A hideg idő beköszöntével a méhek egyre több időt töltenek a megmaradt fiasítás melegítésével és csak a nap legmelegebb óráiban repülnek ki. De nemcsak a méhek készülődnek a télre. A cickányok és az egerek is búvóhelyet keresnek a téli hideg elől
A kis rágcsálók előszeretettel választják a kaptárokat telelőhelyül, mivel a méhes általában szélvédett helyen van, és a kaptárok elhelyezése is olyan, hogy a téli napsugarak a lehető legtovább melengessék a méhlakásokat. Nem utolsó sorban pedig a méhek, a viasz és a méz táplálékul szolgál az egereknek és a cickányoknak, így számukra a kaptár bizonyul legmegfelelőbb helynek a fagyos napok átvészelésére.
Jelentős károkat tudnak okozni a méhesekben. Amellett, hogy megrágják a lépeket és megdézsmálják a méhcsalád téli mézkészletét, megzavarják a telelő közösség nyugalmát, a fürtöt alkotó méhek közötti egyensúly felbomlik, a rovarok megfáznak. Amelyik családnál ilyen hívatlan vendég telel, gyakran elpusztul a tél folyamán, vagy nagyon legyengülten várja a tavaszt.
Az egér garázdálkodását a kaptár alját borító durva viaszmorzsák és a viasztartalmú egérürülék jelzi. A rágcsálók elleni védekezés tapasztalt méhészek körében már jól ismert: amikor a kukorica betakarítása a végéhez közeledik, a röpnyílásokra 7 mm-es lyukakkal ellátott fésűszerű rácsot kell szerelni. Ez megakadályozza, hogy a kaptárba fészkeljenek a rágcsálók, a nyílásokon át viszont szabadon mozoghatnak a méhek. Ennek a módszernek azonban vannak hátrányai is. A fésűs rács felhelyezésével drasztikusan lecsökken a kijáró mérete. A késő őszi és a kora tavaszi virágporgyűjtő rovarok gyakran nem tudják a kaptárba vinni a pollent, ugyanis a lábukon lévő pollen-labda beleakad a rács szélébe. Az egérrács másik hátránya, hogy figyelni kell a kijárókat a tél folyamán. Megtörténhet ugyanis, hogy az elhullott méhek és az egyéb hulladék, ami a mézet fedő viasztetők eltávolításakor keletkezik, a kicsi nyílások miatt eltömíti a röpnyílást, megakadályozva ezzel a levegő bejutását a kaptárba, így felborulhat a méhek által kialakított mikroklíma. Mindent egybevéve ezek a hátrányok messze elmaradnak attól a kártól, amely a rácsok nélkül keletkezne.
A hideg napok közeledtével, amikor már nincs hordás, a méhek a telelésre készülnek. Ekkor már a nyár folyamán a fészek és a méztér közé helyezett anyarácsnak sincs szerepe, így el lehet azt távolítani a kaptárból. Azonban kis munkával az eddig anyarács szerepét betöltő eszköz megvédheti a közöséget az egerektől és a cickányoktól!
Még a szép őszi napokban, a családok utolsó ellenőrzése alkalmával a mézes és a fiasításos lépeket tartalmazó fiók eltávolítása után a néhány centiméter vastagságú léckeretben lévő anyarács az aljdeszkára fektetve kap helyet, majd pedig a fiókok visszahelyezése után a kaptárat le lehet zárni. A röpnyíláson betévedt egér így egy üres helyiségbe jut, az anyarács nyílásain nem tud feljutni a méhek közé, viszont a rács nem zavarja munkájukban a méheket. A betolakodó a bőséges élelem helyett csak méhszúrásokat kaphat. Ezzel a módszerrel nemcsak a rágcsálók, de a különféle kártevő rovarok – mint amilyen a halálfejes lepke – ellen is védve van a méhcsalád.
Így lesz a teljesen más célokra kifejlesztett anyarácsból a család téli nyugalmát óvó eszköz. A rágcsálóktól mentes kaptárban telelő, egészséges méhcsaládnak minden esélye megvan arra, hogy éppségben nézzen a következő méhészidény elé. (SZ. A.)
