2024. október 2., szerda

ÚJDONSÁGOK, TALÁLMÁNYOK

A már hagyományosan ezen az oldalakon megjelenő Hidrokultúrás növénytermesztés A-tól Z-ig című rovatunk helyett ezentúl Újdonságok, találmányok gyűjtőcím alatt jelentetünk meg írásokat, amel
Lekvárfőző


Március 20–22-ig Székesfehérváron jártunk az IDEA 2009 elnevezésű kiállításon. Az óbecsei kiállítók a Than Fivérek Értelmiségi Kör szervezésében mentek, és hét diplomával, elismeréssel tértek haza. A kiállításon látott ötletekről, újításokról és találmányokról lesz szó, melyek hasznosak lehetnek a mezőgazdasági termelők számára.

Az óbecsei kiállítók között volt a hidrokultúrás vagy föld nélküli növénytermesztés egyszerű módszereinek a bemutatása. Képekkel, számítógépes bemutatóval a konténeres termesztés eszközeinek bemutatása sikeres volt. Felkeltette az érdeklődést, és mint népszerűsítő anyagot, ezüstéremmel díjazta a bírálóbizottság.

Kovács Zsolt a LED diódák hasznosítását mutatta be a palántanevelésben és a növényházi termesztésben. Ezenkívül elektronikus hal- és vadkacsa csalogatót is láthattunk, melyet a saját ötletei alapján készített.

Radek István óbecsei kiállítónk egy hasznos lekvárfőző géppel jeleskedett. Egyszerű villanymotor hajtású keverőlapáttal és melegítővel felszerelt készüléke ideális a háziasszonyok számára, ha eljön a lekvárfőzés ideje. A motoros keverés és egyben a főzéshez szükséges melegítés is meg van oldva. Ezáltal nagyban megkönnyíti a paradicsom, a lekvár főzését, ajvár vagy kecsap készítését.

Nagy érdeklődést váltott ki a péterváradi kiállítók öbbfunkciós mezőgazdasági gépe, melyről régebben már a Magvetőben is írtunk. A kombinált szántóföldi gép egy menetben elvégzi a következő munkákat:

1. a talaj szántását függesztett ekével, 70–220 cm-es munkaszélességben

2. a talaj durva előkészítését sarlós karmokkal felszerelt rotációs hengerrel

3. a talajfelszín finomabb előkészítését ugyancsak sarlós karmokkal ellátott rotációs hengerrel, helyettesíti a különféle fogasokat és vetőágy-előkészítő gépeket

4. a talajfelszín stabilizálását vibrációs lemezekkel (ez helyettesíti a hengerezést)

5. a műtrágyák talajba vitelét önmeghajtással

6. a talaj permetezését és

7. a vetést.

Ezzel a géppel úgy dolgozunk a szántóföldön, hogy a szántástól a vetésig nem tapossuk traktorral a talajt. A talajban az életfeltételek sokkal kedvezőbbek lesznek, a mikroorganizmusok is jobban dolgoznak, ami elengedhetetlen a jó minőségű terméshez. Emellett jelentős mennyiségű üzemanyagot, gépi és kézi munkaerőt takarítunk meg. A számítások szerint hektáronként 100 eurót takaríthatunk meg a termelés költségeiből. Feltalálója a sziváci Mandić Stanko.

Érdekesnek és ígéretesnek számítanak az újvidéki AGGIO cég mezőgazdasági hulladékokat feldolgozó gépei, melyek pelett és brikett készítésére alkalmasak. A cég organikus műtrágyák készítésével is foglalkozik, melyek nélkülözhetetlenek az egyre terjedő biotermesztésben. Egy immunrendszert erősítő növényi kivonat is sikeresnek számít. A gyártója szerint érdemes lenne tesztelni a hatását a növénytermesztésben is. A pétervéradi kiállítók is több elismerést és oklevelet szereztek a kiállításon.

Az energia hasznosítása mindenki számára fontos lehet. Az elkövetkező egyre nagyobb energiaválságos időben és a globális felmelegedést is figyelembe véve, az alternatív energiákra oda kell figyelni. Az EU is támogatja a különféle alternatív energiák előállítását.

Elsőnek vegyük a napenergia hasznosítását. Házilag is összeállítható napkollektort láthattunk, mely elsődlegesen melegvíz előállításra alkalmas. Több napkollektor összekapcsolásával a ház fűtési rendszerébe is kapcsolható, és ezzel nagymértékben csökkenteni lehet a fűtési energia költségeit. Bárhol felszerelhető, háztetőn és udvaron is. A kollektorhoz felhasznált anyagok: sztiropor szigetelőlap, alumínium- vagy rézlemez alap a szereléshez, alumínium- vagy rézcső az energia felfogására, és üveg vagy polikarbonát fedőlap. A fa- vagy alumíniumkeretben szerelt kollektor ideális lehet a hobbisok és a napenergiával kísérletezők számára.

A napenergia másik hasznosítási lehetősége az áramtermelés napelemekkel. Tanyavilágban vagy nyaralókban, ahol nincs egyéb áramforrás, ez a megoldás ideális. Napelemek már nálunk is beszerezhetők és telepítésüket is vállalja a péterrévei forgalmazó cég.

A folyó víz mozgási energiája is hasznosítható. Ezt mutatta be egy feltaláló elmés elevátorhoz hasonlító lapátokkal felszerelt készülékével. Az egész szerkezet a víz alatt helyezkedik el és a víz mozgása nyomást gyakorol az elevátor nyitott lapátjaira. A lapátok a víz folyásával megegyező irányban kinyílnak, visszafelé forogva pedig becsukódnak. Ezzel a megoldással, ha lassan is, de állandó mozgásban tartja a víz alá süllyesztett elevátort, melynek tengelyére szerelhető az áramfejlesztő dinamó.

Az erőgépek kategóriájába sorolható két elmés találmány, melyeknek végeleges és működőképes változata még gyártóra vár.

Az első a négyütemű, résvezérlésű robbanómotor, mely hasonlít a Wankel motorhoz, de annak hiányosságai nélkül. Az első összeszerelt modell gyújtásbeállításával voltak még gondok, de ennek megoldása már nem lesz nehéz feladat a feltalálója számára.

A másik megoldás a gömbmotor, mely aranyéremben részesült. Ígéretesnek mutatkozik, mert sokkal kisebb térfogatban és alkatrésszel egy gömbalakzatban valósítja meg a kétütemű motor minden funkcióját. Működési elvét hosszadalmas lenne részletezni. Lényege, hogy a pozitív tulajdonságainak köszönve talán olcsóbban lehetne előállítani nagyobb teljesítményű motorokat. Fel lehetne használni erőgépek, traktorok és személyautók hajtására is. A feltalálója gyártót és forgalmazót keres.

A gyógynövényekből készült különböző csodakenőcsök sem hiányozhattak a kiállításról. A bőrápolótól a hajregeneráló és egyéb gyógykenőcsökig különböző termékek voltak láthatóak. A különböző gyógynövények termesztése is jövedelmező lehet, ha megfelelő feldolgozót és felvásárlót találunk.

Az egészséggel kapcsolatos újdonságnak számít a víz ionizálásával és szűrésével előállított bázikus vagy lúgos víz. A készüléken beállítható a kimenővíz lúgossági fokozata és a végén a normál vízből akár 9-10 pH-értékű vizet is kaphatunk. Állítólag ez a víz a gyomorfekély-betegeknek ajánlott. A gyártó cég nem tudott magyarázatot adni, arra a kérdésre, hogy mit tesz a savas közeghez szokott gyomor a folyamatos bázikus víz hatására? Az is érdekes, hogy végignézve a befolyó és kifolyó víz vegyi elemzését, a klór és egyéb apró szennyeződések mennyiségének csökkenésén kívül nem volt mennyiségi különbség. Csupán a pH-érték változott nagymértékben. A gyártók szerint léteznek savas vizek is egyes településeken, ebben az esetben pozitív hatása lehet a vízkezelőnek. A mi vidékünkön a vizek pH-értéke általában 7,5–8,5-ig terjed, tehát lúgos. Szüksége van-e a szervezetnek ennél lúgosabb vízre, vagy csupán egy újabb vízhóbortról van szó, mint amilyen a PI víz volt, nem tudjuk.

A találmányok között szerepelt az igencsak jó ízű zöld sör. A Ferencváros szurkolóinak és az egzotikumot kedvelőknek ajánlják.

Az elemi iskolások vegyészettel való ismerkedésére szolgál a kémiai zseblabor. Kis üvegcsében különböző vegyszerekkel játszva a színeken keresztül ismerkednek a gyerekek a vegyészet és a vegyi reakciók csodás világával. Különösen kiemelt helyen volt a C-vitaminnal és annak hatásával való ismerkedés. A feltalálója már több előadást és bemutatást tartott Vajdaságban is. Talán a mi iskoláinkat is fel lehetne szerelni egy kis kémiai tudomány elsajátítására alkalmas zseblaborral.

A végén nem lehet szó nélkül hagyni egy energiával kapcsolatos találmányt, mely többek és a feltaláló megérzése szerint is világszabadalom lehet. A feltalálója Csefkó Pál Tamás. A Magyarországon bejegyzett szabadalom a következőképpen hangzik:

„Egy, illetve többfázisú, folyamatosan változó vektorú spiráláram létrehozása transzformátorral. (Patentszám: P0500043, 2005. 1. 5.)

Különleges áram létrehozása, amely a terhelés hatására nem a vezetőben, hanem a vezető felületén halad kisebb ellenállással, akár alacsony frekvencián is, így jobb hatásfokú berendezések építhetőek vele stb.”

„Egy, illetve többfázisú egyen-, illetve váltakozó áramú villamos motor meghajtása, illetve vezérlése c.s.p. konverterrel. (Patentszám: P0402443, 2004. 11. 26.)

Bármilyen kialakítású motorok vezérlése a jobb hatásfok elérése érdekében (pl.: rokkantkocsi, targonca, golfkocsi stb.). Az adott kapacitású akkumulátorokról a hosszabb ideig való működés biztosítása, illetve az akkumulátorok egy időben való regenerálása is stb.”

A különleges áram segítségével kiégett izzók és fénycsövek világítanak. Ugyanazzal az árammal bármilyen 220 V-on működő készülék is üzemeltethető. Háromfázisú motor fordulatszámának szabályozása alkalmával a motor lassú fordulaton is nagy teljesítményre képes, szemben a hagyományos fázisvágós megoldással. A különleges árammal működő sarokcsiszoló pl. akváriumban víz alatt is működik. A 220 V-os spiráláram előállítása 24 V-os akkumulátorról táplált elektronika segítségével történik. A berendezés sokkal jobb hatásfokkal működik, mint bármelyik hagyományos átalakító. Tanyavilágban vagy napelemes rendszerek feszültségátalakítására tökéletesen megfelel. A tudomány szakértői is megvizsgálták a készüléket, és azt állapították meg, hogy ez valami mágia, csalás, ilyen nem létezhet. Márpedig létezik és működik. Senki sem próféta a saját hazájában, így nagy valószínűséggel a szabadalom és a komolyabb gyártása is Amerikába fog vándorolni. A téma iránt érdeklődők bővebben olvashatnak a www.cspenergy.eu honlapon.

Korszakunk nagy kihívása az energia és annak előállítása. Hogyan tud ehhez hozzájárulni a mezőgazdaság, erről lesz szó a következő számban.

Résvezérlésű motor

Spirál áramalakító

Szélkerék