2024. október 2., szerda

AKTUÁLIS NÖVÉNYVÉDELEM

A gyümölcsfák tél végi lemosó permetezése
Nagyon fontos a többéves ültetvények első kezelése. Ezzel nem oldjuk meg a problémákat, de megkönnyíthetjük és eredményesebbé tehetjük a későbbi növényvédelmi intézkedéseket. A kórokozókat illetően ezek többnyire egészségügyi jelentőségű intézkedések, céljuk, hogy csökkentsék a kórokozók fertőzőképességét, mivel többségük lassan fejti ki tevékenységét, és csak néhány év múltán jelentkeznek a jelentősebb károk. Rövid távon tehát enyhítjük pusztító hatásukat a következő vegetáció idején, hosszabb távon pedig meghosszabbíthatjuk az ültetvények élettartamát.

Ilyentájt még korai azzal foglalkozni, hogy mikor kezdődik majd a vegetáció. Más szóval az időjárási előrejelzések szerint az elkövetkező időszakban nem lesznek nagyobb hidegek, a napi hőmérséklet általában nulla fok felett lesz. A növényvédelem szempontjából ez nem éppen kedvező, tudjuk ugyanis, hogy a kórokozók (különösen a baktériumok, de néhány fajta gomba is) néhány fokkal nulla fok felett aktiválódnak, patogének lesznek.

Különösen nagy kárt tesznek a csonthéjas gyümölcsökben (sárgabarack, őszibarack, szilva, meggy). A fertőzések főként vagy az előző vegetáció, vagy ősszel a levélhullás idején keletkeznek, de egyes kórokozók az enyhébb telek időszakában is aktívak, ezért a csonthéjas gyümölcsöket ősszel, amikor már lehullottak a levelek 50–70 százalékos rézkészítményekkel kezeljük. Ezeket a kezeléseket az enyhe telek idején is meg kell ismételni, amikor nagy esőzések voltak, az éjszakai hőmérséklet pedig néhány napon át nulla fok felett volt. Ez azonban megdrágíthatja a csonthéjas gyümölcsök védelmét, amelyek termesztése az utóbbi években egyébként is a kifizetődőség határán volt. A vegetáció kezdete előtt a rézkészítményekkel (Neoram, Cuprocaffaro) történő egyszeri vagy kétszeri kezelés elengedhetetlen intézkedés.

Ami az almaféléket (alma, körte, birsalma) illeti, a téli hónapokban is kárt tevő kórokozók jelentősége megnövekedett. Csak néhány példát említsünk: minden egyes vegetáció kezdetén az almafa a vágások helyén mind gyakrabban „nedvesedik és folyik”, egyre több az izzadmány, az öregebb almafákon elhalnak az oldalágak, az öregebb gyümölcsfákon észrevehetjük a késő ősszel vagy kora tavasszal történő spórázásokat, a bakteriális erwinia okozta sebeket a körte- vagy almafaágakon. Ha ehhez még hozzáfűzzük, hogy 2008 őszén az almaültetvények többségében nem voltak meg a feltételek a rézkészítményekkel való kezelésekhez (a levelek későn hullottak le, azok pedig, akik az intézkedéseket megtették a levélhullás előtt, kevés eredménnyel jártak, gyorsan bekövetkezett a tél és a fagyok), világos, hogy a vegetáció kezdete előtt közvetlenül legalább egyszer alkalmaznunk kell a rézkészítményekkel (Neoram, Cuprocaffaro) való kezelést.

Ami a kórokozókat illeti, sok valamilyen formában áttelel (peték a kérgen, hernyók a kéreg alatt vagy a repedésekben, gubók-fürtök a gyümölcsfa öregebb részein). Manapság többségük ellen nincsenek eléggé hatékony szerek, másrészt nem telelnek át annyian, hogy gazdaságilag kárt tegyenek. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy amennyiben az áttelelt formák száma meghaladja a kárhatárt, télen rovarölő szereket (például Vektafid S, Vektafid R, EOS+Neoram vagy Cuprocaffaro) kell alkalmazni. A terepi tapasztalatok azonban arra engednek következtetni, hogy a gyümölcsök esetében a vegetáció kezdete előtt nem kell rovarölő készítményeket alkalmazni. Tehát meg kell vizsgálni a gyümölcsfákat, és meg kell állapítani, hogy vannak-e áttelelt kórokozók, és ezután kell dönteni a kezelés fajtájáról. Az almafán észrevehetjük a vöröspók petéit (vörös) és a levéltetű petéit (fekete), a körtefán pedig figyeljük meg a körtebolha imágóját, amely akkor aktiválódik, amikor néhány napon át a hőmérséklet meghaladja a nulla Celsius-fokot. Amennyiben észrevesszük a körtefán, valamilyen piretroidot (például Sumi-alfa) kell alkalmazni, ezzel jelentősen hozzájárulhatunk ritkításukhoz a vegetáció kezdetén.

Nagyon fontos a többéves ültetvények első kezelése. Ezzel nem oldjuk meg a problémákat, de megkönnyíthetjük és eredményesebbé tehetjük a későbbi növényvédelmi intézkedéseket. A kórokozókat illetően ezek többnyire egészségügyi jelentőségű intézkedések, céljuk, hogy csökkentsék a kórokozók fertőzőképességét, mivel többségük lassan fejti ki tevékenységét, és csak néhány év múltán jelentkeznek a jelentősebb károk. Rövid távon tehát enyhítjük destruktív kihatásukat a következő vegetáció idején, hosszabb távon pedig meghosszabbíthatjuk az ültetvények élettartamát. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a nem vegyi intézkedéseket sem (a fertőzött részek eltávolítása és elégetése, a vágások, metszések helyének viasszal történő bevonása, a lehullott leveleknek a vegetáció előtti földbe ásása). Amennyiben a nyugalmi időszakban vagy közvetlenül a vegetáció kezdete előtt, ott, ahol erre szükség van, irtjuk a kórokozókat, csökkenteni fogjuk káros kihatásukat az ültetvényekre, ezáltal a vegetáció első egy-két hónapjában előnyt szerzünk az ellenük való küzdelemben.

Mivel minden év sajátságos, arról, hogy mikor milyen intézkedéseket kell alkalmaznunk főleg Vajdaság területén, több forrásból is tájékozódhatunk: a
(ingyenes információk) vagy a
(az információk többségét fizetni kell) honlapról. Információt lehet szerezni a MAGAN – AGROCHEMICALS DOO vállalattól is a 024/551-666-os telefonon vagy a www.magan.rs internetoldalon.