2024. október 2., szerda

Segítség a tejtermelőknek

MAGYARORSZÁG

Nemzeti forrásból mintegy 2,5 milliárd forintos támogatást nyújt a tejtermelőknek az agrártárca annak érdekében, hogy a tejpiacon kialakult helyzet rendeződjön. A szorult helyzetben lévő tejpiaci szereplők megsegítése érdekében a tejtermelők segítséget kaphatnak az uniótól exporttámogatás és intervenciós felvásárlás keretében, de ezen túl több nemzeti intézkedés is született arra, hogy a termelők és a feldolgozók helyzete javuljon.

A nemzeti intézkedésekről szólva Máhr András mezőgazdasági szakállamtitkár közölte, hogy az idén a tejtermelők mentesülhetnek az úgynevezett szarvasmarhalevél és -útlevél kiállításának költségeitől, valamint a szarvasmarha-füljelzők előállítási költségeitől, továbbá a szállítási költségeket is elengedik számukra. Lehetőség lesz emellett a szarvasmarhatartók számára arra is, hogy részesüljenek az állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatban felmerülő költségek támogatásában. A tejfogyasztás ösztönzése érdekében az iskolatejprogramot is ki kívánják szélesíteni. Emellett a tejfogyasztás növelése érdekében marketingprogramot is indítanak, amelynek tervezett költsége 50–100 millió forint.