Régi vágya teljesült a szabadkaiaknak azzal, hogy elkészült az egész alakos Kosztolányi-szobor. A Gimnazista több egy puszta szobornál, a teret díszítő műalkotásnál: jel és jelkép. Az itt élő magyarság egyszerre hagy nyomot jelenéről és múltjáról.
Fotó: Molnár Edvárd
Szabadkán a gimnázium épülete melletti kis parkban volt eddig a Délvidék egyetlen köztéri Kosztolányi-szobra. Ebbe a gimnáziumba járt Kosztolányi Dezső, és itt volt édesapja, Kosztolányi Árpád 16 évig iskolaigazgató. Az európai rangú költőnek szülővárosában először 1966-ban, halálának 30. évfordulóján szerettek volna szobrot állítani. Dévavári Zoltán író, a Kosztolányi- és Csáth Géza-kéziratok gyűjtője és gondozója kezdeményezte a szoborállítást, de a hatalom nem engedte. Csak 1985-ben, a költő születésének 100. évfordulóján került erre sor. Azt a mellszobrot, amely most szembe néz az új, egész alakos Kosztolányi-szoborral, Almási Gábor szabadkai szobrászművész készítette. A szerb hatalom csak úgy engedélyezte ennek a felállítását, ha Budapesten is állítanak egy szerb költőnek emléket. Ekkor került Budára VukKaradžić szerb filológus és nyelvész mellszobra. 1993-ban egy emléktáblát szerettek volna elhelyezni a gimnázium falán, hiszen itt, a tanári lakásban élt a költő családjával. A Kosztolányi Napok szervezői az épület főbejáratára akarták tenni, de oda nem lehetett, a hatalom nem engedte. És bár magyar költőről van szó, az emléktáblán az első helyen a feliratok között a szerbnek kellett szerepelnie. Az emléktábla mégis felkerült az épület falára, de a Széchenyi István utcába.
Az egész alakos Kosztolányi-szobor felállítását az Aracs Társadalmi Szervezet kezdeményezte évekkel ezelőtt. Sokat dolgozott ezen Gubás Ágota és Pfeifer Márta. A terv az volt, hogy a gimnázium előtti parkoló helyére állítják fel, arccal a gimnázium bejárata felé. De nem kaptak rá engedélyt. Aztán a Magyar Nemzeti Tanács vállalta fel a szobor ügyét. Név szerint Lovas Ildikó művelődési tanácsos, akinek köszönhető egyebek között, hogy a Kosztolányi színháznak lett székháza, hogy van szobra Szabadkán Reichl Ferencnek, Komor Marcellnek és Jakab Dezsőnek, hogy a Szép Ferenc kezét megmintázó szobor körül kialakították a Fasizmus áldozatainak terén a város talán legszebb parkrészletét. És most áll Szarapka Tibor szabadkai szobrászművész egész alakos Kosztolányi-szobra is.
A költő és magunk miatt is fontos ez a szobor. Kosztolányi nagyon szerette Szabadkát. Ő maga írta: ,,Gyermekkorom, mindig téged kereslek/ha járom a poros-boros Szabadkát. / Mióta labdám elgurult itt, / nem ér az élet egy fabatkát...” Egész életművét át meg átszövik a szülővárosához kötődő emlékek, tulajdonképpen élete végéig abból táplálkozott, amit innen vitt, a „poros-boros” bácskai városból. Önéletrajzi írásaiban hangsúlyozza, hogy minden, ami fontos neki, két dátum, 1885 virágvasárnapja (a születésének napja) és 1909 – legkedvesebb könyvének, A szegény kisgyermek panaszainak a megjelenése – közé esik.
Így ír Kosztolányi szülővárosáról: „Aki itt nő fel, annak tágabb a szeme, mint azoknak, akik egy nyugodt, bölcsen berendezett fővárosban kapják az élettől a keresztséget. Engem a magyar kisvárosban rejlő titokzatosság, a vidéki emberben rejlő misztikum zaklatott írásra, és csak annyiban érzem magam írónak, amennyiben a vidékben munkáló erőtől kaptam erőt!”
Számomra a Kosztolányi-szobor az író városhoz való kötődéséről, a gyökerek fontosságáról szól, az otthon szeretetét üzeni, és jelképe annak a szárnyaló tehetségnek, amely Kosztolányi műveiben tetten érhető. A fiatalság, a tenni akarás és a szárnyalás szobra számomra a Gimnazista. Annak ad testet, ami láthatatlan.
A szabadkaiak legutóbb 2003-ban a tehetséggondozó gimnázium megalapításával állítottak emléket Kosztolányi Dezsőnek azzal, hogy róla nevezték el az intézményt. Ebben az iskolában minden évben a költő születésnapjára, az iskolanapjukra valami különlegeset készítenek a diákok. Három évvel ezelőtt hatvan tanuló festette a 100 méter hosszú selymet, hogy aztán háromszáz darabra vágják, és Kosztolányi híres sáljához hasonlót ajándékozzanak azoknak, akik eljöttek hozzájuk az iskolanapon. De készítettek hulladékból madárraj-installációt, így állítottak emléket a kreativitásnak. Az idén Csáth Géza életét, munkásságát mutatták be fiatalosan, újszerű megvilágításban. Kosztolányi és Csáth elválaszthatatlanok és zsenik voltak.
A Kosztolányi-kultusz ápolásában a legtöbbet a költő születésnapján megtartott Kosztolányi Napok elnevezésű rendezvénysorozattal tettek. Tudományos kutatómunkák, majd diákvetélkedők hozták a köztudatba a város szülöttét.
Kihagyhatatlan a felsorolásból a költő születésének 125. évfordulójára szervezett közös versmondás. Jordán Tamás színművész vezetésével a városháza tövében hatszázan mondták egyszerre Kosztolányi Hajnali részegség című versét.
Nevezték Kosztolányit a vigasztalás és az emberi méltóság költőjének is. Mindkettőnek jele és jelképe a gimnázium előtt álló szobor.
