Wittelsbach Erzsébet magyar királynét, a közkedvelt Sisit, Ferenc Józsefnek, az Osztrák–Magyar Monarchia uralkodójának feleségét, 1898. szeptember 10-én a Genfi-tó partján egy Luigi Lucheni nevű olasz anarchista leszúrta egy tőrrel. A királyné még aznap belehalt a sérüléseibe.
A merénylet híre sokkolta a Monarchia közvéleményét, különösen a magyarokat. „Messze idegenből jön a részitő hír, mely mélységes gyászba boritja az egész országot. Nem lehet azt szavakkal leirni, mit vesztett Magyarország. Mi volt ő nekünk. Nem is tudjuk első pillanatra, vagy soha se. Valami misteriósus dicsfény födi az ő alakját, mintha régen, nagyon régen élt volna egy királyné, aki minket nagyon szeretett, aki értünk sokat tett.” – írta Mikszáth Kálmán a tragédiáról az Országos Hírlapban.
A merénylet híre Szabadka polgárait is megrázta. A Magyar Királyi Államvasutak városi alkalmazottai egy parkot kezdtek el kialakítani a királyné tiszteletére, Farkas Dezső és Rózsa Károly MÁV-kertészek felügyelete mellett. Önkéntes adományokból és egy népünnepély jövedelméből a parkban fölállították Erzsébet királyné mellszobrát, amit Stróbl Alajos, a híres magyar szobrász mintája alapján öntöttek ki. Az átadóünnepségre a merénylet második évfordulóján, 1900. szeptember 10-én, került sor. Először a Szent Teréz-templomban tartottak gyászmisét a királyné emlékére, majd a tömeg átvonult a parkba, ahol minden nemzeti szín és kék-fehér színű (Bajorország, Erzsébet királyné szülőföldjének zászlaja) lobogókkal volt feldíszítve.
„Már az ünnepélyes aktus előtt nagy számú közönség gyűlt egybe a park előtt; 11 óra tájban bevégződött a szent mise s az ünneplő közönség, egyesületek, testületek, a helyőrség tisztjei, a törvényhatóság, és a jobb parti üzletvezetőségektől ideérkezett osztályfőnökök, törvényszékek, járásbíróság, nőegyletek stb. stb. hosszú sorban a szoborhoz érkeztek.” – írta címlapon a szabadkai Bácskai Hírlap. A szobrot Kovács János államvasúti főmérnök leplezte le. Ez volt az első szobor az országban, amit vasútállomáson állítottak fel. A hírlap arról is tudósított, hogy a szabadkai vasútállomás alkalmazottai a szoborállítás alkalmából táviratot küldtek Széll Kálmán miniszterelnöknek, hogy adja át hódolatukat Ferenc Józsefnek:
„Nagyméltóságú
Széll Kálmán miniszterelnök úrnak
Budapesten.
A szabadkai vasútállomás területén létesített Erzsébet királyné parkban mai napon lepleztetett le megdicsőült királynénk ércszobra, amelyet a m. kir. államvasutak Szabadkán székelő alkalmazottainak kegyelete emelt.
Ez alkalomból mély hódolatunk, rajongó szeretetünk, törhetetlen hűségünk alázatos nyílvánítását dicsőségesen uralkodó urunk, királyunk Ő apostoli királyi Fenségének legkegyelmesebb színe elé juttatni legfőbb óhajtásunk és ennek a trón zsámolyához juttatására Nagyméltóságodat mély alázattal esedezve kérik
a m. kir. államvasutak
Szabadkán székelő dolgozói”
Szobortalapzat a vasútállomás udvarában (Patyi Szilárd felvétele)
Az átadás után minden évben megemlékezést tartottak a szobornál a merénylet évfordulóján, egészen 1918. november 13-ig, amikor is bevonultak a szerb csapatok a városba. Az új hatalomnak első dolga volt a Monarchia jelképeinek eltüntetése. Így a város főteréről eltávolították a Kaponyai csatának emléket állító Turulszobrot, helyébe Jovan Nenad cár szobra került, valamint a Szentháromság-szobrot is, és Sisi szobra sem maradhatott a helyén. A szobor nyom nélkül eltűnt és feledésbe merült. 1941. április 11-én azonban a magyar csapatok visszatértek Szabadkára, és májusban Tóth György, a Magyar Királyi Csendőrség detektívje nyomozásba kezdett a Turulszobor megtalálásáért, hogy azt újból felállíthassák a város főterén. Tóth György felkereste Oláh Sándort, a híres szabadkai festőt. Mivel Oláh a központban lakott, és lakásának ablaka egyenesen a Turulszoborra nézett, a nyomozó abban reménykedett, hogy ő talán tud érdemi információkat a szobor hollétéről. Oláh a nyomozónak elmesélte, hogy egy bizonyos Bodnár Imre 1918-ban levette a turulmadarat a szoboregyüttesről és azt elrejtette. Oláh azt is elmondta, hogy ezt a történetet Bodnár személyesen mesélte el neki egy kávézóban 1931-ben, majd nem sokra rá meghalt, de van egy özvegye, aki talán tudhat valamit a szobor hollétéről. Tóth György megtalálta az özvegyet az elhunyt lakásán, aki azonban semmit nem tudott a Turulszoborról, mivel Bodnárral 1922-ben házasodtak össze, jóval az 1918-as események után. Az özvegy azonban elárulta, hogy férje a lakásukra hozott egy másik szobrot. Ez Erzsébet szobra volt. A szobor szerencsésen előkerült, de azt nem állították fel újra, mert a MÁV és az akkori városvezetés nem tudott megállapodni abban, hogy kinek a tulajdonát képezi a szobor. Közben Szabadkán újabb hatalomváltás történt, 1944. október 10-én bevonultak a partizánok. A szobornak ekkor megint nyoma veszett, emléke pedig ismét feledésbe merült.
A szabadkai vasútállomás udvarában, a posta és a felüljáró között azonban régóta áll egy rossz állapotban lévő szobortalapzat, amelyről nem tudni, hogy hogyan és miként került oda. Ezt a szobortalapzatot megnéztük és összehasonlítottuk az Erzsébet-szoborról készült régi képekkel, képeslapokkal. Nagyon szembeötlő a hasonlóság a kettő között, bár azt nem jelenthetjük ki biztosan, hogy ez lenne az Erzsébet-szobor talapzata. A régi szobortalapzatra fel volt vésve a királyné neve és a szobor felavatásának éve. Ezen nincs ilyen szöveg, de az is lehet, hogy az idők folyamán lekopott róla. Az viszont mindenképpen árulkodó, hogy a vasútállomáson található ez a talapzat. A régi szoboregyüttest a vasútállomás dolgozói emelték és a vasút tulajdonát képezte, nem lehet véletlen, hogy pont ott van ez a szoborcsonk. Biztosat azonban csak szakértők tudnának mondani. Reméljük, ez a kis írás felkelti az illetékesek figyelmét, és valaki tisztázza a szobortalapzat eredetét, valamint a mellszobor sorsára is fény derül egyszer, esetleg rekonstruálják azt. Utána bizakodhatnánk abban, hogy Szabadkán ismét felállítják valahol az Erzsébet-szobrot.
