Adjatok neki vizet! Fektessétek le, hívjatok mentőt! – röpködtek az utasítások a 3-as buszban, miután egy középkorú férfi szemlátomást rosszul lett. Az utasok sürögtek-forogtak, de valójában senki sem tudta, hogy mit kell csinálni, és hogy mi is történik. Amikor hányni kezdett, elhangzott a következő utasítás is: Ugyan már, hagyjátok a fenébe, látjátok, hogy részeg! A falfehér ember csak annyit volt képes kipréselni magából, hogy „nem vagyok részeg”, vitatkozni már nem volt ereje. – Igen, biztos, hogy szív, az én uram is így halt meg – okoskodott fennhangon egy asszony. A megnyugtató szavak hallatán a félájult ember lefordult az ülőhelyről, a busz megállóhoz érkezett, levezették-vitték, és bevárták a mentőket.
AED szívritmus-szabályozó az újvidéki vasútállomáson (Fotó: Dávid Csilla)
Nos, hogy „szív” volt-e, vagy valami más, nem tudjuk, de az biztos, hogy a zsúfolt székvárosi busz utasai közül más sem tudta. A nagyokos asszonyságon kívül, akinek beszólásából igazán nem sok haszon származott. Valószínűleg azt sem tudta senki, hogy Újvidék több pontján szívújraindító, helyesebben: szívritmus-újraszabályozó berendezéseket helyeztek el még 2009-ben, ezeket éppen a feljebb leírt esetekben kellene használni, persze, ha egyáltalán tudnánk a létezésükről. Igaz, egyelőre csak forgalmas helyeken láthatjuk a vörös szív-jellel, és AED (Automated external defibrillator) felirattal ellátott dobozokat – a bíróság épületében, a Spens-en, a vasútállomáson stb. – de az is sokat segíthet, ha a kellő pillanatban eszünkbe jut, hogy hol van legközelebb defibrillátor. A szerkezetek öt éve porosodnak dobozaikban, kivéve a vasútállomáson lévő defibrillátort, amelyet 2010-ben ügyesen alkalmazott egy bakter. A váltókezelő munkás észrevette, hogy a peronon összeesett egy 55 éves úr, eszébe jutott az állomás épületében, a váróteremhez vezető alagútfolyosóban felszerelt szerkezet, elszaladt érte, „helyreállította” vele az utas szívütemét. A helyszínre érkező mentők stabilizálták az állapotát, egyértelmű volt, hogy a vasutas megmentette az utas életét. A példaértékű eset tehát sajnos egyedi, nemcsak Újvidéken, hanem Szerbiában is, noha szívrohamban igen gyakran összeesnek az emberek, nem ritkán az utcákon, nyilvános helyeken... Mégsem alkalmazza senki a berendezéseket, kérdés, hogy ha többen tudnánk a létezésükről, mernénk-e vészhelyzetben interveniálni? Elgyávult társadalmunkban „normálisnak” számít, hogy a magunk köré épített kicsiny és törékeny üvegburán kívül nemigen vagyunk aktívak, kevesen vállalnák azt, hogy a kezünk között haljon meg egy idegen, de valószínűleg még egy kollégáért vagy szomszédért sem hoznánk ekkora áldozatot. Szürke életkéink, ugyebár, már amúgy is túlkomplikáltak...
|
Az újvidéki mentőszolgálat mostanáig 11 helyen helyezett el defibrillátorokat: A vasútállomáson, a Strandon, a Spens épületében, a bíróságon, a Limani piacon, a városházán, a Műszaki Kar épületében, a Művelődési Központban, az Informatika közvállalat limani irodaházában, a városi temetőben és a Karađorđe stadionban. A szabvány szerint olyan helyeken érdemes elhelyezni őket, ahol naponta legalább 1500-an megfordulnak, az intézmény dolgozói minimális kiképzésben részesülnek (a vasútállomás említett váltókezelője is részt vett egy ilyen kurzuson). Tervbe vették új szerkezetek telepítését, Újvidéken és Szerbiában a szív- és érrendszeri megbetegedések okoznak leggyakrabban korai elhalálozást. |
Na de visszatérve a defibrillátorokhoz, tudni kell róluk, hogy alkalmazásuk nem igényel szívsebészeti szaktudást, elméletileg egy idomított csimpánz is sikeresen alkalmazhatná őket, és életet menthetne. A műanyagdobozba zárt, zseblámpaelemekkel táplált szerkezet alig pár kilós, amikor kinyitjuk, a számítógépes hang szerb nyelven egyértelmű utasításokat ad arra vonatkozólag, hogy mit hova kell illeszteni, mit és mikor kell megnyomni... A komplettben van gumikesztyű, mesterséges lélegeztetéshez használható maszk, még borotva is arra az esetre, ha a páciensnek nagyon szőrös a mellkasa. A szőr elektromos szigetelő. Az áramütést tehát a szerkezet maga adja (az automatikus modellek) abban a pillanatban, amikor a számítógép ideálisnak ítéli meg azt. Nem tolhatunk el semmit, nem okozhatunk még nagyobb kárt, csakis segíthetünk! Az egyesült államokban gondoltak azokra, akik az életmentési kísérlet esetleges sikertelenségéből eredő jogi következmények miatt nem mernek hozzányúlni a szívritmus-újraszabályozó berendezésekhez. Törvénybe foglalták azt, hogy ilyen estben a megmentéssel próbálkozó nem vonható felelősségre, azaz nem okolható a páciens haláláért. Valószínűleg nálunk sem esne bántódása annak, aki segíteni akarna, de ez nem sikerülne.
Egy-két szó a működési elvről: Az AED szenzorai érzékelik a páciens szívének életveszélyes aritmiáját, a szívizom koordinálatlan görcsölését, az elektromos terápiát, azaz az áramütést ehhez mérten adagolják. A defibrillációnak nevezett beavatkozással helyreállítható a szívritmus, megmenthető a páciens élete, természetesen csak akkor, ha azt idejében alkalmazzuk – 4-5 perc után már valószínűleg elkéstünk. Az aritmiás görcsök következtében leállt szív AED szerkezettel nem indítható újra, ehhez már újjáélesztési eljárás szükséges, megfelelő szívstimuláló szerek beadásával. A számadatok azt mutatják, hogy amennyiben a szív leáll, az első három perc mindegyikében 7 százalékkal csökken a túlélési esély, három perc után pedig percenként 10 százalékkal növekszik a halál, illetve a helyrehozhatatlan agykárosodás kockázata.
