Nagy kémények kora

A magyar országgyűlés 1741-ben hozott döntést a tiszai–marosi határőrvidék megszüntetéséről, és a bécsi kormány a határőrvidék helyébe 1751-ben hozta létre a Tiszai Koronakerületet, amelyhez 14 Tisza menti község tartozott. A koronakerület székhelye Óbecse lett, amely mezővárosi kiváltságokat kapott. A Koronakerület majd egy évszázados fennállása alatt Óbecse fejlődésnek indult.

Ebben az időszakban elsősorban a kisipar és a kereskedelem kezdett el fejlődni, 1815-ben megalakultak az első céhek. Óbecsén a többségben szabók, kőművesek és kovács kisiparosok voltak, ezek határozták végül meg a város szövő, építő és fémiparát is. Óbecse lakóinak jelentős része emellett mezőgazdaságból, illetve mezőgazdasági árucseréből élt, és a legfontosabb bevételi forrást ekkoriban a szarvasmarha-kereskedelem jelentette.
A polgári társadalom az 1848-as európai forradalmakat követően és a Koronakerület megszűnése után kezdett kialakulni, és az 1867-es kiegyezéssel létrejött egy új struktúra: a dualizmus idején Óbecse nagyközség Óbecse járás központjává vált, mely járáshoz öt község (Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve, Szenttamás és Turja) tartozott. Az ekkoriban tapasztalt fejlődés ugyan megtorpant az 1870-es tiszai árvíz miatt, de a következő években folytatódott a látványos fejlődés: lecsapolták a mocsarakat, növelték a kereskedelmet és az ipart, 1893-ban aszfaltjárdákkal csinosították a várost, és többek között megalakult a Duna elnevezésű biztosítótársaság is. Óbecsének már a 19. század közepén 10 vízmalma és 8 malma volt. 1875-ben két gőzmalom állt a gabonatermelők rendelkezésére, ami idővel két újabb gőzmalommal bővült. 1868-tól a városban volt a környék legnagyobb gabonapiaca. Óbecse ipari fejlődését előre lendítette az is, hogy olyan közlekedési, illetve kommunikációs eszközöket alkalmaztak, mint a vasút és a posta: Óbecsének már 1863-ban volt sürgönyirodája, 1868-tól postája és gőzhajóállomása. A megyei községek közül először Óbecsén, a Frenner testvérek fatelepén lett magántelefon 1890-ben.

1909-ben Borovszky Samu a Magyarország vármegyéi és városai című könyvben hosszasan sorolja, mi mindennel dicsekedhet ekkortájt a város. „Óbecsén van járásbíróság, közjegyzői, szolgabírói, adóhivatal, telekkönyv, takarékpénztárak, apácza-zárda, továbbá van sörgyár, jéggyár s több gőzmalom és három nagyszabású téglagyár; vasút, gőzhajóállomás, posta, távírda, interurbán távbeszélő, azonkívül van magyar hetilapja és három orsz. vásárja; selyemgubó-beváltó hivatala, vasöntődéje, két pénzügyőrsége és csendőrszakaszparancsnoksága, mértékhitelesítő hivatala és két gyógyszertára, a melyeknek egyike, a Szmik-féle: „Városi gyógyszertár”, most ünnepli száz éves fennállását. Kereskedelme igen élénk, kivált épületfában, a mit két hatalmas gőzfürész állít elő, továbbá sörben és gabonában; tojással és hízott lúddal is nagyban kereskednek. Az óbecsei búzát a budapesti tőzsdén külön jegyzik. Újabban zöldségtermelése is nagy lendületet vett; Kovács Ferencz plébánosnak, dr. Tripolszky János és Szmik Gyulának, Berényi Bélának s id. Gerber Nándornak vízvezetékkel ellátott konyhakertészetük van. Az óbecsei tiszai ártéri káposztát még Közép-Bácskából is keresik. Hetivásárjai is igen látogatottak, kivált a bánátiak részéről. Az óbecsei kitűnő ízű házikenyér messze földön ismeretes, valamint gombaárusítása is nevezetes. Kénes ártézi fürdője is említésre méltó, a mit az ártézi víz saját lángjával melegítenek; rheumában szenvedők nagyon sikeresen használják és messze vídékről látogatják. Érdekes, hogy a város összes ártézi kútjai lánggal égnek. Megjegyzésre méltó, hogy Óbecsének 58 vármegyei képviselője van, ennyi talán egyetlen r. t. városnak, vagy nagyközségnek sincs az országban.”

Az első jelentősebb épület Óbecsén az 1768-ban épült belvárosi Nagyboldogasszony katolikus templom volt, amit 1830-ban újjáépítettek. A 18 század közepén jelentek meg az első középületek is. A belváros épületeinek a többsége a 19. század utolsó harmadától az első világháborúig épültek. A három évszázadon át alakuló főteret a katolikus és az ortodox templom, valamint az 1884-ben felépült városháza épülete határozza meg, ezekhez igazodtak a város jellegét a mai napig meghatározó köz- és magánépületek. 1899-ben épült meg az óbecsei Türr István-zsilip a Dunát és a Tiszát összekötő egykori Ferenc-csatorna Tisza felőli torkolatánál – ez volt Európában az első elektromos árammal működő, vaskonstrukciós hajóátemelő zsilip, de a maga idejében világviszonylatban is az egyik legkorszerűbb és leghatalmasabb építménynek számított.

Az ipari beruházások egy része a koronakerületi német iparosoknak köszönhető – erről Cató álnéven dr. Grünbaum (Galambos) Pál így ír az Óbecse és Vidéke egyik 1905-ös vezércikkében: „Hát nézze meg mindenki ama impozáns sörgyárat, melyet Gerber Nándor rövid idő alatt ide varázsolt; ama hatalmas fűrésztelepet, melyet Frenner és Freund az óbecsei ipar alapvetőiként létesítettek; és ama szép gőzmalmot, melyet Schumacher egy maga tart fenn: úgy mindenki velemmel be fogja ismerni, hogy (…) az emberiségnek manapság […] az igazi dísze és haladásának győzelmi ékessége? A nagy kémények!” Dr. Grünbaum (Galambos) Pál 1888. július 1-jén indította el az Ó-Becse és Vidéke (1902. június 1-től Óbecse és Vidéke) című társadalmi hetilapot, amely 1918-as megszűnéséig három évtized történéseinek hű krónikása lett. Ez idő alatt 15 lap megjelenéséről tudnak a krónikák, de csak az 1911 szeptembere és 1920 januárja között megjelenő Óbecsei Újság vette fel sikeresen a versenyt Grünbaum lapjával.

A hetilap sikerét nagy valószínűséggel annak köszönhette, hogy nem szegődött a politika szolgálatába, mégis volt miről írnia, hiszen a városnak pezsgő kulturális, vallási és társasági élete volt. 1894-ben alapították meg az alsóvárosi helyi káplánságot, ami 1900-tól plébánia lett, Páduai Szent Antalról elnevezett templomát 1905-ben szentelték fel. A legrégebbi helyi egyesületként 1866-tól működött a Szerb Olvasó Egylet, majd 1868-ban megalakult a Magyar Népkör és a Katholikus Olvasókör. A kulturális életet dalárdák is gazdagították: 1872-ben a Szerb Egyházi Dalegyesület, 1888-ban az Óbecsei Magyar Polgári Dalkör alakult meg, de ezeken kívül is voltak még kórusok a városban. 1878-ban Önkéntes Tűzoltó Egyesületet és Lövész Egyletet alapítottak, 1893-ban létrejött a Katholikus Iparos Legényegylet, 1903-ban pedig az Óbecsei I. Római Katholikus Földmíves Ifjúsági Egylet, de közművelődési, jótékonysági és egyén egyletek is működtek – ezek egy részét időnként elsősorban Bácska első keményítőgyárának az adóiból támogatta is az egyébként meglehetősen szerény forrásokkal rendelkező községi kassza. 1880-ban Lévay Lajos elindítja az első nyomdát, 1898-ban – egyelőre a községháza épületében – pedig könyvtárat alapítanak 160 könyvvel, amely 1902-ben már 10 ezer kötettel büszkélkedhet.
Bár saját állandó társulata akkoriban sem volt a városnak, utazó előadásokat gyakran láttak vendégül a városi fogadóban, alkalmi színpadán még Jászai Mari is állt. A helyi honatyák döntése értelmében az utazó színházak igyekezetét a város – a színészek nemzetiségétől és az előadás nyelvétől függetlenül – 6 forintos napidíjjal honorálta. Borovszky Samu megítélése szerint ezek a honatyák igen iskolázottak voltak, és nem kevesebbet állít, mint hogy Óbecse községi képviselő-testülete talán az ország valamennyi nagyközsége között a legintelligensebb, mert 31 egyetemet és 14 gimnáziumot végzett községi képviselője van az 56-ból. Azt, hogy milyen lehetőségekkel indulhatott ezen intelligens politikusoknak az oktatása ekkortájt Óbecsén, Borovszky számba is veszi: „Óbecse tanügye igen fejlett. Van négyoszt. közs. polgári fiú- és négyosztályú polgári leányiskolája, négyoszt. iparostanoncziskolája, egy gazdasági ism. iskolája, 24 r. 124kath. elemi népiskolája, 12 gör. kel. szerb elemi és két izr. elemi népiskolája és hat kisdedóvodája, a melyekre évenként csaknem 100.000 koronát áldoz a község a sajátjából, a természetben való szolgálmányok és a dologi kiadásokon kívül.”
Óbecse városa növekedett ezekben az években: míg 1857-ben 10.980 lakosan van, amiből 5.488 magyar, 5.167 szerb volt, addig 1910-ben 19. 372 lakosából 12.488 volt magyar, 6.582 pedig szerb. A századfordulón meg kellett birkóznia egy kisebb gazdasági krízissel is, amely sok családot kivándorlásra ösztönzött: alig egy évtized alatt közel 128 ezren kivándoroltak, főleg Amerikába.
Ha valaki végigsétált a városon, ebből nem sokat észlelhetett, Óbecse még ezekben az években is – kiváló közlekedésének, jó termőföldjeinek, gyógyvizeinek, ártézi kútjainak, sok kéményének és 400 iparosának köszönhetően – Bácska gyöngyszemének számított. Borovszky részletes beszámolója szerint Óbecse főbb utcái kockakővel, a gyalogjárók aszfalttal vannak burkolva, az utcák többnyire igen rendezettek és olyannyira fásítottak, hogy az egész város egy hatalmas kert benyomását kelti. Szép épületei, palotái – a városháza, a postapalota, a banképület, Jović bárónő palotája, a járásbíróság épülete, a központi szerb iskola – nagy városoknak is díszére válnának, és Freund József gyáros és neje alapítványának köszönhetően van egy apácák vezette szegényháza is Óbecsének.
Ezt a dualista rendszerben kialakult életformát és a helyi elit fejlődésbe vetett hitét a Nagy Háború törte ketté.