Egy ismerősöm azt kérdezte a múlt héten, hogyan is tudok hétről hétre valami újdonsággal előrukkolni. Elgondolkodtatott, majd rájöttem, hogy igazából, amikor a friss írást eljuttatom a szerkesztőségbe, úgy érzem magam, mintha elmondtam volna mindent, aztán jön a következő hét a saját témájával. A téma ott él közöttünk, csak fel kell ismerni.
Az elmúlt hét a téli készülődéssel telt el. Az ember nyáron a természetes táj, a fák, virágok között – emberek, állatok közelségében él. Ez a természetes környezet egyszerre rendezett és rendezetlen, merev és laza. A házunk is a természet részét képezi. Amikor így ősz végén be kell mentenünk élő környezetünk egy részét a lakásba, mindig úgy érzem, hogy egy dobozba zárkózom. Ilyenkor becipelem a nyáron kinn nevelgetett növényeimet, mert úgy érzem, hogy elválaszthatatlanul összenőttünk. A gyerekek pedig hadd szaladgáljanak a növények között, mert azt vettem észre, hogy ahol a növények szeretnek, ott az embernek is jó. A harmonikus családi élet külső jele, ha szépen kinevelt növényeink vannak. A gyerekek is ott érzik jól magukat, ahol a növényzet szépen hajt, dús lombozatát nyújtogatja a fény felé. Ezért jól meg kell választani minden dísznövény telelőhelyét. Ez nem kis feladat. Praktikusnak tartom, hogy egyik nap behordom vagy a családdal becipeltetem a kisebb-nagyobb cserepekbe beültetett virágokat, és csak utána keresem meg a helyüket. A családomnak nem mindig tetszik, hogy próbára átcipeltetek néhány virágot az egyik helyről a másikra, de már megszokták. Így a tél beálltáig minden növény megtalálja valahogyan a helyét. Nem tudom, Önök észrevették-e, hogy a dúsan egymásba illesztett különböző dísznövények, mennyire kedvelhetik egymást, ha megfelő társaságot találunk nekik. Aztán az összezártság hatására vagy a társaság kedvéért, de egymásba fonódnak, s ha ilyenkor közülük egyik sem lógatja a levelét, nem kezd el száradni, az azt jelzi a háziaknak, hogy ők is nyugodtan odatelepedhetnek melléjük, kellemes klíma alakult ki körülöttük. Ha a csoportból csak egynek is lóg a levele, azt más helyre kell átköltöztetni. Ennek két oka is lehet. Vagy nem megfelelő a hőmérséklet, vagy csak egyszerűen nem bírja a többiek társaságát, idegennek érzi magát közöttük. Az emberrel is megtörténik ilyesmi a mindennapi életben, de mivel az ember tudatos lény, odébbáll, más hozzá illő társaságot keres. Mennyire igaz a mondás, hogy a növények jelképek az ember életében. Az élő természetet idézik. Velük élünk, gondviselésünket pedig sokrétűen meghálálják, szépen díszítő, állandóan fejlődő, változó élővilágot testesítenek meg. Közéjük telepedve, jótékonyan hatnak a kedélyállapotomra, ezért szeretem őket a lakásban. Aztán, ha megérzik, hogy ott lélegzem köztük, érzékelik a hangulatomat, letapintják a biológiai közérzetemet, beindul a pozitív folyamat, s ezt már együttélésnek lehet nevezni, ember és a növény harmóniájának. Esztétikai élménnyé válik. A hideg hónapokra egy csöppnyi paradicsomi hangulat. Erre szükségünk van. Otthont varázsolni a házunkból. Ehhez nem kell pénz, csak lélek. A téli hideg napokra egy csésze tea, néhány mézeskalács és sok fény. Nemcsak természetes, hanem olyan jól megválasztott mesterséges megvilágítás, amely a természetest helyettesítheti. Aztán ki kell használni a tükrök pozitív hatását a növényekre. Tudják-e, miért szeret a nagylány a tükör elé állni? Azért mert szépségét saját szemével szeretné ellenőrizni. A virágok miért szeretnek a tükör elé kerülni? Mert ők is szeretik magukat viszontlátni. De nemcsak ezért, a tükör visszaveri a rá eső fényt, így az élőlények több fényhez juthatnak, ami különösen a téli sötét hónapokban fontos. Ezért mindenki úgy rendezze be életét a saját otthonában az elkövetkező néhány hónapra, hogy kellemes környezetben és egészségesen várjuk be a természet újraébredését.
Baráti üdvözlettel
Kertész Katinka
