2024. szeptember 30., hétfő

Leengedték a kenyér árát!

HÍREK

Hihetetlen! Szerbiában ez is megtörténhet? Az užicei Sreten Gudurić Kenyérgyár 10 dinárral csökkentette a kenyér kiskeredkedelmi árát. A 600 grammos fehér kenyérért ezentúl 35 helyett 25 dinárt kell fizetni, a félbarna kenyér ára pedig 32 dinárról 22-re csökkent. Radomir Savić vállalatigazgató a Tanjugnak nyilatkozva elmondta, hogy a „jól termő év” mellett egyéb föltételek is megteremtődtek ahhoz, hogy a fogyasztóknak kedvezhessenek az alacsonyabb árral.

A jól termő évvel kapcsolatban rejtély, hogy mire gondolhatott a cégvezető. Talán magukra, a pékárut készítőkre, ugyanis a termelők sem jól termőnek, sem jól fizetőnek nem mondhatják az idei évet. A jelenlegi árviszonyok mellett semmiképp sem.

Radomir Savić szerint a pékiparnak is nagy gondokkal kell szembenéznie. Véleménye szerint a szürkegazdaság jelenti az ágazat számára a legnagyobb problémát. Mint mondta, senki előtt sem titok, hogy Szerbiában illegális módon működik rengeteg pékárut gyártó cég. A vállalatvezető szavaiból kiderült, az ár leengedésére voltaképpen az ösztönözte őket, hogy az olcsóbb árakkal gazdálkodó szomszédos üzemekkel szemben fölvehessék a versenyt.

Reméljük, a konkurenciaharc árleengedéssel járó „láncreakciója” hamarosan átgyűrűzik Vajdaságba is! Ha olcsóbb a búza, s ez a helyzet, akkor olcsóbbnak kellene lennie a lisztnek is, s a belőle készült kenyérnek úgyszintén. A paraszti ész már csak így látja.