2024. szeptember 30., hétfő

Megalakult az Agrárkifizetési Igazgatóság

HÍREK

A bürokrácia csökkentését és az ügyvitel fölgyorsítását ígérte Saša Dragin mezőgazdasági miniszter a tárca keretébe tartozó újabb mezőgazdasági hivatal, a šabaci székhellyel megalapított Agrárkifizetési Igazgatóság múlt heti megnyitóján.

A miniszter magyarázata szerint az említett célt a központosítással érhetik el, ezután ugyanis a mezőgazdasági tárca egész kifizetési rendszerét egyetlen központból, Šabacról fogják irányítani. Vincent Degert, az Európa Tanács küldöttségének a vezetője elmondta, hogy az Európai Unió különféle mezőgazdasági projektumokra eddig 70 millió eurós támogatást nyújtott Szerbiának, s a közeljövőben további 30 milliót szándékozik befektetni erre a célra. Saša Dragin kihangsúlyozta, hogy ennek a hivatalnak a megalakítása nélkül Szerbia uniós források nélkül maradhatott volna.

A most alakult hivatal az év végéig 50 embernek kínál álláslehetőséget. A tervek szerint jövőre az állományt 120 foglalkoztatottra duzzasztják fel. A 7 millió eurós projektumot teljes egészében az Európai Unió finanszírozza.