2024. december 4., szerda

Segítség az iskolakezdéshez

Beiskolázási csomag és iskolatáska a jövendőbeli magyar elsősöknek

Az idén a koronavírus-járvány miatt tolódik a leendő elsősök iratkozása. Emiatt még nincsenek adatok arról, hogy pontosan hány magyar elsősre számíthatnak a vajdasági általános iskolák. Tavaly szeptemberben csaknem 1360 magyar ajkú diák ült be az iskolapadokba. Az előzetes felmérések alapján idén is megközelítőleg hasonló lesz a leendő magyar elsősök száma. A múlt évben az első tanítási napon megkapták a Magyar Nemzeti Tanács beiskolázási csomagját, a nyári szünidő előtt pedig a Rákóczi Szövetség által adományozott iskolatáskák is gazdára találtak. Ez az idén sem lesz másképp, hiszen a jövendőbeli elsősök most is hasznos ajándékokra számíthatnak. Arról, hogy mi kerül a csomagba, és mennyien csatlakoznak Vackorhoz az első osztályba, De Negri Ibolyát, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagját kérdeztük.

Hány magyar elsős indul iskolába szeptembertől?

– Minden év áprilisában megkezdődik a jövendőbeli elsősök iratkozása Szerbiában. A rendkívüli állapot ellenére az idén április 1-jétől lehet jelentkezni a választott iskolába, ezúttal elektronikus úton vagy telefonon.

Az e-Közigazgatás (eUprava) portál felületén magyar nyelven is kitölthető az adatlap, melyet a szülők május 31-ig megtehetnek, tehát még folyamatban van az iratkozás.

Akik valami oknál fogva ezt nem teszik most meg, ők augusztus 1-jétől is beírathatják a leendő kis elsőst a választott iskolába.

A Magyar Nemzeti Tanács előzetes felmérése alapján a 2020/2021-es tanévben a vajdasági magyar elsősök száma megközelítőleg hasonló lesz, mint tavaly, amikor 1360-an indultak első osztályba. Végleges számot valószínűleg csak augusztus folyamán tudunk mondani. Az MNT számára mindenképp fontos, hogy lehetőleg minden magyarlakta területen magyar nyelvű oktatás folyjon, és hogy a kislétszámú tagozatok megnyitása is jóváhagyásra kerüljön.

A rendkívüli állapot ellenére megkapják-e a jövendőbeli elsősök a Rákóczi Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács beiskolázási csomagját? Ha igen, mit kapnak?

 – A jövőbeli kisiskolásokat idén is ugyanolyan hasznos ajándékcsomaggal fogjuk megajándékozni, mint ahogyan ezt évek óta tesszük. Beiskolázási csomagokkal a Magyar Nemzeti Tanács, a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából 2011 óta örvendezteti meg a magyar iskolába induló elsősöket. A beiskolázási csomag számos taneszközt és tanszert tartalmaz majd, melyeket a kisdiák tanulási évének kezdetén hasznosítani tud: gazdagon felszerelt tolltartó, betűkirakó, metalofon, vonalzókészlet, vízfesték, olló, gyurma, kollázspapír, zsírkréta, ecsetek, filctoll, abakusz, füzetek, rajzblokkok, tornazsák, ugrókötél, az ismert Gőgös Gúnár Gedeon című könyv és a Magyar Szó Lapkiadó Kft. jóvoltából Mézeskalács. Mindez egy mutatós karton táskába lesz csomagolva, és a tanév kezdetéig minden kisdiáknak ki lesz osztva. A szülőket és az oktatási intézményeket értesíteni fogjuk az időpontról és a helyszínről. A kis elsősök további ajándékot kapnak majd. A magyarországi Rákóczi Szövetség most sem feledkezik meg róluk. Iskolatáskákat ad azoknak, akik magyar iskolába indulnak. A táskák még Magyarországon vannak, de iskolakezdésig megérkeznek, és azokat is megkapják a kisdiákok. Ezúton is szeretnénk értesíteni a szülőket, hogy ne vegyenek iskolatáskát a gyerekeknek, mert kapni fognak nagyon szép, minőséges táskát, a kiosztására augusztus vége felé kerül sor. Az időpontról értesítést kapnak a szülők. Vajdaság egész területére minden magyar elsős diák részére időben meg fognak érkezni az ajándékcsomagok, melyekkel örömet szeretnénk szerezni a gyerekek számára és sikeres tanévkezdést kívánni.

Mennyire tud sikeres lenni a Vackor-program ebben a helyzetben?

– A Magyar Nemzeti Tanács Vackor-programja 2011-ben indult, amely az anyanyelvű oktatást, a magyar nyelvű oktatás fontosságát helyezi előtérbe, és arra buzdítja a szülőket, hogy a gyermek az anyanyelvén tanuljon, hiszen magyar nyelv és magyar identitás csak magyar iskolában sajátítható el.

 Vackor-szórólapokkal tájékoztatjuk a szülőket, nagyszülőket a magyar óvoda és iskola előnyeinek választásáról. Az idén is elkészültek a szórólapok, melyeket igyekeztünk eljuttatni az érintettekhez még március elején, valamint folyamatosan látható a reklám a Pannon RTV-ben. Jól csak a szívével lát az ember – bízom abban, hogy jó döntések születnek, és lesz sok magyar óvodás, iskolás.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás