Girhes, falfehér kölyök trehány öltözékben, ideges tekintettel szalad át a forgalmas sugárúton, kezében cetliket szorongat – nagyon fontos dolga van a túloldalon. Nem kell odanézni, aki régóta lakik Újvidéken, felismeri a fajtájukat, pontosan tudja, hogy az ürge hova rohan: a fogadóirodába viszi a cetliket, kvóták, szorzószámok, belső információk – ezek tudatában kikalkulálhatja magának a gondmentes jövőt, dőlni fog a cash, ő is sikeres lesz!
Illusztráció: Dávid Csilla
A mai értelmezésben vett sportfogadó-irodák nagyjából másfél évtizeddel ezelőtt jelentek meg a székvárosban. Természetesen korábban is működtek olyan intézmények, ahol a hazardőrök elverhették a pénzüket, de a naivak és gyengék kirablását csak mostanság emelték szervezett, a katonai pontossággal megtervezett rendszer szintjére. Állítólag már az ókori görögök is fogadtak atlétáik versenyeredményeire, a sportfogadás a rómaiak körében sem volt ismeretlen – gondoljunk csak a gladiátorokra, és a személyeikhez fűződő glóriára. Még a gyerekek is névről ismerték őket, úgy, mint ma egy-egy fociászt, mindenkinek megvolt a kedvence, a favoritja, olyan hősök, akikre fogadhattak.
A mai fogadóirodák vendégeit alapvetően három csoportba sorolhatjuk: szórakozásból játszókra és profi fogadókra, akik ilyen módon igyekeznek pénzt keresni. A harmadik, igen népes csoportba tartoznak azok, akikről már említést tettünk: kóros függőségi betegségben szenvedők, olyanok, akiknek a fogadás magában már a célt jelenti.
A szórakozásból játszók a szívük és megérzésük által diktáltak szerint töltik ki a szelvényeket, a profik rengeteg időt és energiát fektetnek be rendszerek, stratégiák kidolgozására, tapasztalatuknak, tájékozottságuknak és hidegvérüknek nagy szerepe van a sikerben. Már amennyiben egyáltalán beszélhetünk ilyesmiről. Jó haveromat egy évtizeddel ezelőtt rabul ejtette a sportfogadás, mindennap kitöltött legalább egy szelvényt, de sikerült megőriznie rációját; egy-egy alkalommal legfeljebb 100–200 dinárt költött el szenvedélyére. Egyszer megnyert 17 ezret, örült, de egyben felébredt benne a kétely is: Valóban nyertem? Összeszámolta addigi „befektetéseit” (ezt a kifejezést használta), addigi nyereményeit, és megkapta az egyáltalán nem meglepő, matematikai kalkulációt: 2:1, azaz az évek során „befektetett” pénz felét kapta vissza. A kalkulációra így próbált „értelmes” magyarázatot adni: Tudod, amikor egyszerre kézhez kaptam, olyan jól jött. Amúgy elbagóztam, elittam volna a pénzt, sohasem sikerült volna félreraknom, na meg itt volt a játék izgalma!... Az eszmefuttatás ellenére egy idő után azonban mégis a józan esze győzedelmeskedett, abbahagyta.
A sportfogadás tehát a kezdetektől fogva jelen van az emberi civilizációban, a történelem során uralkodók gyakran megpróbálták betiltani, kiirtani a szokását.
A fogadók érzik, hogy nem jó az, amit csinálnak, az újvidéki irodák üvegkirakatait valószínűleg egyéb okok mellett ezért kellett elsötétíteniük a tulajoknak. A székvárosban kezdetben ugyanolyan kirakatüvegek mögött lehetett fogadni, mint amilyen kirakatüvegek mögött most – és akkor is – a kávét isszák-itták. A látni, és közszemlére tenni önmagamat elképzelés a fogadóirodák esetében azonban nem vált be, nyilvánvaló volt, hogy sokan azért nem térnek be az irodákba, mert valaki megláthatja őket benn, szégyellik magukat. Nyilván úgy, mint a magyarországi dohányboltok félhomályában találkozó bagósok, belépéskor érezhető a talán a társadalom nagyobb része által elítélt csoporthoz tartozás szelleme, a szolidaritás. A legtöbb újvidéki fogadóiroda ajtaján belülről működtetett zár van, tehát csak az mehet be, akit beengednek – a „tagok”. Elvileg a rablók ellen szerelték fel a zárakat, azonban lélektani tekintetben sem mellékes a jelentőségük. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a fogadóirodák besötétített, a külvilágtól elzárt helyiségeiben másképp múlik az idő – a fogadók észre sem veszik, hogy már beesteledett, vagy éppen kihajnalodott, addig ülnek bent, bámulják a teletextes képernyőket, ameddig anyagi keretük megengedi. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a fogadóirodák vendégeik telhetetlenségéből élnek, mindig nyereségben lesznek, akárhogyan is alakulnak a dolgok.
A mai fogadóiroda-világ lényegében nem sokban különbözik a XIX. századvégi ópiumbarlangok világától, többnyire gyenge emberek gyülekezőhelye, akik eleve vesztes húzástól várnak jobbat. Akinek a foci nem elég nagy kihívás, állítólag walesi krikettliga-eredményekre, chilei kakasviadalokra is fogadhat, de az sem kizárt, hogy valahol megtehetjük tétünket a mexikói börtönökben elmaradhatatlan svábbogárfutamok eredményeire is. A sportfogadástól kissé távolabb álló területeken is szerteágazó a kínálat: lesothói elnökválasztások, helyi közösségi szavazások, a csúcs azonban az lesz (ha már nem szerepel a kínálatban valahol), ha majd valamelyik irodában felkínálják a fogadás lehetőségét az armageddoni meccsre. Mikor kezdődik a döntő ütközet, milyen versenyszámokban, hány pont különbséggel győz majd a Gonosz? Kifizetés az afterlife-ban, a világvégét követő 8 munkanapon belül, égi valutában – az áfa a nyertest terheli.
