A Varroa destruktor elleni harcban alkalmazott rovarölő szerek hatóanyagai zsírban oldódóak, így maradványaik szennyezik a viaszt és a mézet is. Ezért, főleg az európai országokban, egyre elterjedtebb a szerves savak használata a méhészetekben
Míg a szintetikus atkaölő szerek idegen anyagmaradványokkal szennyezik a méhtermékeket, addig a szerves savak olyan reziduákat hagynak maguk után, amik természetes alkotóelemként már megtalálhatóak a mézben, a virágporban és a viaszban.
Leginkább a hangyasavat, tejsavat és az oxálsavat használják a szintetikus szerek helyett. Ezek vízben oldódóak, könnyen elvegyülnek a mézben, így a fő hordáisdény idején megnövekedett szerves sav-reziduatartalmat okozhatnak a mézben, ami az eddigi vizsgálatok eredményei alapján nem okoz jelentős minőségváltozást. A hidrofil varroaölők nem raktározódnak el a viaszban, a kezelés után gyorsan kiürülnek a kaptárból. Ugyanakkor ezek az anyagok normális esetben is jelen vannak a méhtermékekben.
A tejsav alkalmazása után a szermaradványok mennyisége a mézben 1500 mg/kg-ra is növekedhet, azonban már néhány hét múlva 500 mg/kg-ra csökken, ami nem okoz ízváltozást a mézben. Ezért a tejsavat vagy ősszel, vagy tavasszal alkalmazzák, amikor nincs nektárgyűjtési idény. A méz természetes tejsavtartalma 400 mg/kg körül mozog. Aki naponta 30 g mézet fogyaszt, mintegy 6 mg tejsavat visz a szervezetébe. Összehasonlításképpen 180 g joghurt több mint 1800 mg-ot tartalmaz.
Az oxálsavat a méhcsaládok őszi kezelésére használják. Ez a sav is természetes összetevője a méznek, 8–300 mg/kg található meg benne, botanikai eredetétől függően. Egyes zöldségfélék akár 17 000 mg oxálsavat is tartalmazhatnak kilogrammonként, emelett a mézzel a szervezetbe juttatot mennyiség elhanyagolható. Egyébként is a kezelések után nem bizonyított a méz oxálsavszintjének emelkedése. Ennek a savnak a használatát a bioméhészetekben is engedélyezik.
A hangyasav az egyetlen szerves sav, amely a zárt fiasításban lévő atkákat is elpusztítja. Mintegy 6–10 óráig is párolog, ami megnövekedett koncentrációt eredményez. Megtörténhet, hogy a mézben jelentős mennyiségű hangyasav jelenik meg egy-egy kezelés után. A kezeléseket ezért végzik ősszel, amikor már nincs hordásidény, így a sav természetes lebomlásának köszönhetően tavaszig visszaáll a méz normális savháztartása.
A méz fajtájától függően a hangyasav 300–600 mg/kg, az oxálsav 400–900 mg/kg, a tejsav pedig 800–1600 mg/kg mennyiségben még nem okoz ízváltozást. Legjobban a megnövekedett hangyasavtartalom érezhető a mézen, míg a tejsav nagyobb koncentrációja alig észlelhető.
Az említett szerves savak egyikére sem határozták meg a legnagyobb megengedett reziduaszintet, mivel azok, akkora mennyiségben, amennyit a méhek élősködője ellen használnak, nem károsak az egészségre.
