Cindel Antal: Aki egyszer hátat fordított a tanyának, a dűlőutaknak, nehezen tér vissza, még akkor is, ha a betonúttól az áramig, a telefonig (persze jó pénzért) mindent biztosít számára a közösség – A disznó még mindig disznóul hoz, mert nincs elég vágóállat
Az 1960-as években alig néhány év kellett ahhoz, hogy a korszerű mezőgazdálkodás mintaképeként emlegetett nagybirtokok erősítésével, az ezzel járó határrendezéssel (talán téves, rövidlátó agrárpolitikával is?) Vajdaság számos községében megsemmisítsék a „túlhaladottnak” minősített paraszti gazdálkodás ősi formáját, a tanyai gazdálkodást, ezzel együtt a virágzó tanyavilágot, kultúrájával együtt. Fél évszázadnak sem kellett eltelnie, hogy a tanyát (csakhogy most már nyugati mintára farmnak nevezik!) a korszerű, egyben jövedelmező gazdálkodás alapjaként jelölik, s a birtoknagyság is gyakran beszédtéma, ezzel együtt a riogatás is: a kis területen gazdálkodóknak nincs távlata, mintha a jelenlegi mezőgazdasági terményárak nyereséget és biztonságot, továbbá fejlesztési alapot teremtenének az akár 50–100 hektáros gazdaságoknak! Hálátlan dolog megannyi reformot megélt (és túlélt) agráriumunkat nyugati mintához hasonlítani, de pl. Dániában mindössze 56 hektár az átlagos birtoknagyság, a királyság növénytermesztése összességében 47 ezer farmra alapozódik, ezen felül 7800 farmon foglalkoznak belterjes sertéstenyésztéssel, s az évi 25 millió (!) hízósertéssel világviszonylatban is tekintélyes helyet foglalnak el. Talán azt sem mellékes megemlíteni, hogy az évi tejtermelés 8 milliárd liter körül alakul. Nem csoda tehát, hogy a dán mezőgazdaság, képzett farmereivel együtt követendő példaként szolgál. Vajdaságban is felnövőben egy új, a tudásra építkező, zömében fiatal, illetve ereje teljében lévő gazdanemzedék, s ez a nemzedék, különösen ha még gyökerei is mélyre nyúlnak, már nem hátránynak tekinti a tanyát, hanem előnynek, s így is van ez rendjén.
Takaros tanya a bajmoki határban, igaz párszáz méterre a településtől, de mégiscsak a határban, Cindel Antalék gazdasága: annak rendje és módja szerint akácok ölelik körül féltőn. Kezdettől fogva (valamivel több, mint húsz éve vállalták a paraszti életformát) gépek könnyítik a munkát, gazdag állatállománnyal is büszkélkedhet a gazda, bár sokszor gondot okoz ez a látszatbőség.
– Jó, hogy fölismertük a tanyai gazdálkodás előnyét, jó, hogy bár szégyenlősen, de a tanyavilág újjáélesztéséről beszélgetünk, de véleményem szerint, aki egyszer hátat fordított a tanyának, a dűlőutaknak, nehezen tér vissza még akkor is, ha a betonúttól az áramig, a telefonig (persze jó pénzért) mindent biztosít számára a közösség. Jómagam egyfajta rehabilitációként, a téves gazdaságpolitika beismeréseként élem meg a tanyavilág gyújtópontba kerülését – mondja az ereje teljében lévő gazda, miközben körüljárjuk a legalább egy hektáros gazdasági udvart. Szavai szerint kell is ekkora tanyaudvar, legyen helye gépnek, tárolónak, kényelme az állatállománynak, hiszen ha már az EU állattenyésztési törvénye megkülönböztetett figyelmet fordít az állatokkal való bánásmódnaka, azok elhelyezésére, kényelmére, ne kelljen egy napon esetleg alakítani a fiaztatókon, hizlaldákon, lévén, hogy irigylésre méltó törzsállománnyal a sertéstenyésztés is fontos jövedelemforrása a gazdaságnak.
-Hullámvölgyek jellemzik állattenyésztésünket, így a sertéságazatot is, de az idősebb gazdák sem igen emlékeznek olyan időszakra, hogy több mint másfél éve alig változik a vágóállat ára, nincs panasz a jövedelmezőségre…
– Most még nyereséges a hizlalás, de csak azért, mert nincs elég vágóállat, sohasem tudni, mikor könyörül meg a tárca a húsárugyárakon, s már áramlik is be az olcsó hús. Elgondolkoztató, hogy a Macedóniából importált mintegy 2000 hízó milyen mentőövet jelentett vágóhidjainknak! Az igaz, hogy nyugaton olcsóbb a félsertés, mint nálunk most a vágóállat, de ott akkor is megkapta a farmer azt a másfél euró körüli értéket, amikor nekünk fél eurós árral is be kellet érnünk. Most visszaért a bumeráng, s ahogy fogalmazunk, „a disznó még mindig disznóul hoz”. Nem érdemes 7-8 dinárért eladni a kukoricát…
-Napjainkban húsz anyakocát tartanak, kétévenkénti öt fialásos ciklussal több mint 1200 hízott sertés kerül ki a tanya hizlaldáiból. A fajta, az elhelyezés és a takarmányozás együttesen adja a jó eredményt.
– A törzsállomány évek óta a lapály, de akad közöttük pietrain is. Újabban egy francia hibriddel, a rhodonnal, illetve utódaival, a „naimával” próbálkozunk. Úgy tűnik, jobban tűri a stresszt, mint a pietrain, szapora, hiszen 14–16 malacot fial, s gondoskodásunktól függ, hogy lesz-e elhullás. Nem igényesebb, mint a lapály, s fontos, hogy hízékony, jól hasznosítja a takarmányt, amit mi állítunk elő, illetve keverünk a termesztett haszonnövényekből premix és vitaminok hozzáadásával. Ami a tartástechnológiát illeti, igaz, hogy több munkával jár, de kitartunk a klasszikus almozás mellett, megvan az értéke a szerves trágyának is. Ha az organikus gazdálkodást szorgalmazzuk, azok a gazdaságok is rákényszerülnek majd az állattenyésztésre, ahol eddig egyoldalú növénytermesztést folytattak. Úgy érzem, lépéselőnyben leszünk, hiszen az átállási időszak lejártával már tanúsítványt szereztünk, hogy egy 3 hektáros parcellán organikus termelést folytatunk. Egyebek mellett vöröshagyma, paradicsom, csemegekukorica volt a táblán, nagyobb részét most búzával vetettem be. Az igaz, hogy a hazai piac árban nem ismeri el ezt a minőséget, de az is sokat jelent, hogy kialakult vevőkörünk könnyíti az értékesítést. Az igaz, hogy sok gondot okoznak a növényi betegségek és kártevők, kemizálással lehet a legkönnyebb védekezni ellenük, ami az organikus gazdálkodásban kizárt, de növényvédő szakmérnök tanácsa alapján a hagyományos termelésben, valamint a gyümölcsösünkben is az irányított növényvédelmet alkalmazzuk. Így egyrészt nem terheljük fölöslegesen, vagy ha úgy tetszik: nem szennyezzük szintetikus szerekkel a termőföldet meg a terményeket sem, másrészt viszont csökken a ráfordítás, az önköltségi ár is. Visszatérve az organikus gazdálkodáshoz: jó, hogy az újvidéki nemesítő intézetben már beszerezhető az organikus vetőmag is, így teljes a kör.
– Kísérletező kedvéről is ismert Cindel Antal, hiszen a vetésszerkezetbe egyebek mellet takarmánycirok, köles, piros meg fehér kukorica kerül, de azon sokan elcsodálkoztak, hogy a kiváló minőségű szántóra erdőt, akácost telepített…
– Dehogyis erdő ez, csak akácfacsemetéket nevelek – mosolyodik el. – Szélvédő, egyben izolációként is szolgáló, legalább dupla fasorral akarom körülkeríteni ezt a 3 hektáros parcellát, amelyen organikus termelést folytatunk, ehhez kell a több ezer facsemete. Az akác a rónaság jellegzetes fája, gyorsan növekszik, talajainkra is ez felel meg legjobban. Májusban kukoricavető géppel vetettem el az akácmagot, aminek egy részét úgy szedegettük össze, s amint leáll a nedvkeringés, megkezdődik a több mint 1 méter magas csemeték átültetése állandó helyükre. A magoncok előállítása nem olyan nagy tudományt követel, mint a gyümölcsfa nevelése, hiszen sem külön tápanyagellátást, sem növényvédelmet nem igényelt. Míg a lombozat be nem borította a sorközöket, illetve a sorokat, ekekapával gyomtalanítást végeztünk, nincs is most gyomnövény a parcellán! Többhasznú fa az akác, nem véletlenül kerítették körül őseink akácfákkal a tanyát, hiszen kiváló épületanyag. Nézze csak meg, pl. a góréoszlopok akácfából készültek, de tüzelőnek is megteszi, s 8-10 év múlva megkezdődhet a kitermelés. Ami pedig az erdősítést illeti, ilyen terményárak mellett talán azon is érdemes lenne elgondolkodni…
