2024. szeptember 30., hétfő

A világpiacon egy hét alatt jelentősen emelkedett a gabona ára

Tovább drágult a kukorica és a szója

Az Újvidéki Terménytőzsdén az elmúlt héten a legnagyobb arányú árnövekedést a kukorica mutatta. Heti szinten 6,15 százalékkal emelkedett az ára. Igaz, a hetet a kukorica még a kilónkénti 8,20 dináros áron kezdte, de a hét végére már a 8,70 dináros áfa nélküli ár kerekedett ki.

A szója ára is növekedett. Áfa nélkül 27,80–29 dinárba került, míg 8 százalékos áfával 30,02–31,32 dinár volt az ára. A tőzsdei helyzetelemzők ennek a kultúrának a drágulását azzal magyarázzák, hogy a hozamok alacsonyak voltak, ennek hatására a tőzsde még csak most reagált.

A kenyérgabona iránt ismét nincs érdeklődés. Pontosabban minimális 100 tonnát adtak el kilónként 8,60 dináros áfa nélküli áron, ami ugyan 1,18 százalékkal több, mint az elmúlt héten, de még így is kevés.

Figyelmet érdemel még a takarmányárpa, mely 6,67 százalékkal drágult, ami annyit jelent, hogy áfával együtt 8,64 dinárba került, míg a napraforgópogácsa kilónként 10,10 dinárba áfa nélkül, esetében is a drágulási arány meghaladja a 6 százalékot. A 8-as lisztnek igen alacsony az ára, mindössze 4,60 dinárért forgalmazták áfa nélkül, ugyanez vonatkozik az NPK 3×15-ös alaptrágyára, melynek ára áfa nélkül 22 dinár volt.

Az észak-amerikai kontinensen a gabona kifejezetten drágul. A búza a hét elején még 187, a hét végén pedig már 205,1 dollárba került tonnánként, ami 10,10 százalékot jelent heti szinten. A kukorica viszont 146,6-ról 161 dollárra drágult tonnánként, csupán egy hét alatt 9,06 százalékkal drágult. A szójabab ára is növekedett. 361,3-ról 375,1 dollárra ugrott.

A budapesti tőzsdén is jelentős drágulási arányt könyveltek el az elmúlt héten. A kukorica 10,42, a búza 8,26 százalékkal drágult, így a kenyérgabona decemberi jegyzéssel 113,27, a kukorica novemberi jegyzéssel 111,39 euró/tonna.

A párizsi Euronext tőzsde a legdrágább, ott a búza 131,5, a kukorica kereken 130 euró/tonna.

Újvidéki terménytőzsde

Termény

Felkínált mennyiség (tonna)

Kínálati ár

Eladott mennyiség (tonna)

Eladási ár

(8 %-os áfával)

Szójabab

340

29,92-32,40

240

30,02-31,32

Kukorica

1150

8,86-9,40

1150

8,86-9,40

Búza

450

9,29-9,50

100

9,29

Nyolcas liszt

100

5,43

100

5,43

Takarmányárpa

25

8,64

25

8,64

NPK 15:15:15

75

23,76

75

23,76