2024. szeptember 30., hétfő

Krizantém

Vasárnap lesz mindenszentek, hétfőn pedig halottak napja. Ekkorra nyílnak ki a kerti krizantémok. Őszi nyílása miatt a magányosság és a nyugalom megtestesítője. Nem véletlen tehát, hogy nálunk temetői virágként honosodott meg. Egyrészt ezért, másrészt pedig azért lett kegyeleti virág, mert ilyenkor október–novemberben kevés növény virágzik a szabadban. Tartós és mutatós is, vágott és cserepes virágként egyaránt

Növényápolás

Már szeptemberben nagy választékban kínálták. Rövidnappalos, fénykezeléssel azonban egész évben tartósan virágzó szobanövény nevelhető. A félárnyékot kedveli, lakásban a hűvösebb helyet. Arra kell leginkább figyelni, hogy talaja ne száradjon ki, inkább legyen állandóan kissé nedves.

A cserépben ez kifejezetten fontos, mert gyorsan kiszárad a föld. Az edénnyel vásárolt példányt érdemes nagyobba átültetni, humuszban gazdag földbe. És rendszeresen kell öntözni. Mivel folyamatosan van bimbó és virág, ezért az elhervadtakat folyamatosan le kell szedni, hogy mutatós maradjon, és a száraz virág ne vonja el a tápanyagot a fejlődőktől.

A téltűrő fajtákat is károsítja a hideg és a fagy, a cserepeseknél a mínusz fokok idején takarni kell a földet meg a cserepet. Hőszigetelésként kendővel, zsákkal, jutával vagy kartonnal burkoljuk, takarjuk. Óvintézkedés nélkül a fagy hamar barnára színezi a szirmokat és a leveleket. Fagyos időben húzzuk a cserepet az eresz alá, védett helyre. Maga a növény, vagyis a krizantémtő akár mínusz 15 fokot is átvészel a cserépben, de a legjobb, ha kiültetjük a kerti földbe, és ott takarjuk a tövet gallyal, fenyőággal…

Viszont azt is tudni kell, hogy a cserépben törpére nevelt példányok a kertbe kiültetve a következő évben általában magasabbak lesznek. A törpére nevelteket ugyanis ún. törpésítéssel, vagyis a hajtások visszacsípésével neveik alacsony termetűre. Ha ugyanezt mi is elvégezzük, a következő évben ismét kis bokrú krizantémunk lesz.

Tarka-barka cserepek

Virágedényekben is mutatósak a krizantémok. Sokáig tart a virágzásuk. Az ok: az évelőkön a virágok nem mind egyszerre, hanem adagonként nyílnak. Ha eltávolítják az elhervadt virágokat, sok héten keresztül marad színes. Máskülönben a virágzás időtartama a virágok színétől is függ: a kísérletek azt mutatják, hogy piros-lila fajták virágoznak a legtovább.

Cserépbe apró virágúakat válasszunk. A nagy fajták inkább a kertbe valók, mert ott megtámaszthatjuk a nehéz „virágfejeket”, több a tápanyag is a kerti földben…

Mivel ilyenkor ősszel a növények keveset nőnek, egymáshoz közel kell őket ültetni. Így könnyebb a téli védelmük is.