Ki ne szeretné, ha a környezet, ahol él, rendezett és tiszta lenne, ahol barátságos emberek laknak, akikkel együtt tud működni mind munkában, mind a civil életben, egyszóval egy igazi közösség része tudna lenni. Schön Bálint, a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa is azon munkálkodik, hogy a közösségépítés minden eszközét megragadja, hogy előrevigye egy szórványlétben élő magyar közösség mindennapjait. Bálint Maradékon, egy szerémségi kis faluban teljesít szolgálatot, ahol nyolc hónapig fog tevékenykedni. Munkájával már most kiemelkedik, igyekszik minden lehetőséget megragadni, hogy hozzátegyen a maradéki magyarok életéhez.
Legutóbbi szervezése egy háromnapos munkaakció volt, erről beszélgettünk.
Schön Bálint, a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa Maradékon (Szabó Nóra felvétele)
Aktív munka folyt nemrégiben a maradéki református egyház parókiáján és környékén. Milyen program kapcsán gyűltetek össze és konkrétan mit csináltatok?
– Egy önkéntes akciót szerveztünk, ahol fiatalok dolgoztak. A program neve 72 óra kompromisszum nélkül. A célja az, hogy az önkéntesek felajánlják ebben a 72 órában, természetesen az általuk megszabott időkeretben, hogy mennyit tudnának segíteni abban a háromnapos időintervallumban. Ők adják tehát az idejüket, amivel utána a koordinátoruk rendelkezik, szóval magát a munkát nem az önkéntesek választják meg, ezért is hívják kompromisszum nélkülinek ezt a 72 órát.
Jelen esetben Maradékon megcsináltuk a szigetelést az óvoda hátsó falánál, felszedtük a szemetet a parókia elől, nemcsak a református, hanem a katolikus plébánia elől is, és a lépcsőt is festettünk. Ezen kívül a rendszeresen megrendezésre kerülő maradéki játszóházba segítettünk be egy-két új nótával, énekkel, tulajdonképpen színesítettük az eddig megszokott repertoárt.
Ha kicsit szélesebb spektrumon szeretnénk látni ezt a programot, mit kell tudnunk?
– Van két nagy mozgalom, a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom és a Háló-mozgalom, ahol a találkozás, a kapcsolat és a közösségi lét a legfontosabb. Ez a két mozgalom 12 projektet hozott létre, ami számszerileg nem olyan sok, viszont nagy aktivitást tud maga után vonni. Olyan aktivitást, olyan munkát, ahol arra vállalkozunk, hogy egy teljes hétvégét ott legyünk valahol, és közösen előrevigyünk valamit. Ne csak az legyen, hogy kipipáltunk egy munkát, hanem tényleg legyen egy jó kis alkalmi közösség, amibe belefér egy bográcsozás, szentmise, istentisztelet, közös beszélgetés, amiből aztán tud valamit hazavinni magával az ember. Ilyen Hálós projektnek mondhatjuk a 72 óra kompromisszum nélkült is, aminek a mottója „Több vagy, ha adsz”.
Az az igazság, hogy az általános projektekből egy picit kilóg a miénk. Magyarországon ez már egy működőképes program, ami szinte minden megyében megvalósult. A cél most az volt, hogy lépjünk a határon túlra, és ahol még élnek magyarok, ott terjedjen. Így a Háló és a T72 mozgalom elérte, hogy legyen néhány határon túli „minta projekt”, amit nyilván a jövőben szeretnénk fejleszteni. Az adott volt, hogy határon túl helyiek dolgoznak, de fontosnak tartottuk azt is, hogy határon inneniek is kivigyék, exportálják a kezdeményezést, az anyaország segítségnyújtását kifejezzék azzal is, hogy minden projektre megy egy kisebb-nagyobb budapesti különítmény. Ilyenkor ők visznek programhoz tartozó pólókat, karszalagokat is, meg tulajdonképpen minden tekintetben támogatást nyújtanak ezek a mozgalmak. Jelen esetben Maradékon egy két főből álló mini csapat jött Budapestről.
Kik voltak még jelen a programon?
– Újvidéki fiatalok segítették a munkát, illetve Zentáról, Adáról és Szabadkáról is jöttek. A budapestiek és a helyi fiatalok mellett fontos megemlíteni azokat a lelkes maradéki lakókat is, akik szintén nagy örömmel csatlakoztak. Halász Dániel református lelkésznek és feleségének, Halász-Sándor Gyöngyvérnek is sokat köszönhet a program, hiszen segítségük mellett otthont is adtak erre a pár napra a lelkes önkénteseknek a parókián.
Általában mi jellemző ezeknél a kezdeményezéseknél, főként egyházi tagok vesznek részt benne, vagy változó?
– Ez bárki számára nyitott. Azonban tekintve, hogy a három történelmi egyház együtt szervezi (az ÖKI-n, Ökumenikus Ifjúsági Irodán keresztül) ezt a programot, és a felekezetekből tevődik ki az emberek 60–70 százaléka, így a programban javarészt egyházi tagok vesznek részt. De ez egy misszió, így közös munkára szólítunk minden embert, amihez szívesen csatlakoznak. Ami még külön érdekes, hogy más szubkultúrák is csatlakoznak, pl. motorosok, vagy akár a népi gyógyászok. Tulajdonképpen bárki. Akár olyan liberális szubkultúrák, amik egyébként távolabb állnak az egyháztól, így mindenképpen azt mondhatom, hogy nagy ereje van ennek az akciónak. Ilyenkor a kevésbé vallásosak is egy teljesen másfajta tevékeny egyházzal találkoznak, másfajta tapasztalatot is tudnak szerezni. Nem csak azt az oldalt látják, amikor pl. karácsonyi misére mennek.
A „72 óra kompromisszum nélkül” program mellett milyen fontos projektet említhetünk még meg, ami szintén hordozza a missziós jelleget?
– A „Közös Pont” is fontos, ez egy fesztiválmisszió, ahol az egyes fesztiválokon egy keresztény sátorban nyílik lehetőségük a fiataloknak beszélgetni. Ilyenkor az összes magyarországi zenei fesztiválra elmegy egy stáb, akik szintén egy ökumenikus közösség, nyilván országos lefedettséghez igazodva. Ott egy indirekt missziót hajtunk végre, vagyis szimplán beszélgetések vannak emberekkel, ahol az adott témához mindig párosul egy biblikus olvasat is. Ha úgy alakul, a beszélgetés elmehet abba az irányba. Ez inkább arról szól, hogy legyenek őszinte beszélgetések, amit mi krisztusi lelkülettel csinálunk, amit a másik fél vagy elvisz magával, vagy csak beszélget egy jót. Ez a misszió úgy indult, hogy a fesztiválon bulizó fiatalok nem annyira beszélgetnek, így nemcsak a buli, hanem az is előtérbe tud kerülni, hogy pl. milyen volt az évük, vagy milyen a családjukkal való kapcsolatuk. A szórakozás közepette ilyenkor a fiatalok önmaguk felé is tudnak fordulni és elgondolkozni, hogy honnan jöttek, hová tartanak és mi az az érték számukra, amitől lendületet kaphatnak.
