Mindannyiunk életében vannak olyan események, amelyekre szívesen emlékezünk, sőt évente meg is ünnepeljük az évfordulóját. Ilyen például a házassági évforduló, amelynek jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az idők során a kerek évfordulók külön elnevezéseket kaptak, így például a 10. a rózsalakodalom, a 25. az ezüstlakodalom az 50. pedig az aranylakodalom. Ünnepeljük az általános iskolai és középiskolai tanulmányaink befejezését is osztálytalálkozók formájában, amelyeken ha csak pár óra erejéig is, de találkozhatunk a régi barátainkkal, padtársainkkal, szerelmeinkkel, hogy felidézzük a megfakult emlékeket. De szívesen emlékezhetünk valamilyen sportágban elért sikerünkre, első munkanapunkra, esetleg egy kivételes utazásra. Egy ember életének legkitüntetettebb ünnepe mégis a születésnapja. Nem véletlenül olyan fontos ez a nap, mert ekkor nem pusztán életet kaptunk, hanem világrajövetelünkkel együtt váltunk részévé egy családnak, nemzetnek, vallási közösségnek, kaptunk egy szülőhelyet, múltat, amely kötelez. Ezen elemek pedig sorsszerűen meghatározzák az előttünk álló évtizedeket, keretet adnak egész életutunknak.
Gergely Árpád felvétele
Nemzetünk számára ilyen jeles nap augusztus 20-a, amikor első királyunkra Szent Istvánra és hatalmas művére, az államalapításra emlékezünk. Arra az eseményre amely, éppen úgy meghatározta nemzetünk egész későbbi történelmét, minden magyar további sorsát, mint ahogy a születés meghatározza az egyes emberek életútját. Ezért is ez a legrégebbi nemzeti ünnepünk. Augusztus 20-a 1083-ban Szent László uralkodása alatt vált jeles nappá, amikor VII. Gergely pápa hozzájárulásával szenté avatták államalapító királyunkat. 1771-ben Mária Terézia királynőnk már nemzeti ünnepként vette fel a naptárba a dátumot, majd augusztus 20-án Budára hozatta a török korban elveszett Szent Jobbot, amelyet körmenetben vittek végig a városon. Ettől kedve minden évben sor került a Szent Jobb-körmenet megtartására.
A viharos magyar történelem során azonban a hatalom birtokosai nem mindig nézték jó szemmel augusztus 20-át. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc után hosszú ideig a magyarság nem emlékezhetett Szent Istvánra, mert első királyunk a független magyar állam jelképe volt. A második világégés után kiépülő kommunista diktatúrát pedig az ünnep vallási és nemzeti jellege zavarta leginkább. Rákosi Mátyásék ezért be is tiltották a Szent Jobb-körmenetet, augusztus 20-át pedig az új kenyér ünnepévé degradálták, majd 1949-ben a Magyar Népköztársaság Alkotmányának ünnepévé nyilvánították.
Azonban hiába történtek kísérletek az államalapítás ünneplésének betiltására, vagy éppen tartalmának megváltoztatására, ezek kudarcot vallottak. Szent István túlságosan mély nyomot hagyott a magyarságban ahhoz, hogy idegen hódítók vagy önkényes zsarnokok el tudták volna törölni nagy királyunk emlékét. Hiszen Szent István volt az a bölcs uralkodó, aki ezer évvel ezelőtt felismerte, hogy a pogány, laza törzsi szervezetben élő magyar nép csak akkor maradhat fenn a Kárpát-medencében, ha egy keresztény alapokon nyugvó, egységes, jól szervezett és a nagyhatalmaktól független állam keretei között várja a történelem viharait. Persze a felismerés önmagában nem volt elég. Szent Istvánt azért tartjuk kivételes államférfinak, mert trónra kerülve végre is hajtotta ezt az embert próbáló feladatot. A trónkövetelő Koppány, valamint Gyula és Ajtony vezérek legyőzésével egységes államot hozott létre, amelyet megyékbe szervezett. A mű azonban nem bizonyult volna tartósnak, ha István nem tölti meg azt tartalommal. Ezt a tartalmat a kereszténységben találta meg, amely aztán a nyugat-európai civilizációhoz kötötte a magyarságot. Hallatlan külpolitikai érzékkel úgy tudta államát a többi keresztény állam sorába emelni, hogy közben nem vált a Német-római Birodalom vazallusává. Ennek a diplomáciai bravúrnak ma is látható emléke a II. Szilveszter pápától kapott Szent Korona.
Sajnos azonban, mint a nagy uralkodók általában, Szent Istvánt is fiúörökös nélkül érte a halála, így trónharcok sorozata rázta meg a fiatal magyar államot. Először Orseolo Péter és Aba Sámuel küzdött meg a hatalomért, majd András és Béla, végül pedig Salamon Gézával és Lászlóval harcolt a hőn áhított trónért, miközben pogánylázadások is sújtották az országot. Szent István azonban sziklára építette művét, így az átvészelte a megpróbáltatásokat. Szent László uralkodásával pedig olyan fejlődésnek indult, amely a közép-európai hatalmak sorába emelte az országot, és Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi Mátyás uralkodása alatt érte el fénykorát. A mohácsi csatával azonban a magyar történelemben bekövetkezett a Kölcsey Ferenc által megénekelt balsors. Ötszáz éven át idegen uralmak, levert szabadságharcok, elvesztett háborúk íródtak történelmünk lapjaira. Közöttük is a legfájóbb csapás Trianon volt, amely végül szétszakította Szent István államát. Mégis Magyarország, ha megcsonkítva is, fennmaradt, ahogy az utódállamokba rekedt magyar közösségek is. Ez a teljesítmény elképzelhetetlen lett volna anélkül az erős, életképes állami struktúra nélkül, amelyet ezer évvel ezelőtt Szent István létrehozott. Ennek mondanak hálát a napokban a magyar közösségek szerte a világban. Kedden pedig az anyaország fővárosában körbeviszik a szent király jobbját, majd este tűzijáték jelzi a világ számára, hogy Magyarország több, mint ezeréves fennállását ünnepli.
