2024. augusztus 4., vasárnap
LABDARÚGÁS

Sajtóértesülés: Advocaat lemondott – Ćurčić az új kapitány

A pénteki mérkőzés után, amelyen a szerb labdarúgó-válogatott Belgrádban 3:1-es vereséget szenvedett Dániától a 2016-os Európa-bajnokság után, Dick Advocaat, a szerb válogatott szövetségi kapitánya a sajtótájékoztatón vállalta a felelősséget, s azt mondta, elgondolkozik azon, hogy benyújtja a lemondását. A szerb sajtó értesülései szerint a holland edző ezt szombaton meg is tette, s mivel ez várható volt, a Szerb Labdarúgó-szövetség (FSS) már pénteken este intézkedett, s jelezte Radovan Ćurčićnak, aki a korosztályos válogatottal kijutott az Európa-bajnokság (a pótselejtezőben a címvédő Spanyolországot győzték le) hogy kedden a Görögország elleni barátságos mérkőzésen ő ül majd a szerb nemzeti csapat kispadján...

Advocaat július második felében írta alá 2016-ig szóló szerződését, s az irányítása alatt a szerb válogatott mérlege egy győzelem, két döntetlen és egy vereség volt, azonban az egyetlen győzelem sem a pályán született, de a győzelemért az együttes nem kapta meg a három pontot, mivel az Albánia elleni félbeszakadt találkozót hiába nyerte meg Szerbia a zöld asztalnál 3:0-ra, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a rendezési mulasztások miatt levont három pontot a nemzeti együttestől. A holland tréner a franciák elleni 1:1-es döntetlennel mutatkozott be a válogatott kispadján, utána az örmények elleni döntetlen, majd a már említett, incidensekkel tarkított és félbeszakadt Albánia ellen találkozó következett, s végül a dánok elleni 3:1-es vereség zárta a sort.

A 2016-os Európa-bajnokság selejtezőjében Szerbia legközelebb jövő márciusban lép pályára, amikor Portugália vendége lesz.