Az ember és az állat gümőkóros megbetegedése már a legrégibb időben is előfordult. Létezésének legrégibb bizonyítékaként az időszámításunk előtti 6000–2000-beli időből származó leletet tartják (Hilderburgi ásatások). Az ásatások alkalmával talált csontokon, hátcsigolyákon észleltek gümőkóros elváltozásokat.
Az egyiptomi múmiákon is találtak gümőkórra utaló elváltozásokat. A régi Indiában a gümőkór annyira elterjedt, hogy a betegségek királynőjének nevezték.
A régi orvosok Susruta, Hippokratész, Galenus már egészen jól leírták az embernél a kór tüneteit. A gümőkór kórokozóját Koch Robert fedezte föl 1882-ben, és Mycobacterium tuberculosisnak nevezte el.
A gümőkór az Európában tenyésztett állatok között régóta ismert betegség.
A gümőkór vagy tubercolosis az ember és számos melegvérű állatfajnak (szarvasmarha, kecske, sertés, juh, ló, kutya, baromfi és sok vadon élő állat stb.), valamint a változó hőmérsékletű állatoknak (aligátor, teknős, béka, kígyó stb.) a fertőző betegsége.
A kórokozó a megtámadott szövetekben sajtos, gyulladásos folyamatokat indít meg. A megbetegedett szövetekben általában gümők (tuberculumok) keletkeznek, amelyek elsajtosodhatnak, elmeszesedhetnek, beolvadhatnak, elgennyesedhetnek.
A gümőkór okozói a Mycobactériumok, belőlük kb. 30 fajt különböztetnek meg.
Az ember gümőkórját leggyakrabban az M. tuberculosis okozza. Ez a baktérium megbetegítheti még a szarvasmarhákat, a sertéseket, az állatkerti majmokat, macskákat, papagájokat stb.
A szarvasmarha gümőkórjának az okozója az M. bovis. Ez a típus a szarvasmarhákon kívül megbetegítheti még az embert, sertést, a lovat, a kutyát, a macskát, a juhokat, szőrmés állatokat.
A madártípusú gümőkórbaktériumok az M. avium, leginkább a tyúkokat, a pulykákat, pávákat betegíti meg, de előfordulhat a juhokban, szarvasmarhákban stb.
A szaprofita Mycobactériumok fertőzik a fűrészport
Állategészségügyi szempontból fontos megállapítani, hogy a szaprofita Mycobactériumok nagymértékben fertőzik a fűrészport és a faforgácsot. Ezeknek az anyagoknak a sertéstartásban alomként történő felhasználása nem kis kockázattal jár. A fűrészpor és a forgács alomként történő használatakor ugyanis a sertéseknél nagy százalékban találhatók a húsvizsgálatkor gümőkóros elváltozások a nyirokmirigyben.
A szaprofita Mycobaktériumok okozta elváltozásokat szabad szemmel nem lehet megkülönböztetni az emberre is veszélyt jelentő Micíbactériumok okozta elváltozásoktól. A baktériumok faját, típusát csak laboratóriumi módszerekkel lehet meghatározni.
Mekkora gondot okozhat a fűrészporral történő almozás jól látható a követező példákon:
Olyan 17 gazdaságból, ahol fűrészporral almoztak, 14 419 sertés vágóhídi vizsgálatkor 28,1 százalékban találtak Mycobactériumok okozta nyirokcsomó-elváltozásokat. Másik 21 gazdaságból, ahol szalmával almoztak, és tíz gazdaságból, ahol a sertéseket alom nélkül tartották, 36 550, illetve 31 476 levágott sertés 2,2 illetve 2,0 százalékában találtak Mycobaktériumok okozta elváltozásokat.
Egyik gazdaság modern, szilárd padozatú sertéstelepén, ahol az elletőkben fűrészporral almoztak, a megvizsgált 119 koca 46,7 százalékban volt tuberkulinpozitív. Ugyanannak a gazdaságnak a hagyományos telepén, ahol a kocák legelőre és kifutókban jártak, az elletőkben pedig szalmával almoztak, a vizsgálat 105 azonos származású koca mind tuberkulin negatív eredményt adott.
A fűrészporos almozáskor a szaprofita Mycobactériumok okozta pozitív tuberkulin-reakció komoly és kellemetlen vitákra és következményekre vezethet az állategészségügyi hatósággal, ha az a próba eredménye alapján az állomány jelentős részét tbc-pozitívnak nyilvánítja.
Tanácsosabb a lehetséges konfliktushelyzetet megelőzni úgy, hogy a sertéstelepeken nem almoznak fűrészporral és faforgáccsal.
A gümőkórban beteg tehén tejével emberre állatra egyaránt terjedhet a fertőzés, ezt a tej pasztőrözésével lehet megakadályozni.
A pasztőrözés
Lényege a tej hosszabb vagy rövidebb ideig történő fölhevítése, amikor a nem spórás mikroorganizmusok, köztük a tbc kórokozói is elpusztulnak, de a tej minősége nem változik meg.
Közegészségügyi szempontból jelentős az a tény, hogy az M. bovisra a szarvasmarhán kívül legfogékonyabb még a kecske, majd csökkenő fogékonysággal következik a sertés, a juh, a ló, a kutya és a macska.
A kecsketejet egy időben a kedvező élettani hatása miatt különösen a betegek, öregek és a gyerekek részére ajánlották. Arra is hivatkoztak, hogy a kecske tisztább állat, nincs híg bélsara, mint a tehénnek, és a gümőkórt sem kapja meg.
Ez utóbbi tévedés, mert a kecske is megbetegedhet tbc-ben. Leggyakrabban aerogén úton (belélegzéssel) fertőződik, és a folyamat generalizálódhat. A kecskénél is kialakulhat gümőkóros tőggyulladás elsajtosodott gócokkal.
A fertőzött kecske nyers teje terjesztheti a gümőkórt!
