Fél kenyér van a kosarukban. Valamiről hosszasan beszélgetnek vagy inkább csak tanakodnak egymás között. Figyelem már őket egy ideje, de mégsem tudom megérteni beszélgetésük tárgyát. Csakis ők érthetik, egymás között. A néni visszamegy valamelyik polchoz, üres kézzel tér vissza a kasszához és a párjához, akinél a fél kenyér van a fémkosárban. Előre engedem őket a kasszánál. Felvidulnak, a bácsi megszorítja a karomat, azt mondja: látja kedves, mi csak egy fél kenyérrel álltunk ide a sorba! Ennyire futja…
Fotó: Gergely Árpád
Több százan várakoztak az új német bevásárlóközpont megnyitására a székvárosban. Az első vásárlók között többnyire nyugdíjasok sorakoztak fel, akik közül néhányan hajnali öt óra óta ácsorogtak a diszkont parkolójában. Üres szatyrokkal, nagykabátban és kisszékkel felszerelkezve eljöttek, főként azért, hogy minél kevesebb pénzből vásárolják meg a legszükségesebb élelmiszereket. A ceremóniát követően a polgármester kénytelen volt előre engedni a tapasztalt, ősz hajú vásárlót, aki céltudatosan a húsáru felé vette az irányt. A legtöbben az akciós banánt vásárolták, az alapvető élelmiszerek közül pedig a cukor és a tej volt a legkelendőbb. A vásárlók többsége szemmel láthatóan attól tartott, hogy nem jut minden érdeklődőnek az engedményesen árusított termékekből. Nagyobb tömeg gyűlt össze a húsáru körül. Gyorsan elkapkodták a gyanúsan olcsó csirkehúst. A megnyitó óta egy hét múlt el, de még most is sorba kell állni ahhoz, hogy bejussunk az áruházba. Az elmúlt napokban, a szegénység világnapjának apropójaként, a szegénység fogalmát járta körül a média. Taglalták azt is, hogy kik a szegények és hogy milyen tevékenységek zajlanak a szegénység ellen. A szegénység fogalma mára egyre képlékenyebb jelleget ölt. Szerbiában a szegénység mértékét még mindig a tizenöt évvel ezelőtt kidolgozott módszerrel mérik az abszolút szegénység által meghatározott fogyasztói kosár szerint, amelybe mindössze a túléléshez szükséges minimális élelmiszerek költségeit számolják bele. Ennek alapján azok az egyének vagy háztartások számítanak szegénynek, amelyeknek a jövedelme nem éri el a létminimum összegét. S mi számunkra valójában a legszükségesebb, és mit tartalmaz hivatalosan a fogyasztói kosár? Mennyi táplálékra és kalóriára van szüksége az embernek a túléléshez? Az Egészségügyi Világszervezet szerint az utóbbi kérdés alapján számolják ki a minimális fogyasztói kosár értékét. A szerbiai minimális fogyasztói kosár tartalmazza ugyan az alapvető élelmiszereket, azonban úgy tűnik, a kiválasztott árucikkek és a mennyiség kérdésében nem a valós képet tárja elénk. Ahhoz, hogy egy háromtagú család egy hónapig fenntartsa magát, legkevesebb 16 763 dinár kell – állítják az illetékesek. A számítások szerint kenyérre, húsra és hústermékekre megy el a legtöbb pénz. 22 kiló fehér kenyér, 2,5 kiló egyéb kenyérfajta és mindössze 200 gramm péksütemény van a kosárban egy hónapra a családnak. Beletettek még 400 gramm borjúhúst, 1,8 kilogramm disznóhúst és 2,8 kiló csirkét. A kosárban található továbbá havi összesen 20 deka virsli és teakolbász, 900 gramm mortadella és 125 gramm szardínia. Található ugyan alma is, 5 kiló, valamint három darab citrom. Majd kávéval, tea helyett Coca-Colával meg más szénsavas itallal folytatódik a termékek sora. Mindemellett a háztartási keksz, a csokoládé és az eurokrém, valamint a 10 deka cukorka a kosár színe-javának számítanak. A túléléshez e számítás alapján a napi másfél tojás, két csésze tej elegendő egy háromtagú családnak. Az élelmiszerek mellett a családnak alkoholos italra és cigarettára is marad pénze, de 1200 dinár ,,elegendő” cipőre és ruhára, a számlák kifizetésére pedig 7000 dinár marad a minimális fogyasztói kosár hazai összeállítói szerint. Bútorok vásárlására is marad egy kevéske pénz, méghozzá 1500 dinár. De kiszámították azt is, hogy 124 dinár fordítható az oktatásra és 274 dinár pedig a szórakozásra! Mindez kizárólag akkor működik – a számítások alapján – ha a családban legalább ketten dolgoznak minimálbérért. Ezek volnának a minimális élelmiszerek és az abszolút szegénységre vonatkozó adatok. A relatív szegénységi küszöb tekintetében – amely alatt a társadalmi és kulturális szegénység értendő – Szerbia az első helyen áll. Ezek szerint a polgárok többségének a keresete nem elegendő arra, hogy tovább fejlessze magát. A szegénység kérdésében az egyik legfontosabb tényező, hogy van-e esély kitörni belőle, és hogy milyen mértékű ennek a lehetősége. A szakértők arra mutatnak rá, hogy Szerbia esetében a sokat hangoztatott gazdasági növekedés mindeddig nem javított a szegények helyzetén. Közzétették azt is, hogy az illetékesek Szerbiában nem foglalkoznak a szegénységet kiváltó okokkal, sem pedig azoknak a megszüntetésével. Hiszen statisztikai adatok ide vagy oda, a szegénység valahogy mindenhova beférkőzik, akármerre nézünk. Ott van a gondosan elkészített és többször átgondolt bevásárlólistán, és érezni a jelenlétét amikor egy-egy hónapban el kell dönteni, hogy fogorvoshoz megyünk vagy kifizetjük a villanyszámlát. A szegénység érzése akkor is megmutatkozik, amikor visszaélnek azzal, hogy nincs elegendő pénzünk, amikor bizonyos, sorsformáló lépések megtételétől csupán a pénz hiánya választ el. S van talán még egy jelenség, ami szintén az üres zsebek számlájára írható, amikor harcolni vagy magyarázkodni kell azért a juttatásért ami jár, ami igazán kevés, de mégis sokat jelent. Ekkor nem csupán azért érezzük magunkat szegényebbnek, mert az a kis összeg hiányzik, hanem mert a hiány oka meghatározatlan.
