–Venezia 2:1, Como–Verona 3:2. Az Empoli–Fiorentina és a Napoli–Monza találkozó lapzárta után ért véget. A Parma–Cagliari mérkőzést ma játsszák.

A következő forduló (október 4-én, 5-én és 6-án): Napoli–Como, Verona–Venezia, Udinese–Lecce, Atalanta–Genoa, Inter–Torino, Juventus–Cagliari, Bologna–Parma, Lazio–Empoli, Monza–Roma, Fiorentina–Milan.

BARCOLA NAGY FORMÁBAN
Nem izzadt meg különösebben a PSG a Rennes elleni párizsi találkozón. A duplázó Bradley Barcolának és Li Kang Innek köszönhetően a második játékrész közepére már háromgólos előnyre tett szert a címvédő. Az események a kelleténél is jobban elkényelmesítették a Szenteket, ezt kihasználva Arnaud Kalimeundo szépített, majd Alidu Seeidu is bevette a fővárosi kaput, de a házigazda szerencséjére ez utóbbi találatot a játékvezető videózást követően lesállás miatt érvénytelenítette. A hátramaradt időben a párizsiak rutinosan megőrizték előnyüket. Loïc Nego csapata, a Le Havre szombaton a Lille-t fogadta. A vendégek Jonathan David mesterhármasával könnyed győzelmet arattak. Sokkal nehezebb dolga volt a Monacónak, amely csak a bírói ráadás nyolcadik percében harcolta ki a győzelmet a táblázat utolsó harmadában szerénykedő Montepellier-vel szemben.

A 6. forduló: Auxerre–Brest 3:0, PSG–Rennes 3:1, Lens–Nice 0:0, Le Havre–Lille 0:3, Monaco–Montpellier 2:1, Toulouse–Lyon 1:2. Az Angers–Reims, a Strasbourg–Marseille és a Nantes–St.-Étienne találkozó lapzárta után ért véget.

A következő forduló (október 4-én, 5-én és 6-án): Marseille–Angers, St.-Étienne–Auxerre, Lille–Toulouse, Rennes–Monaco, Lyon–Nantes, Brest–Le Havre, Reims–Montpellier, Strasbourg–Lens, Nice–PSG.

 

Nyitókép: Aleksanadar Pavlović káprázatos bombával egyenlített Münchenben (Fotó: Beta/AP)