A gabonafélék, amelyek a világ lakosságának nagy többsége számára az alapvető élelmiszerforrást jelentik, 83,2 százalékkal drágultak, a búza 68, a rizs 215 százalékkal lett drágább egyetlen év alatt.
A legutóbbi időkig is még az olajárak okozták a legnagyobb aggodalmat a kormányoknak, mivel az olaj gazdasági jelentősége és árugrásainak kiszámíthatatlansága minden változónál hamarabb képes elavulttá tenni a leggondosabban kimunkált költségvetési terveket is. Azután azonban, ami az élelmiszerárakkal történt az elmúlt hónapokban, az olajár-félelmek jellemezte időszak olynak tűnhet, hogy „azok voltak a régi szép idők” – áll a Standard & Poor's londoni elemzésében. A világ legnagyobb hitelminősítője által összeállított átfogó elemzés adatai szerint az idén májusban a globális élelmiszer-árszint átlagosan 44,3 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Ezen belül a gabonafélék, amelyek a világ lakosságának nagy többsége számára az alapvető élelmiszerforrást jelentik, 83,2 százalékkal drágultak. A búza 68, a rizs ugyanakkor 215 százalékkal lett drágább egyetlen év alatt.
Az S&P szerint a globális adatsorok azt mutatják, hogy a legutóbbi inflációs kiugrást túlnyomórészt az élelmiszerdrágulás okozta, amelynek hatása most már nagyobb, mint az energiahordozók áremelkedéséé. Az S&P kimutatása szerint az idei első negyedévben például a teljes kosárra számolt kínai fogyasztói infláció 85,4 százaléka eredt az élelmiszerár-emelkedésből. Az élelmiszer-összetevő még olyan európai EU-gazdaságokban is az infláció csaknem feléért felelős, mint Románia: itt a hitelminősítő számítása szerint az idei első negyedévi infláció 48,1 százalékát az élelmiszerek okozták.
A Standard & Poor's szerint azonban főleg a befektetési adóskockázati szint alá sorolt szuverén adósok számára döntő jelentőségű az élelmiszerár-infláció csillapítása, mert ebben az adóskategóriában az élelmiszer-összetevő súlya az inflációs kosárban az indonéziai 24,7 százaléktól a pakisztáni 40 százalékon át a nigériai 63,8 százalékig terjed. Az S&P szerint a hitelképességi alapmutatókra gyakorolt valószínű hatás felmérése, és a megfelelő szuverén gazdaságpolitikai válaszlépések megtalálása szempontjából általánosságban is fontos annak megértése, hogy a magas élelmiszer-árszint nem átmeneti jelenség, mivel a drágulás elsődleges vezérlőereje a kereslet és kínálat szerkezeti szintű átrendeződése.
Kínálati oldalon ez abban mutatkozik, hogy a terményfélék és a művelhető földek hasznosítása az élelmiszer-ellátásról áttolódik a bioüzemanyag-gyártásra, a keresleti oldalon pedig ezt egyidejűleg kíséri a világ növekvő lakosságának szintén növekvő jövedelme és az étkezési szokások ezzel járó változása.
E két jelenségre más nagy londoni elemző házak is felhívták már a figyelmet. A Királyi Külügyi Intézet által néhány hete közölt elemzés szerint különösen fontos tényező a gyors jövedelemnövekedés a felzárkózó gazdaságokban, főleg Kínában és Indiában, ami az elmúlt időszak élelmiszer-áremelkedésének hozzávetőleg a felét okozhatta. Ahogy ezekben az országokban a középosztályok mind módosabbakká válnak, úgy alakulnak át az étkezési szokások is: a hangsúly sok esetben a húsban és tejtermékekben dúsabb étrend felé tolódik.
Az áremelkedés másik fontos eleme – becslések szerint 30 százalékot hozzáadva a dráguláshoz – a bioüzemanyagok terjedése, állt a patinás londoni stratégiai kutatóműhely nemrégiben közölt elemzésében.
A Standard & Poor's elemzése szerint a kialakult élelmiszer-inflációs helyzetben a kormányok sorsa nagyban függ attól, hogy mekkora a politikai hitelességük a lakosság körében. Mélyen népszerűtlen vagy instabil koalíciót alkotó kormányok megbuktatásához elég lehet egy széles körű élelmiszer-lázadás. Ebben az összefüggésben elsősorban Pakisztán, Kamerun vagy a Fülöp-szigetek merül fel, de még Kína vagy Vietnam „jól körülsáncolt politbüróit is” megrázhatja, ha a folyamatosan növekvő városi lakosság hirtelen arra a következtetésre jut, hogy az alapvető élelmiszereket sem tudja megengedni magának.
A sebezhető szuverén adósok listáján azonban korántsem csak alacsony jövedelmű, nettó élelmiszer-importőr országok sorakoznak, mivel az egy főre jutó GDP-értékadatok gyakran igencsak egyenlőtlen jövedelmi eloszlásokat takarnak. Ebből az következik, hogy az élelmiszer-infláció számos, befektetési szintre besorolt, élelmiszer-többlettel bíró országban – kiemelten Oroszországban, Ukrajnában és Dél-Afrikában – is társadalmi nyugtalanságot okozhat, vagy pedig az élelmiszerár-emelkedés megfékezésére hozott intézkedések negatív hatással lehetnek az adóskockázati alapmutatókra.
A Standard & Poor's szerint nem bölcs megoldás a nagy termelők részéről az export korlátozása vagy teljes megtiltása, mivel ez fenntartható módon nem javítja a hazai ellátást, viszont jó eséllyel negatív következményei vannak a költségvetésre és a külső fizetési egyensúlyra. Ukrajna például, amelynek exportjában csaknem 10 százalék a mezőgazdasági termékek aránya, korlátozásokat tart érvényben a búza és a napraforgóolaj kivitelére. Ezek a korlátozások várhatóan a GDP-érték 1,5–2 százalékának megfelelő értékű exportkiesést okoznak csak az idén, tovább duzzasztva a máris jelentős, 8 százalékhoz közelítő GDP-arányos ukrán folyómérleghiányt.
