Már majdnem elmaradt az e heti csevegésünk. Sok dolgom volt a héten, nem volt időm az írásra. Béla fiunk tizennyolcadik születésnapját ünnepli, az ő buliját kell előkészíteni. Ettől függetlenül egyik nap meglátogatott bennünket Boriska, és hozta a falu másik feléről a legfrisebb pletykát.
– Tudjátok-e, hogy a Józsi férjhez adja a lányát? Hát ha az a lány még kell valakinek?!
– Melyik Józsi? – kérdeztem.
– Az a kanász famíliából való. Úgy hírlik, hogy a lány már volt férjnél, de hazavitte a lába, mert nem szeretett dolgozni. Ott sok volt a munka, ugyanis rózsakertészettel foglalkozott a család, neki bezzeg ez nem tetszett. Meg azt is mondják, hogy ez postás. Tudja Katinka, manapság jobb egy postáshoz férjhez menni, mint egy paraszthoz. A postás, mikor dolgozik, elmegy otthonról, a postásné pedig ez idő alatt azt csinál, amihez kedve szottyan. Bezzeg, ha a paraszt ember elmegy otthonról, a felesége látja el a jószágokat, a gyerekeket, ebédet kell, hogy főzzön az urának, mire az a fárasztó nap után hazaér. Nem egyszerű élet ez.
– Hát nem bizony. De mondja már, mi van a maga unokájával? Befejezte az iskolát? – érdeklődtem.
– Be, az a gazember. Képzeljétek, mit mondott az anyjának, hogy azért van tele egyesekkel, mert manapság nem divat tanulni. A menyem erre bement az iskolába, és kiderült, hogy hasonlóképpen másoknak is sok egyese van. Azt is megtudta, hogy valamilyen streblereknek nevezik azokat a gyerekeket, akik tanulnak. Hallott már maga ilyet?
– Béla osztályában ezt stréberségnek nevezik. Sajnos a gyerekek nem a jó felé haladnak, hanem a tanulást, a pozitív hozzáállást gúnyolják ezzel. Gondolom, megszenvedtek, míg minden jegyet kijavított.
– Ki sem javította az összeset. Talán a nyári tanulástól, a pótvizsgától majd megjön az esze.
Megjön-e nekik kamaszkorukban az eszük, vagy elmegy, ez itt a kérdés, de mivel az utolsó időpontra hagytam az előkészületeket, most már nagyon siettettem Boriska nénit a téma lezárásával, mert a falu ügyes bajos dolgaira most sem időm, sem kedvem nincs. A kiskonyha meszelését éppenhogy befejeztem. Ezt is terveztem már jóval korábban, de a kerti munkák, az aratás miatt elodáztam. Most viszont már nyakamon a sütögetés, amit nem szerettem volna a fenti, nagy konyhában megejteni, mert túlságosan bemelegíti a lakást. Ezért az utolsó pillanatban rendbe tettem a kiskonyhát.
– Menjünk be, Boriska néni, főzök egy kávét.
Miután beértünk, nem győzött csodálkozni, hogy én már a paradicsomot is kifőztem.
– Nem lesz ez korai? – kérdezte.
– Nem bizony. Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy ha ez idő tájt nem tesszük meg, megtörténhet, hogy vírusos vagy más betegség később elviszi a termést, és nem tudunk kellő mennyiséget kifőzni. Megkóstolja? Főztem finom kecsapot is.
– Ennek a receptjét leírnám, mert különlegesen finom az íze.
– Mondom is mindjárt: 10 kg érett paradicsomot frissen meghámoztam, kifőzésre egy nagyobb fazékba tettem. Hozzáadtam egy jókora csokor zellerlevelet, 2 dl borecetet, 4 evőkanál cukrot, 2 közepes nagyságú vöröshagymát, 1 fej fokhagymát, néhány babérlevelet, ízlés szerint. Egy adag közönséges és egy adag csípős kecsapot készítettem, ebbe még belefőzetem 4 piros, csípős paprikát. Mikor ez mind jól összefő, közönséges házi passzírozón átpasszírozom, majd a levet visszateszem főni. 2 evőkanál mustárral, ízlés szerint sóval, borssal ízesítem, majd 5 dkg étkezési keményítővel sűrítem. Erre vigyázni kell, hogy szép egyemletesen keveredjen el a masszában (ne legyen csomós). Egy zacskó tartósítószert használok el hozzá. Mindezt még jól felfőzön, és máris kész a télirevaló.
