Amikor néhány évvel ezelőtt szerbiai szinten 40 000 hektárban szabták meg a szőlőültetvények területét (ez a majdani EU-s csatlakozáskor, a kvóták meghatározásakor lehet fontos), Vajdaságban is lendületet vett a telepítés, amihez hozzájárult a köztársasági szaktárca, de a Vajdasági Mezőgazdaság-fejlesztési Alap hathatós támogatása is. Tény, hogy vállalkozási lehetőséget kínál a szőlészet/borászat, ám ehhez kitartásnak, a szőlő tiszteletének is párosulnia kell. Ezt erősítik meg az új pincészetek, de azt is bizonyítják, hogy nemcsak a homokvidéken és a lankás területeken „teremnek” kiváló minőségű borok, hanem a szántóföldi haszonnövények termesztésére kedvező, humuszban gazdag „fekete földön” is.
– Több mint 200 éves hagyománya van tájainkon a szőlőművelésnek, amit őseink hoztak magukkal a Kunságból, a falunak a kijelölt határrészében voltak a szőlőskertek, akár hegyközséget is alkothattak volna, csakhogy az ültetvények nagy része időközben megsemmisült, talán 25-30 éve kezdődtek az új, a korszerűnek nevezett telepítések. A Szőlőskertek határrészben ha lassan is, de folyamatosan növekszik a szőlővel betelepített terület, s becslésem szerint meghaladja a 15 holdat. Jómagam közel 40 éve foglalkozom szőlőtermeléssel és borászattal, nagyapámtól örököltem a szőlő és a bor tiszteletét – mondja a moravicai Fehér Vilmos, miközben a pince hűvösében csobban a pohárba a rizling, a chardonay, a Pinot Noire, s a kis bormúzeumot, a mintegy 30 éve folyamatosan bővülő gyűjteményt is megtekintjük. Palackba zárt értékek, ami elsősorban azoknak a borászoknak megtiszteltetés, akiknek nedűje hosszú évek óta ott pihen a tárolóban. Szinte bevezető nélkül kerül szóba az idei várható termés. – Csöndes lesz az idei szüret 3 holdas ültetvényünkön, amit a fiammal együtt művelek, hiszen a téli fagyok ugyancsak károsították a tőkéket, s fajtától meg művelési módtól függően 50–80 százalékos a kártétel. Egyébként nem ritka vidékünkön a fagykár, mert tíz évenként kisebb-nagyobb mértékben 2-3 alkalommal károsodik a szőlő, amit a gazda beavatkozásával rendszerint „kihever”. Ha történetesen olyan kiváló évjáratunk is lesz, mint a 2011-es esztendőben, a kis hozamot nem pótolja a minőség. Nem panaszként mondom, hiszen szeretek a szőlőben dolgozni, de a munkálatokat, az esetleges növényvédelmet akkor is el kell végezni, ha egy fürtöt sem terem a tőke, mert ha elhanyagolnánk az ültetvényt, az jövőre megbosszulná magát.
– Az elmúlt években sok szó esett az őshonos fajták újbóli termesztésbe vonásának szükségességéről, de ültetvényén szinte kizárólag világfajtákat találunk, azok is különböző művelési módban sorakoznak. A magyarázata?
– Fajtája válogatja a művelési módot, melyek közül az alacsony művelésű bakhátas módszer a legrégebbi, ezt honosították meg őseink, lévén, hogy mást nem is ismerhettek, de mivel sok munkát igényel, nem igen alkalmazzák, a tudomány is túlhaladottnak tekinti. Itt van még a mauser, a függönyös és az ernyős művelési módszer, ez a két utóbbi dominál ültetvényünkön. Pl. a Pinot noir fajtát a függönyös, míg a Cabernet francot az ernyős művelési módszerrel termesztjük. Ami pedig a fajták megválogatását illeti, az őshonosak mindenképpen tiszteletet érdemelnek, de azokra nem lehet pincészetet alapozni, legfeljebb kuriózumként szerepelhetnek a kínálatban. A borok tisztelői a világfajtákat keresik, minden pincészet célja, hogy minél gazdagabb kínálattal rendelkezzen, s tapasztalatom szerint az összehasonlítás is fontos eleme a borkóstolásnak, hogy az adott fajta mely tájon milyen ízvilággal rendelkezik. Bár viszonylag kis területtel rendelkezünk, annál változatosabb a fajtaösszetétel, így a fehérek közül többek között megtalálható a chardonay, a rajnai rizling, a Pinot blanc, míg a vörös fajták sorából a Cabernet franc, a merlot, a Pinot noir, valamint kedvencem, a Cabernet sauvignon fajtákat emelném ki. Nem hagyható szó nélkül, hogy a karlócai intézetnek is kiváló fajtái vannak, közöttük a Panonija, a Backa, a Petka, melyek fagytűrésükkel és a betegségekkel szembeni ellenállóságukkal is kitűnnek, s ha nagyobb területen gazdálkodnánk, minden bizonnyal ezek is termesztésbe kerülnének.
– Gyakran nem is a vállalkozási kedv hiánya, hanem a szűkös anyagiak határozzák meg a fejlesztést...
– A korszerű telepítés hektáronként legalább 10 000 eurót emészt fel. Az új telepítésű szőlőültetvényeken nem fa vagy betonoszlopok szolgálnak támrendszerként, hanem fémoszlopok, egy holdon ilyen rendszerünk van. Vidékünk csapadékban szegény, jó lenne öntözést alkalmazni, de túl költséges a csöpögtetőrendszerű öntözés, így marad a természetes csapadékra hagyatkozás.
– Fehér Vilmos előszeretettel hangoztatja, szereti is, ha így nevezik: kézműves borász...
– Nézzük csak meg a régi mesterségeket, a kézműves szakmákat, amikor a régi mesterek keze alól igazi remekek kerültek ki, ahogyan fogalmaztak: életük egy darabkáját építették munkájukba, legyenek azok kádárok, szűcsök, bognárok, így valahogyan vagyok én a szőlészettel és borászattal. Az igaz ugyan, hogy gépek is segíthetnének sok munkában, de amit csak tehetek, személyesen, kézzel végzek el, kivéve a sorközművelést és a takarást. Ugyanis annak ellenére, hogy magas művelési módot alkalmazunk, minden tőkénk alsó részén egy tartalék vesszőt hagyunk, késő ősszel arra húzzuk rá a földet, s ha elfagynának a termőkarok is, ebből a szálvesszőből új rügyek fakadnak. Ahhoz, hogy jó bor teremjen, a szőlősgazdának állandóan kapcsolatban kell lennie az ültetvénnyel, ezért is mondják, hogy a szőlő nem gazdát, hanem szolgát követel! Azonban amikor a halványzöld vagy éppenséggel a vérvörös nedűt, egész évi, vagy akár 2-3 év munkájának gyümölcsét a pohárba töltjük, nem gondolunk a sokszor embert próbáló munkára. Azt még hozzáteszem, hogy világviszonylatban is megbecsültebbek a kézműves eljárással készített borok, melyek a kis pincészetek jellemzői.
– Panaszkodnak ugyan a borászok, hogy akadozik az értékesítés, de a kifogástalan minőségű bor mindig keresett. Mi határozza meg a minőséget?
– A legegyszerűbb az adott fajtára és az időjárás alakulására írni a minőséget, ami megnyilvánulhat a küllemben, vagyis a bor színében meg az ízvilágban, de az alapot a tőketerheltség képezi. Bármennyire is sajog a szíve a szőlősgazdának, amikor fürtritkítást kell végeznie, ez nem hanyagolható el, s íratlan szabályként is meg van határozva, hogy tőkénként hány fürt, illetve kilogramm az optimális. A cukorfok, a szárazanyag-tartalom kifejezettebb kis hozam esetén, mint bő terméskor. Az idén sajnos nem lesz szükség fürtritkításra... A minőségnél maradva: a sajtolás, majd a pincében történő munkák, a borkezelés is meghatározók. A fehér fajtáknál a reduktív eljárást alkalmazom, míg a vöröseknél a héjon történő erjesztést, hiszen fontos, hogy úgymond „kiázzon” a héjból a szín, a zamat.
– A növényvédelem is velejárója az eredményes termelésnek...
– Nem vagyok híve a kemizálásnak, de nélküle nincs eredményes termelés. Akárcsak a gyümölcstermesztésben, a szőlészetben is egyfajta integrális védekezést alkalmazok, tehát nem a naptár szerint permetezek, hanem akkor kell beavatkozni, amikor arra szükség mutatkozik. A növényi betegségek közül a peronoszpóra és a lisztharmat okozhat kárt, megfékezésükre kizárólag réz- és kénalapú növényvédő szert használok, a kén a gubacsatkák távoltartására is megfelelő.
– Mikor „érett” a bor, alkalmas a fogyasztásra?
– Az ízeknek össze kell érniük, ami a fehérborok esetében gyorsabb folyamat, míg a vörösboroknál ez akár 2-3 év is lehet. A tárolás és érlelés is meghatározó. A nagy pincészetekben a műanyag és a fémtartályok kiszorították a fahordókat, a kisebb gazdaságok is szívesebben használnak műanyag tárolóedényeket, hiszen ezek tisztán tartása könnyebb, mint a tölgy- vagy eperfahordóké. A borok legnagyobb részét fahordókban tárolom, a vörösborok esetében, mint a merlot, a Cabernet franc, a Cabernet sauvignon, a Siráz stb., a bariquolást alkalmazom. Fehérboraimat a szüretet követően fél éven belül már asztalra tehetem, fényesek, üdék, de a vörösbornak legalább 2 évig kell érnie, akkor kerül testes bor a pohárba.
– A szőlész-borász számára mindig ösztönzést jelent az elismerés, mindenekelőtt a fogyasztók elismerő bólintása, de borait rendszeresen versenyezteti is.
– A vajdasági borkultúra magasabb szintre emelésében sokat köszönhetünk a temerini Vince-napi borkóstolónak és borversenynek, de egy-egy település borászai, így a moravicai szőlészek-borászok is hozzájárulnak a bor tekintélyének visszaszerzéséhez. Boraimmal rendszeresen ott vagyok a jánoshalmi meg a dunaszerdahelyi borversenyen, ez utóbbit kis Európa-bajnokságnak nevezték el, hiszen legutóbb is 10 ország borászai munkájának gyümölcse került elbírálásra. A jánoshalmi borversenyen Cabernet franc borom kategória- és fajta-győztes lett, a dunaszerdahelyi versenyen pedig Cabernet sauvignon borom szerezte meg a kategória- és fajtagyőztesi címet. Annál értékesebb ez az elismerés, hiszen többek között kiváló magyar, francia, olasz borok versengésében szereztem.
– Az ilyen rangos elismerés akár belépőt is jelenthetne a külföldi piacra...
– Ahhoz, hogy exportáljak, lényegesen nagyobb mennyiségre lenne szükség, s természetesen folyamatosan kellene szállítani. Ilyenkor vetődik fel a kérdés, hogy a vajdasági borászok összefogásával megjelenhetnénk-e a külföldi piacon? Nem az összefogásban látom a külföldi piacon való megjelenés kulcsát, hanem egy-egy nagy pincészet lehetőségeként. Ugyanis a kistermelők esetében ahány pincészet, annyi fajta, ízű bor még azonos szőlőfajták esetén is, márpedig az igényes piac megköveteli a folyamatos minőséget. Esetleg egy-egy kisgazdaság legjobb borát korlátozott mennyiségben lehetne exportálni, ebben a tájjellegnek kellene tükröződnie. Egy napon talán erre is sor kerül – vallja bizakodva Fehér Vilmos moravicai szőlész-borász.
