2024. október 2., szerda

Méhészek rémálma: a gyümölcsfa-permetezés

CIVIL HÍRMONDÓ
Az utóbbi időben megjelenő makacs betegségek és élősködők megtizedelték a méhállományt, ezért ma sokkal nehezebb méhészkedni, mint néhány évtizeddel ezelőtt – Bemutatjuk a bajsai Nektár méhészegyesületet

Szuhankó Attila, a bajsai Nektár méhészegyesület elnöke küldött egy bemutatkozó levelet a rovatunknak, és a szerteágazó tevékenység bemutatása mellett egy nagyon fontos megjegyzést is tesz a méhészek rémálmára: a virágzó gyümölcsfák permetezésére. Remélhetőleg sorait megszívlelik a gyümölcstermelők, hiszen a termelők érdeke is, hogy a méhek zavartalanul végezzék virágporzó munkájukat.

„A méhészet, annak ellenére, hogy története már az őskorban elkezdődött, és végigkísérte az emberiség fejlődését, mindig háttérbe szorul a többi mezőgazdasági ággal szemben. Habár a méhek szerepe a virágok megporzásában, így a termés kialakulásában is óriási, hogy a környezetünk természetes egyensúlyának fenntartásáról ne is beszéljünk, mégsem fordítunk kellő figyelmet ezekre a kicsiny rovarokra. Drága bio-élelmiszerektől, vitaminkészítményektől és étrend-kiegészítőktől várjuk megromlott egészségünk javulását, holott a megoldás egy karnyújtásnyira van tőlünk: a méhtermékek tartalmazzák mindazokat az anyagokat, melyek szükségesek az emberi szervezet működéséhez” – állítja Szuhankó Attila.

A méhészet környezetre gyakorolt hatására, valamint a méhtermékek jelentőségére szeretné felhívni a figyelmet az a több mint egy tucat méhész is, akik még 2002 decemberében megalapították a bajsai Nektár méhészegyesületet. Már a következő évben sikeresen pályáztak, és a bajsai helyi közösségtől kapott földterületen mintegy 600 akácfacsemetét ültettek el.

Ahogyan a facsemetékből mára erdő lett, úgy fejlődött az egyesület is, mindig újabb és újabb célokat tűzve ki maga elé. Minden évben részt vettek számos kiállításon is, ahol lehetőségük nyílt arra, hogy bemutassák az érdeklődőknek termékeiket, ugyanakkor a kapcsolatteremtésnek is teret adnak az effajta rendezvények. A méhészek ismereteinek gyarapítására is gondolnak: szakelőadások, szakirodalom és – mivel a méhészet is halad a korral – az internet segítségével jutnak friss információkhoz. Természetesen a szórakozás sem maradhat el: a topolyai mézkarnevál utcai felvonulását a Nektár is színesítette.

Céljaik hatékonyabb megvalósítása érdekében a bajsai méhészegyesület is aláírta a Topolya község területén működő mezőgazdasági civil szervezetek között létrejött együttműködési megállapodást. Határon átnyúló kapcsolatokat szintén ápolnak, együttműködnek a magyarországi Baja és Körzete Méhész Klubbal, ugyanakkor a többi hazai méhészszervezettel is jó kapcsolatot alakítottak ki. A topolyai Mezőgazdaság-fejlesztő Intézet pályázata révén lépesméztermeléshez szükséges eszközökhöz jutottak.

A méhészegyesület elnöke azonban arra is rámutat, hogy a tavasz közeledtével újra megjelenik a méhészek rémálma: minden erőfeszítésük ellenére a gyümölcsfák virágzása újabb nagy méhveszteséget okozhat. Még mindig vannak ugyanis felelőtlen emberek, akik nincsenek tisztában azzal, hogy a méhek végzik a virágok megporzását, így amikor meggondolatlanul a virágzás ideje alatt permetezik a fákat, nemcsak a méheket ölik meg, hanem a termés egy részét is elpusztítják ezáltal.

Az utóbbi időben megjelenő makacs méhbetegségek és élősködők megtizedelték az állományt, ezért ma sokkal nehezebb méhészkedni, mint néhány évtizeddel ezelőtt – mondják az idősebb méhészek. Talán ez is az oka annak, hogy mind kevesebb a fiatal méhész. Éppen ezért az egyesület célja, hogy felkarolja, segítse a fiatalokat, hiszen ők képezik e mezőgazdasági ág jövőjét – vallja Szuhankó Attila.

Küldött néhány szép képet is az egyesület életéből, köszönjük.