2024. szeptember 30., hétfő

Erdő mellett nem jó lakni...

AKTUÁLIS - A Vojvodinašume közvállalat tavaly több mint félmillió köbméter fát termelt ki

A Vojvodinašume közvállalat 130 ezer hektáron gazdálkodik. Tavaly nyereséges évet zárt, tudtuk meg a múlt héten a tartományi mezőgazdasági bizottság ülésén Takács Márta igazgatónő beszámolójából.

– A törvény arra kötelez bennünket, hogy ugyanannyi fát ültessünk el, mint amennyit kivágunk. Tavaly 200 hektárral nagyobb területet fásítottunk be, mint amekkorán fakitermelést folytattunk. A kitermelésből 2 milliárd 311 millió dinár folyt be, s a megadóztatás után nettó 206 millió dinárt tett ki a tiszta profit. A közvállalatnak 1780 foglalkoztatottja van, s átlagosan fejenként 115 000 dináros jövedelmet valósítottak meg.

Az említett ülésen elhangzott még, hogy gondot jelent a teljesen új erdők telepítése, mert ehhez hiányzik a szabad földterület. Nem mellékes az sem, hogy a vállalat tavaly több mint 1 milliárd dinárt fektetett be tevékenységének korszerűsítésébe, további 220 millió dinárt pedig új erőgépek vásárlásába. A Vojvodinašume 11,5 kilométer utat épített ki tavaly, melyek a fa szállítását könnyítik meg.

Az igazgatónő nem titkolta, a gazdasági válság miatt jövőre már egészen biztosan nem lesznek ilyen jók az eredmények, hisz a partnerek sokszor megszegik a szerződésbe foglalt kötelezettségeket, azaz lemondják a rendeléseket.

Kezdődhet az ambrózia elleni harc

Hogy mennyire lemaradtunk az európai országokhoz viszonyítva, bizonyítja a minapi hír is, miszerint a tartomány csak ezentúl fogja kezdeményezni, hogy a köztársasági képviselőház mielőbb hozzon törvényt a parlagfű irtásával kapcsolatban, és ha lehetőség nyílik rá, akkor egy olyan dokumentumot is, amely a fenyércirok irtását könnyítené meg a termelőknek. Ismeretes, hogy a körenyző országokban már évekkel ezelőtt megkezdődött az ambrózia elleni szervezett küzdelem, mert az allergiás személyek száma drasztikusan növekedett, ami vonatkozik az ittthoni helyzetképre is, azzal a különbséggel, hogy nálunk még nem született meg egyetlen előírás sem, amely rendezné a területet.

Az említett problematika nem újszerű, hiszen még 1997-ben született egy hasonló kezdeményezés, mely nem talált megfelelő fogadtatásra a köztársaság részéről.

Danijel Petrović tartományi mezőgazdasági titkár egy olyan javaslattal állt elő, hogy Vajdaság minden településén a vegetáció időszakában, azaz hat hónapos időre alkalmazzanak egy-egy munkást a parlagfű kaszálásra. Kicsit meglepően hat az az elhangzott adat, hogy csupán tavaly a tartományi kasszából nem kevesebb mint 100 millió dinárt utaltak át a DTD-csatorna töltésének a kaszálására, azaz az ambrózia elleni védelemre. Ehhez viszonyítva ugyanis túl kevésnek tűnik az az összeg, amit a tartomány jószágtenyésztésre különített el, mert tavaly 80, az idén viszont már csak 40 millió dinárt irányozott elő erre a célra.