Fáztunk a héten. Nem is csoda, hiszen a hőmérséklet harminc fokról négy-öt fokra zuhant. A szervezetünk nagyon nehezen viseli el ezt a hirtelen változást. Ha nem védekezünk időben, hamar az orvosnál találjuk magunkat. Így jártam én is. Egyszer-kétszer kiszaladtam nyári ruhában, s már is elkezdett folyni az orrom, megfájdult a torkom. Nem voltam még lázas, de úgy gondoltam, ideje megvizsgáltatnom magamat, mert az elmúlt két évben rendszeresen elkapott így őszutón a hörghurut. Nagyon kellemetlen, ha elhanyagolják, hetekig is eltarthat, olyankor a gyógykezelés is nehezebb. Betértem a falusi rendelőbe, már korán reggel az orvosomra vártam. A rendelő megtelt köhécselő emberekkel, úgy tűnt, hogy itt még jobban lebetegedhet az ember. A szomszéd Józsi bácsi előttem érkezett:
– Gyorsan kész leszek, csak a vérnyomásomat méretem meg, és beutalót íratok. A doktornő már elkezdett dolgozni, valószínűleg fél órán belül mindketten mehetünk haza.
– Itt az ember még jobban megbetgszik. Nézze csak, ki jön ott! A Piroska. De régen láttam.
Piroska mindig szépen öltözködött, a ruhája most is feszesen simult gömbölyded testére. Karcsú derekát elszorította egy széles övvel, hogy a mozdulatai kecsesebbek legyenek. Az ajtóhoz libbent, s szinte váratlanul már fogta is a kilincset, fittyet sem vetett az idős emberre, aki már régóta várakozott.
– Csak lassan, Piroska! Most én lennék a soron – szólt csendesen Józsi bácsi.
– Maga, ha úriember lenne – amint látom, nem az –, előreengedne, mert ha én itt egy percre is megállok, még az újfajta influenzát is összeszedem az ilyen benn csücsülő páciensektől. Maguk itt köhögnek egymásra, de én ezt nem vagyok hajlandó eltűrni! Nekem ennyi jár!
Abban a pillanatban nyílt a rendelő ajtaja, és a különös teremtmény már benn is volt a doktornőnél. Igen „beteg” lehetett, mert majd fél órán át vizsgáltatta magát, mi pedig szinte egyhangúlag leszögeztük, hogy pimasz módon viszonyult hozzánk, az ilyen nincs tekintettel sem öregre, sem betegre, sem a gyerekekre. Miután kijött, Józsi bácsi sem állta meg szó nélkül. Mire a Piroska mérgesen azt válaszolta:
– Milyen gavallér maga! Ha a férjem lenne, bizonyára mérget öntenék a teájába!
– Ha pedig ön lenne a feleségen, én azt meg is innám – válaszolt Józsi bácsi most már némi mosollyal az arcán, a hisztis nő felé kacsingatva.
Az orvoshoz már lenyugodva tért be. Én is hamarosan sorra kerültem, így együtt gyalogoltunk végig a falu nagyutcáján. A hó is szállingózni kezdett, majd darára váltott. Mariska néni a kapuban toporgott, a ház felől finom húsleves illata terjengett.
– Katinkám, főzzél te is jó húslevest, szerintem ez a legjobb gyógyszer megfázás ellen. Természetes penicillin. Erősíti az immunrendszert, tisztítja a torkot, az orrot. Ha többféle zöldségfélét adsz hozzá, erősíti a szervezet elenálló képességét. Józsi bácsi megfázásra forralt bort kér, az étkezését pedig pálinkával, fokhagymával, tormával egészíti ki. Aztán olyan pálinka- és fokhagymaillatú a szoba tőle, hogy a vírusok messzire elkerülnek bennünket. Mi a természetes gyógymódoknak adunk elsőbbséget.
Fázva hazasiettem. A konyhában tüzet gyújtottam a jó kis Smederevac tűzhelyben, majd a húslevest is gyorsan felraktam főni, aztán a gyerekekre is gondoltam – egy adag almáspitét sütöttem a tűzhely piciny sütőjében. Éppen úgy, mint ahogyan azt nagyanyám készítette egykor.
15 dkg zsírral, 15 dkg cukorral, egy egész tojással, 3 tojás sárgájával, 1 evőkanál tejföllel, 1 dcl tejjel, annyi liszt hozzáadásával, amennyit a massza fölvesz, tésztét gyúrok, majd kettéosztom. Az egyik tésztát a kizsírozott tepsibe nyújtom, majd megtöltöm frissen reszelt almával (kb. 1 kg), gazdagon megszórom fahéjjas kristálycukorral. Ráhelyezem a másik tésztát. Villával felverem a 3 tojás fehérjét, rákenem az előzőleg villával megszurkált tésztára, majd megszórom kristálycukorral, vagdalt dióval. Kisütöm. Fantasztikus hétköznapi sütemény.
Baráti üdvözlettel
Kertész Katinka
