Tisztelt ünneplő Közösség!
„Bízzál, s virágzóbb századokat remélj! Elődeidnek szép kora visszatér!” – írta 1800 körül, nem sokkal a francia forradalom után A tizennyolcadik század című versében Berzsenyi Dániel, a niklai remete. Úgy szerepel ő tankönyveinkben, mint a visszahúzódottan élő, a világtól elvonult költő.
Berzsenyi a XVIII. és XIX. század fordulójának költője volt, magában hordozta a kor minden belső ellentmondását: fontosnak érezte a felvilágosodás gondolati és formai vívmányait, ugyanakkor aggódott nemzetéért. Talán elsőként fogalmazta meg a nemzeti lét, a múlt, a jelen és a jövő, a nemzeti és általános érték és érdek viszonyának, a megújulási és alkalmazkodási kényszer előre menekítő lényege vonatkozásában állandóan, ma is jelen levő dilemmák sorát.
Talán ezért is vált fontossá kortársai, Kölcsey Ferenc és Kazinczy Ferenc, később Fejtő Ferenc és Németh László számára – a különböző oldalon állók egyként hivatkoztak rá.
Akárhogy is van, az biztos, hogy a modern kornak, a nemzeti ébredésnek a hajnalán, a XVIII-XIX. század fordulóján Berzsenyi nyíltan és világosan kimondta, hogy a múlt tapasztalata és példája adhat szárnyat a bizakodásnak. Azonban Berzsenyi nem lett volna az, aki volt, a ,,parlagi zseni”, ha a múltat nem csak példának szánta volna. Ő a múlt dicsőségét azért említi verseiben, hogy a jelenben kikényszerítse a változást. Megelőzve korát, megelőzve a reformkori költőket, Berzsenyi a történelmi képekkel a jövő építését sürgeti, a nemzet jövőjét félti, annak dicsőségét reméli.
(Fotó: Molnár Edvárd)
Tisztelt ünneplő Közösség!
Évfordulókhoz kötött az idei ünnepünk! A vajdasági magyar közösségnek ez a 18. palicsi emlékezése. Gondolják csak végig, milyen utat futottunk be, mi mindenen mentünk keresztül az elmúlt 18 évben, 1996-tól máig! Nem tartom túlzásnak, hogy a Szent István-i palicsi ünnepségek mindig összébb fontak bennünket, erőt adtak. Ilyen értelemben kincs is ez az ünnep, az összetartozás mindig megújításra váró, aktualizálandó szükségének terepe, felhajtó ereje. A palicsi ünneplést nem a megszokás tartotta életben, hanem az, amit az ünnep lelkiekben mindannyiunknak jelent.
De nem elsősorban a palicsi ünneplésünk nagykorúvá válása miatt évfordulós ünnep az idei, hanem azért, mert 975 évvel ezelőtt, 1038-ban távozott István király az élők sorából, bevégezvén küzdelmes, állandó vívódásokkal és csatákkal, nagy elképzelésekkel, sok sikerrel, de talán még több keserűséggel és egyéni tragédiákkal bővelkedő életét. Szűz Mária kegyeibe és oltalmára bízta országát és népét, és ez az oltalom közel ezer éve életben tart minket. Ez teszi igazán jubileumivá az idei évet, az idei ünnepet.
Tisztelt ünneplő Közösség!
„ Bízzál, s virágzóbb századokat remélj! Elődeidnek szép kora visszatér!” Ez a Berzsenyi versidézet, illetve ennek első, felszólító, már-már követelő, parancsoló utasítást tartalmazó szava az idei ünnepünk mottója, vezérgondolata. „Bízzál!” A felszólítás hallatán van az embernek egy érzése, mintha régen mondta volna valakinek, régen mondták volna neki, mintha ritkán használt szóról lenne szó.
Talán leszoktunk arról, hogy bízzunk?
Nagyon nagy baj volna, ha így lenne! Bízni, bizakodni azt jelenti, hogy az ember ügyének jó végét, sikeres kimenetelét, sorsának jobbra fordulását reméli.
De az én számomra azt is jelenti, hogy mindezt nem ölbe tett kézzel, passzívan, a nehézségek előtt megtorpanva teszi az ember. Bízni, bizakodni azt jelenti, hogy pozitívan, tevőlegesen, munkát, felelősséget, kockázatot vállalva cselekszünk. Ha nincs ilyen bizakodás, a sikeres kibontakozás csak véletlenszerű lehet.
Milliószor kimondott, tudott dolog, hogy a társadalmi folyamatokat mindig előre nézve kell megpróbálni befolyásolni, azonban megérteni csak visszafelé nézve lehet. De ennek tudatában István király életműve még monumentálisabb. Gondoljunk bele! Szakítani a megszokottal, szembe menni a többségi elvárással, döntéseket hozni, azokat végrehajtani és végrehajtatni, állandóan résen lenni, szövetségeseket keresni, a belső és külső ellenséggel küzdeni, csatázni és közben meggyőző közösségi akaratot teremteni, egyházat és államot folyamatosan, négy évtizeden át szakadatlanul építeni!
Ez volt a Szent István-i válasz az időszámításunk utáni első ezredforduló európai folyamataira. Nem tudjuk, mi zajlott le a fejében és a lelkében, de abban biztosak lehetünk, hogy bízott, bizakodott: az isteni gondviselésben, saját, nemzetet, országot létrehozó tervében, abban, hogy a nemzet is akarja: akarja a keresztény értékrendet, a megyerendszert, az erős európai államot.
A Berzsenyi-idézet annak példája, miként jelent kapaszkodót a jelennek a múlt felidézése és megértése, hogyan teremt olyan beszédhelyzetet, amikor elkerülhetetlen, hogy a jelen és a jövő kerüljön a gondolkodás középpontjába.
Tisztelt ünneplő Közösség!
Három évvel ezelőtt, amikor a miniszterelnök volt palicsi rendezvényünk díszvendége, alig pár hónappal voltunk csak túl a vajdasági magyar választói névjegyzék összeállításán, a nemzeti tanácsi választáson, mely a Magyar Összefogás listájának nem csak háromnegyedes többséget jelentett, hanem meghatározó pozíciót és felelősséget is biztosított az épphogy megalakult MNT-ben.
És csak pár héttel voltunk túl azon, hogy a magyar Országgyűlés korszakos döntéseket hozott a nemzeti összetartozásról és a könnyített honosítás lehetőségéről.
Emlékeznek, akkor, 2010 augusztusában, ünnepünk mottójaként azt állítottuk magunkról, hogy a vajdasági magyar közösség nemzetalakító erő. Sokan fel is kapták a fejüket, első pillantásra túlzónak tűnhetett az állítás. Mi, akkor, a mögöttünk levő teljesítmény és a tervezett feladatok alapján merésznek, de megalapozottnak véltük az akkori vezérgondolat megválasztását. Két fontos feladatra készültünk.
Az MNT-hez fűződő elvárások és ígéreteink megvalósítására, amikkel kapcsolatban az ünnep délutánján egyeztettünk a miniszterelnökkel, olyan partnerséget létrehozva, amelynek minden eleme ezidáig kölcsönösen teljesítésre került. Erről az akkori vállalásról ma nem kívánok beszélni, többször megtettem már magam is, mások is. De azért sem akarok most ezekről beszélni, mert ez az elkövetkező hónapok kiemelt feladata lesz. A számvetés és elszámolás hónapjait éljük hamarosan és az új feladatok megfogalmazásáét, hiszen jövőre lejár az MNT négyéves mandátuma, jövő tavaszra MNT választások lesznek.
A másik fontos feladat, amire három évvel ezelőtt készültünk, az a közösség mozgósítása és szervezett, átgondolt bátorítása, erkölcsi és tevőleges segítése, hogy éljenek az éppen megteremtődött lehetőséggel, igényeljék a magyar állampolgárságot. Közjogi kötődéssel is erősítsék meg a nemzethez tartozás érzését és meggyőződését. Az akkori vezérgondolat mozgósító jellegű volt, de tükrözte a sikeresség reményét, amely mára be is igazolódott.
Ma örömmel és megelégedettséggel nyugtázhatjuk, a vajdasági magyar közösség negyven százaléka, mintegy 100 ezer ember igényelte a magyar állampolgárságot, közel 60 ezren már esküt is tettek. Ezek a számok össznemzeti vonatkozásban is látványosak, hiszen a világban állampolgárságot igényelők 18 százalékát jelentjük mi, a pici, sokat szenvedett, sokak által régen elsiratott vajdasági magyar közösség. Ezért mertük – önmagunkat is biztatva – három évvel ezelőtt nemzetalakító erőnek nevezni magunk.
Az elmúlt napokban a Nemzeti Választási Iroda hozzálátott azoknak a leveleknek a megküldéséhez, amelyek alapján a külhoni állampolgárok a névjegyzékbe való feliratkozással jelezhetik, élni kívánnak szavazati jogukkal, részt kívánnak venni a jövő évi magyarországi országgyűlési választásokon. Biztos vagyok benne, sokan tesznek így.
A VMSZ nem csak erre buzdít, de segíteni is kíván, segíteni is fog, hogy a szükséges formaságok intézése minél zökkenőmentesebb legyen. Szeptember elejétől fel kívánunk keresni minden vajdasági magyart, mint ahogy azt tettük, mikor az MNT választási névjegyzékét hívtuk életre. Legális keretek között segíteni kívánunk mindenkinek, hogy jogot szerezhessen a jövő évi választásokon való részvételre, de abban is, hogy akik még nem igényelték a magyar állampolgárságot, de szeretnék, megtehessék azt. Ennek az összetett és fontos feladatnak a sikeres ellátása, meggyőződésem szerint, nemzeti érdek, a mi érdekünk is. Embert próbáló feladat, de bízva az eddig többször sikeresen megmutatkozó egyházi, civil és értelmiségi összefogásban hiszem, sikeresen fogjuk teljesíteni. A VMSZ ebben a munkában is élenjáró kíván lenni. Ezt diktálja lelkiismeretünk és felelősségünk, erre vállalkoztunk anyaországi partnereink felé. Ez az előttünk álló hónapok egyik legfontosabb feladata.
Tisztelt ünneplő Közösség!
Azt hallhatjuk, az állampolgárság igénylésének lendülete töretlen. Örülünk neki. Mindig azt mondtuk, ma is állíthatjuk, az érzelmi kötődés mozgatja. De azt is látni kell, arról is nyíltan kell beszélni, hogy mind többen azért is igénylik a magyar állampolgárságot, mert a magyar útlevél tágabbra nyitja a munkakeresés lehetőségének kapuit.
Sokan suttogva, szégyenkezve beszélnek erről. Mintha a mi szégyenünk lenne. Merthogy szégyen, az biztos! De nem a mi szégyenünk!
Az elmúlt évek, évtizedek Szerbiáját irányítók szégyene, akik legtöbbször a felkent megmentők pózaiban tetszelegtek, fűt-fát ígértek és közben lepusztították, kivéreztették, szétrabolták az országot.
Az ő szégyenük, hogy itthon nincs megélhetés, szűkös a jövő. Nem csak nekünk, a velünk együtt élőknek is. Újra földönfutóvá kell lenni, külföldön kell megélhetést keresni. Hogy a vajdasági magyarok ezért is igénylik a magyar állampolgárságot?! Hát persze. Megértéssel vesszük tudomásul, az állampolgárság nem csak érzelmi kötődés, de plusz biztonság és kapaszkodó is. Azonban nem kívánunk ebbe belenyugodni, hanem felelősséggel mindent meg kívánunk tenni annak érdekében, hogy a helyzet a lehető leggyorsabban alapjaiban változhasson meg.
Néhány héten belül bemutatjuk és azt követően el is fogadjuk gazdaság- és térségfejlesztési elképzelésünk munkaváltozatát, amiről közösségi konzultációt indítunk. Fontos, hiánypótló vállalkozás ez, aminek a megvalósulása enyhít majd gondjainkon. De ezzel nem tudjuk kezelni a gazdasági, szociális gondokat, hiszen azok országos jellegűek, ezért csakis országos szinten kezelhetőek. Ezért országos, tartományi, önkormányzati és települési szinten ezután is elvszerű partnere kívánunk lenni mindenkinek, akit hasonló szándék mozgat. Csak így teremthetjük meg az esélyét annak, ami mindannyiunk közös érdeke, hogy itthon lehessen boldogulni, ne kelljen elmenni, akik pedig elmentek, visszajöhessenek.
Ki kívánom mondani, ez egy újabb fájdalmas fejezete közösségünk életének. Megértése, kezelése sok türelmet, kitartást és még attól is több kölcsönös megértést igényel. És világos mondatokat, egyértelmű, a közös érdeken alapuló, elvszerű döntéseket. És bátorságot mindehhez, hiszen gyakran kerülünk abba a helyzetbe, hogy mondataink, döntéseink nem találkoznak bizonyos körök elvárásaival. Számunkra azonban továbbra is a közösségi érdek érvényesítése a szent és sérthetetlen, a mindenek felett álló. Ezért állítjuk, mi nem csak azoknak a magyaroknak az érdekeit képviseljük, akik tavaly májusban ránk szavaztak, hanem azokét is, akik másra szavazva várták sorsuk jobbra fordulását, de mára csalatkoztak. Nem csak érdekeik képviseletét végezzük folyamatosan, de azt is várjuk, csatlakozzanak hozzánk, így is növelve érdekeink megvalósulási esélyét.
Tisztelt ünneplő Közösség!
Van-e mindehhez kellő erőnk, képességünk? Maradt-e mindehhez elegendő erőnk? Igen, maradt! Van! Rengeteg bizonyítékot sorolhatok, csak az utóbbi hónapokra gondolva! Hadd említsek néhányat: a közbiztonság ügyének kezelése, Csúrog, a kollektív bűnösség elítéléséről szóló parlamenti Deklaráció – ez mind nem lehetett volna ha nincs, ha nem maradt volna kellő erőnk, tekintélyünk. Az ötvenedik Gyöngyösbokréta, az egyre népesebb és színvonalasabban megszervezett KMV, az Illés-napi körmenet, a Vajdasági Vágta, a márciusi, júniusi, augusztusi ünnepeink tömegessége és hangulata. Ha nem lenne közösségi erőnk, hogyan is tudtak volna embereink idén nyáron majd negyven tábort szervezni, kétezernél is több gyereket megmozgatva.
Erőnk maradt, van! A munkától se félünk, minden feltételünk adott rá. Tudjuk, mit akarunk, mit kell tennünk. Ezért idézhetjük Berzsenyit: „ Bízzál, s virágzóbb századokat remélj! Elődeidnek szép kora visszatér!”
Bízzál!
Isten éltesse a Nemzetet, Isten éltesse a vajdasági magyar Közösséget!
