Hova valósi vagy? – hangzott el a kérdés, de még mielőtt felelhetett volna, már szállt is a pofon. Nem is pofon volt, inkább olyan öklös, olyasmi, amilyeneket faluhelyen osztogatnak a legények. A jelenet azonban igencsak különbözött egy vidéki verekedéstől, fair ökölcsatáról szó sem volt – a támadók legalább hatan voltak, és miután a megállított fiút leütötték, az aszfalton agyba-főbe rugdosták. Jól a fejébe vésték – kívülről és belülről is –, hogy ez itt a Telep, itt mi vagyunk a Janik, és hogy ide nem tévedhet be bárki!
Fotó: Ótos András
A leírt eset bő két évtizeddel ezelőtt játszódott le a Cirill és Metód utcában, körülbelül azon a részen, ahol ma az Európa Kollégium van. A résztvevők közül egy sem volt még nagykorú, a félholtra vert fiú ma már családapa, arcán, fején jól láthatók a hegek. A Telep mint városrész akkor is, és korábban is egy különálló, külön szokásvilággal és kultúrával színezett városnegyed volt, már szüleinket is egy nemzedéknyi időintervallummal korábban felpofozták ugyanitt, ugyanazért, amiért a fenti mese főszereplőjét – semmiért. Az utcákon falkákba verődő, állatias módon területüket védő és verekedő fiatalok a múlt század ’90-es éveiben aktívan járőröztek másik városnegyedekben is, de bizonyítottan a telepiek voltak a legveszélyesebbek. Helybeli melósok nehéz öklű kölykei, akikből mára – többségben – ugyanolyan, szűkre behatárolt szókinccsel manipuláló munkásemberek lettek, mint szüleik. A Telep a múlt században fejlődésében kissé háttérbe szorított, többnyire nyugodt, rurális hangulatú külvárosféleségként szerepelt Újvidék struktúrájában, egészen mostanáig ilyennek ismerték. Mára azonban, a fejlődés beköszöntésével, a hatsávos sugárutak kiépítésével az egész város egy homogén nyomorfészekké vált – mindenhol egyformán rossz és veszélyes, a Telep sem kivétel. A viszonylagos nyugalom megmaradt ugyan, az újgazdagok továbbra is szívesen építkeznek itt, a falusias hangulat azonban egyre inkább kiveszik. Manapság a telepi gyerekekről már nagyon nehéz megállapítani, hogy ebben a városrészben nőttek fel, legtöbbjük a „dzsereket” is gyereknek mondja.
Na, de lássuk, hogyan jött létre ez a városnegyed? Telepnek Újvidék egykori délnyugati perifériáját nevezzük, egy időben Darányi-telepként is szerepelt, a két világháború között Adamović-féle telepnek nevezték el. Aleksandar Adamović szőlőnemesítő telepén szegény magyar napszámosok dolgoztak, 1889-ben a város olyan döntést hozott, amely értelmében a Dušan cár utca nyugati oldalán, a mai Đorđe Magarašević utcától délre fekvő telkeket kiosztja, bérbe adja nekik – azoknak, akik hajlandóak egyholdnyi telket szőlővel beültetni. A telkek kiosztásával a város ösztönözni szerette volna a szőlőtermesztés fellendítését, ez volt a Telep kezdete. A parcellákat azonban végül nem a napszámosok, hanem a városi gazdag emberek kapták meg, akik nyaralókat építettek, még ma is láthatunk errefelé fadíszítésű homlokzatokat, szőlősgazdák nyaralóit. A XIX. század végén megismételték a telekosztást, a Futaki út és a Zombori vágány közötti részt parcellázták fel, a második eresztésben az Újvidéki Bortermelő Társaság tagjai kaptak placcokat. Lutrin húzták ki, hogy ki és hol kaphat telket. Az utolsó telepszélesítés 1902-ben volt, a Zombori vágány és a Duna-part közötti területet osztották fel. Valamikor az újvidéki magyarság, a szegény magyarság jelentős része a Telepen élt, a már említett napszámosok leszármazottjai, akik idővel kitanultak szakmákat, így a városrész a mesteremberekről vált ismertté. Ez, mint már említettük, a mai napig is nagyjából így van. A telepi lakosság összetétele azért változott az idők során, mert az ott élő magyarság többnyire szegény sorsú volt, ezért ők reagáltak elsőkként a nagy válságokra, az elköltözés sokkal nagyobb mértékű volt, mint máshol. A Telep korábban azért tűnt gettónak, a városközponttól távol esőnek, mert az urbanizálódás itt nehezen indult be, késett az infrastruktúra, a villanyvilágítás… A legutóbbi bumm, a Zombori sugárút megépítése előtt a legintenzívebb építkezés a Telepen 1921 és ’24 között folyt, a mai Laza Kostić Gimnázium épülete 1928-ban épült, 1931-ben 9000-en laktak itt. Két templom – egy református és egy katolikus – található a városrészben, a Szent Erzsébet-templom 50 méter magas, a múlt század ’20-as éveinek végén építették.
Alacsony fekvése miatt a Telepen a múltban gyakoriak voltak az árvizek, 1932-ben egy nagy eső után az egész városrészt elöntötte a víz, a legnagyobb árvíz 1940-ben volt. Ma már sem árvíz, sem szőlőtermesztés nem folyik a Telepen, a városrész legtöbb sajátságosságát elnyelte a nagyváros.
